Női kézilabda: Nem a szerencse, a klasszis döntött - Elek

2012.05.17. 11:33
Címkék
Az FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként elkönyvelt 28–27-es győzelmével a Győri ETO megvédte bajnoki címét, és sorozatban ötödször hódította el a női kézilabdázók bajnoki címét. Karl Erik Böhn, a győriek vezetőedzője szerint végeredményben megérdemelte az első helyet a csapat.

„A Ferencváros nagyon jó együttes, az otthonában, ilyen hangulatban minden ellenfelét legyőzte az idén, úgyhogy természetesen szoros meccsre számítottam, még ha arra nem is, hogy a végén egy védésen fog múlni a győzelmünk. Pálinger Kati fantasztikus volt! Örülök a bajnoki címnek, megdolgozott érte a csapat” – nyilatkozta a találkozó után Karl Erik Böhn, az ETO edzője.

Elek Gábor is Pálinger Katalint emelte ki a találkozó után, mint aki eldöntötte az összecsapást.

„Nagyszerűen küzdöttünk, két kizsigerelt csapat volt a pályán. A kezünkben volt a meccs, közel voltunk a Győrhöz, de az utolsó lépcsőfokot nem tudtuk megugrani. Lehetne a bírókkal foglalkozni, én sem értettem egy-két ítéletüket, de komolytalan lenne kifogást keresni úgy, hogy a hajrában ziccert és hétméterest hibáztunk. A végén nem szerencse, a klasszis döntött arról, ki lövi be és ki hagyja ki a hetest.”

Legfrissebb hírek

A bokafájdalom ellenére magabiztosan teljesítette a Darálót

Csupasport
1 perce

Efraín Juárez: A helyzet túl zajos, de nem reménytelen

Európa-konferencialiga
1 perce

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
11 perce

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
43 perce

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
45 perce

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
1 órája

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
2 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
2 órája