Eklemovics nyártól a Wisla Plockban folytatja

Vágólapra másolva!
2011.01.13. 11:56
null
Eklemovics Lengyelországban folytathatja (Fotó: Czagány Balázs - archív)
Címkék
A lengyel kézilabda-bajnokságban szereplő Wisla Plock hivatalos honlapján jelentette be, hogy a nyártól náluk szerepel az MKB Veszprém magyar válogatott irányítója, Eklemovics Nikola. A hírek szerint a játékos hároméves szerződést kötött a lengyel csapattal. 

Lengyel hírforrások egybehangzóan arról számoltak be, hogy Eklemovics Nikola, az MKB Veszprém irányítója nyártól a Wisla Plock együttesében folytatja pályafutását. A klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint a játékos hároméves szerződést kötött a lengyel klubbal. 

„Szeretnénk előrelépni, és a hazai bajnokságban felvenni a versenyt a Kielcével. E cél eléréséhez az első lépést jelenti Eklemovics szerződtetése. Július elsejétől lesz a mi játékosunk, ez már eldőlt” – nyilatkozta Andrzej Miszczynski, a klub elnöke.

A Wisla jelenleg második helyen áll a lengyel bajnokságban, egyetlen vereségét éppen a legnagyobb rivális Kielcétől szenvedte le.

„Igaz a hír, nyártól a Plock játékosa leszek – nyilatkozta Eklemovics a veszprémi Naplónak. – Korábban tárgyaltam a veszprémi vezetőkkel is, de úgy döntöttem, hogy eligazolok. Tizenkét évet játszottam Magyarországon, ebből hetet az MKB-nál. Szép volt, ám ideje váltani. A lengyelektől visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam, én voltam az első a kívánságlistájukon. A vállam már százszázalékos, azonban nem akartam a vb-n kockáztatni, tavasszal még szeretnék maximális teljesítményt nyújtani Veszprémben." 

A Veszprém egyelőre nem erősítette meg az irányító távozását. 

Eklemovics szülővárosában, Belgrádban kezdte pályafutását, ahol a Partizan és a Crvena zvezdában színeiben is játszott. 1999-ben jött Magyarországra, először a Pick-Szegedben szerepelt, majd 2004-től a nagy rivális MKB Veszprémhez igazolt.

A magyar állampolgárság megszerzése után a válogatottal részt vett a 2008-as és 2010-es Eb-n, valamint a két évvel ezelőtti vb-n. A ma kezdődő világbajnokságon sokáig kérdéses volt a szereplése, végül vállsérülése nem jött teljesen rendbe, így pedig nem tarthatott a többiekkel Svédországba. 

Legfrissebb hírek

Humphries és Price is csoportelsőként jutott tovább a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
6 órája

Keddi sportműsor: nemzetközi kupameccsek három sportágban

Minden más foci
6 órája

Tóth Alex ki-ki meccsre készül; a 17 éves Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

E-újság
6 órája

Kanapétól a pályáig – Patai Gergely publicisztikája

Egyéb csapat
7 órája

Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB II
7 órája

ATP-vb: simán győzött Fritz Musetti ellen, Sinner megint megverte Auger-Aliassime-et

Tenisz
7 órája

Vb 2026: a mexikói államfő elajándékozza egyes sorszámú belépőjét

Foci vb 2026
8 órája

Magabiztos nyíregyházi siker a női röplabda Extraligában

Röplabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik