Lapcsevics elköszönt Veszprémtől, Schuch érkezhet

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2010.06.22. 20:10
null
Lapcsevics távozik Veszprémből (Fotó: Czagány Balázs - archív)
Lezárult a szerb válogatott Ivan Lapcsevics pályafutásának veszprémi szakasza. A 33 éves klasszis a profi sportolás befejezését fontolgatja. Utóda a constantai Schuch Timuzsin lehet.

A védekezőspecialista játékossal, aki már nem is vett részt a klub keddi évadzáró összejövetelén, nem hosszabbított szerződést a klub. A balátlövő 2005-ben – a spanyol Barcelonában és a német Gummersbachban töltött esztendők után – érkezett Veszprémbe, ahol kénytelen volt kihagyni egy évet, mert 2007 tavaszán súlyosan megsérült. Aztán 2008 márciusában szüksége volt rá az MKB-nak, s ő újra csatasorba állt, pedig már a visszavonulását fontolgatta.

A játékos a Nemzeti Sportnak elmondta: még nem döntötte el, hogy most befejezi profi karrierjét, vagy elfogadja az egyik macedón klub ajánlatát.

„Szép éveket töltöttem Veszprémben, és jelenleg csak annyi a biztos, hogy a nyáron megnősülök. A többit majd meglátjuk" – mondta Lapcsevics, aki korábban is arról volt ismert, hogy szívesen halasztotta a nyár közepére vagy végére igazolással kapcsolatos döntéseit (Veszprémben is rendre egy-egy évvel hosszabbított, s mindig nyáron adott választ az ajánlatra).

A színfalak mögött közben már folynak a tárgyalások az MKB Veszprém végleges keretének kialakításáról. Elképzelhető, hogy Lapcsevics helyére már az idén megérkezik a román bajnok Constantából a veszprémi nevelésű Schuch Timuzsin. A válogatott beállóst még egy évig szerződés köti jelenlegi klubjához, amely erősen ragaszkodik hozzá. Román szemszögből nézve érv lehet a hazaengedése mellett, hogy jövőre ingyen térne vissza Veszprémbe, míg most ki kell őt vásárolni.

„Nem rajtam múlik, hogy szeptemberben melyik klub mezét öltöm magamra – mondta Schuch. – Ha elenged a Constanta, szívesen hazatérek, de azt őszintén meg kell mondanom, hogy már eddig is nagyon szép és hasznos három évet töltöttem idegenlégósként."

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28

Kézi: Montenegró legyőzésével középdöntősek az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.01. 21:36