Férfi kézi: a világválogatott ellen búcsúzik el Pérez Carlos

Vágólapra másolva!
2013.05.17. 12:24
Az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatától a szezon során Katarba távozott Pérez Carlos tiszteletére a világválogatott ellen rendeznek búcsúmeccset – adta hírül a veszprémi klub hivatalos honlapja. Az összecsapásra június 9-én a Veszprém Arénában kerül sor.

„Méltó módon szeretnénk elbúcsúztatni Pérez Carlost, aki rengeteget tett a veszprémi és a magyar kézilabdáért – jelentette be a pénteki sajtótájékoztatón Kálomista Gábor, a klub elnökségi tagja. – A búcsúmeccsén a világválogatott vendégeskedik a Veszprém Arénában június kilencedikén, tizenhat óra harminc perctől. A mérkőzést az M1 élő adásban közvetíti, de várhatóan az Eurosport is műsorára tűzi.”

„A világválogatottban hihetetlen játékosok fognak játszani, eddig a következő sztárok fogadták el a meghívásunkat: Sterbik Árpád, Ivano Balic, Kiril Lazarov, Filip Jícha, Momir Ilics, Nikola Karabatic, Iker Romero, Marcus Ahlm, Zsarko Sesum, de szeretnénk, ha több volt játszótárs is pályára lépne, akik közül Dejan Perics, Zlatko Saracevic, Éles József és Gulyás István már szintén jelezte részvételét.”

„A sztárok edzői Mocsai Lajos, Zdravko Zovko és Csoknyai István lesznek. A jegyek árusítását május huszonegyedikén kezdjük meg, a bérleteseknek természetesen elővásárlási joguk lesz, a belépők ára ötezer forint lesz.”

Porga Gyula Veszprém város polgármestere is elismerően beszélt Pérezről:

„Pérez Carlos nem csupán a veszprémi kézilabdázás ikonja volt, hanem az egész magyar kézilabdáé. Veszprém város képviselő testülete a város egyik legnagyobb díját szavazta meg a kiváló játékos részére, a Pro Urbe díjat a mérkőzése előtt adjuk át Csárlinak."

A 41 esztendős Pérez 1997-ben érkezett Magyarországra, és 16 évet játszott a veszprémi együttesben. Tizenháromszoros magyar bajnok, BL-döntős és KEK-győztes, a válogatottal pedig az athéni és a londoni olimpián volt negyedik helyezett. Magyarországon négyszer volt az év játékosa. Februárban az al-Samal csapatához szerződött.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
14 órája

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49

Imre Bence elárulta, ott lehet-e az Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.08. 08:36
Ezek is érdekelhetik