Herbert Gábor a Csurgóban folytatja

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2011.06.30. 16:26
null
Herbert elköszönt a Szegedtől (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
Megegyezett a Csurgói KK és Herbert Gábor, hogy a volt szegedi válogatott beállós két évig a dunántúli gárdát erősíti.

A Pick-Szegedet elhagyó Herbert Gábor menedzsere, Szörnyi Attila tájékoztatta a Nemzeti Sportot, hogy ügyfele kétéves megállapodást kötött a legutóbbi bajnokságban hatodik helyen záró Csurgói KK-val.

„Minden szempontból korrekt szerződést ajánlott új csapatom, amely fontos szerepet szán nekem a következő két évadban – mondta a Nemzeti Sportnak a 32 éves válogatott játékos. – A menedzseremmel úgy láttuk, a külföldi ajánlatok sem szakmailag, sem anyagilag nem voltak annyira kedvezőek, mint a Csurgóé, ezért örömmel csaptam Varga János elnök úr tenyerébe.”

A Csurgó elnöke hozzáfűzte, a klub még kettő vagy három játékossal szeretne erősíteni: nemzetközi szintű kapust és/vagy jobbkezes átlövőt, valamint irányítót keres az alapozást július 11-én Bakó Botond edzővel kezdő, s az ősztől jelentős bajnoki előrelépést remélő egyesület.

Legfrissebb hírek

Nyíregyháza–Kispest-Honvéd: az utolsó előtti játszik az utolsóval

Labdarúgó NB I
26 perce

Piros Zsombor egy győzelemre a trófeától Portugáliában, a legjobb 100-ba kerülhet

Tenisz
28 perce

Kossovics Máté a bajnok a szörfösök foil kategóriájában

Egyéb egyéni
37 perce

Gálfi Dalma az elődöntőben búcsúzott a lisszaboni tenisztornán

Tenisz
41 perce

Djokovics 15 év után visszatér Bázelbe – de vajon utoléri-e ott Federert?

Tenisz
1 órája

„Jó lesz újra látni a srácokat” – Szélig Viktor ellenfélként várja a Volán látogatását

Jégkorong
1 órája

Volt-e valaha jobb külföldi labdarúgója a Ferencvárosnak, mint Kristoffer Zachariassen? Szavazzon!

Labdarúgó NB I
1 órája

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Labdarúgó NB I
1 órája