Női kézi: három szerbiai, köztük Sterbik is az Egerben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.31. 21:20
Egy hónappal az NB I-es bajnokság rajtja előtt véglegesedni  látszik az újonc Eger női kézilabdacsapatának kerete. A három új – kivétel  nélkül szerb – igazolással már tizenkilencre nőtt az együttes létszáma – számolt be róla a klub honlapja, az ekfsc-globosys.hu.
A múlt héten bejelentett négy játékos (Bárány Krisztina, Fehér Viktória, Héjjas Tímea, Sári Barbara) érkezése után, ezúttal három erősítésről számoltak be. Az egri csapat újdonsült szerb különítménye komoly segítséget nyújthat a bennmaradás kiharcolásában.A hosszú hetek „magányos” edzései után, ismét kapustársat kapott Fekete Dorina. A ZRK Halas Jozef Ada együttesétől érkező szerbiai magyar, Sterbik Anita neve meglehetősen jól cseng kézilabdás berkekben. A csupán 19 esztendős hálóőr nem csak a felnőtt, de a juniorcsapat ellenfeleinek a dolgát is megnehezítheti.Immáron az Eszterházy KFSC csapatát erősíti Marija Todorovics is, aki az ORK Beogradtól érkezett. A 22 éves játékosra balátlövő/irányító és védekező pozícióban hárulhat komoly teher.Bár a harmadik új szerzemény is szerb, Tatjana Trbovics Macedóniából, a Vardar Szkopjétól igazolt Egerbe. A szintén belső posztokon bevethető, erős fizikumú és lövő erejű, 21 éves játékossal vált teljessé a mezőnyjátékosok listája. A csapat vezetősége még egy kapus leigazolását tervezi, így a sérültekkel együtt húsz fős kerettel vághat majd neki a csapat az NB I-nek.
Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

Nem volt kérdés a DVSC sima győzelme a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.03. 19:35

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37