Mátéfi lemondását nem fogadták el, a csapatot megbüntették

2010.10.25. 19:47
A szombati RK Olimpija Ljubljana elleni kilencgólos vereséget, és az ezzel járó EHF-kupa kiesést követően hétfő reggel Mátéfi Eszter felajánlotta a lemondását a Budapest Bank-Békéscsabai Előre NKSE klubvezetésének – közölte a klub hivatalos közleményében.

Szabó Károly elnök a vezetőedző lemondását nem fogadta el, a klubvezetés bizalma továbbra is töretlen Mátéfi Eszter iránt. Az Előre NKSE vezetése azonban nem megy el szó nélkül a szombaton mutatott teljesítmény mellett, és szankciókat léptetett életbe.

Kudarc után: Mátéfi felajánlotta lemondását 
(Fotó: Mirkó István, archív)
Kudarc után: Mátéfi felajánlotta lemondását (Fotó: Mirkó István, archív)

A vezetőség az eddig nyújtott gyenge teljesítménye és nem megfelelő hozzáállása miatt Tóth Zsanett kapust további intézkedésig felmentette az első csapat edzéseinek látogatása alól, és az ifjúsági csapathoz irányította. A vezetőedző és a visszavágó mérkőzésen szereplő játékosok a vezetőség határozata alapján pénzbüntetésben részesültek.

Hétfő délután játékosértekezletet is tartott a klub, ahol a szankciók kihirdetése után a csapat és a szakmai stáb megbeszélést folytatott egymással.

A felek értékelték az elmúlt napok történéseit, és közösen szeretnék feledtetni a fájdalmas kudarcot.

A Békéscsaba 32–23-ra nyert a szlovénok elleni első mérkőzésen az EHF-kupa legjobb 32 csapata közé jutásért megrendezett párharcban, de a visszavágón 31–22-re kikapott, és idegenben szerzett több góllal a Ljubljana jutott tovább.

 

EMLÉKEZTETŐ: NŐI KÉZILABDA, EHF-KUPA
A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
OLIMPIJA LJUBLJANA (SZLOVÉN)–BUDAPEST BANK-BÉKÉSCSABA 31–22 (13–11)
Ljubljana, 300 néző. V: A. Konjicanin, D. Konjicanin (bosnyákok)
BÉKÉSCSABA: Veress – Bódi 2, Nikolajenko 3 (1), Gávai 3, Tóth K. 1, Glusica 3, Kelemen 3. Cs: Tóth Zsanett (kapus), Cifra 1, Szekeres 1, Drávai 4, Hajduch 1. Edző: Mátéfi Eszter.
A Ljubljana legjobb dobói: Jericek 7, Gojkovic 5
Az eredmény alakulása. 2. p.: 0–1. 12. p.: 7–2. 23. p.: 11–6. 40. p.: 21–15. 46. p.: 24–17. 50. p.: 26–19
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 3/1
Továbbjutott: az Olimpija 54–54-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
9 órája

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
14 órája

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
Tegnap, 19:10

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
Tegnap, 11:47

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Nagy a bizonytalanság az NB II-ből kieső Békéscsabánál, egy kezdőcsapatnyi játékos távozhat

Labdarúgó NB II
2026.06.24. 13:45
Ezek is érdekelhetik