Férfi kézilabda: Serdarusic a 6-0-s magyar fal ellen készíti fel csapatát

2010.05.24. 18:14
A szlovén sajtó napok óta a szlovén–magyar meccsre hangolja a közvéleményt, felemlegetve, hogy hatalmas a tétje a világbajnoki selejtezőnek (a vb-részvétel mellett az olimpiai szereplésre is feljogosít a siker).

A szakírók minden elemben összehasonlítják a két csapatot és arra a következtetésre jutnak, hogy szinte azonos erőt képviselnek. Ami a statisztikát illeti: az eddigi mérkőzéseken a szlovénok 9 győzelmet arattak és 8 vereséget szenvedtek, egy találkozó pedig döntetlennel zárult.

„Valóban nagyon erős csapat ellen mérkőzünk, amelyről mindent tudunk, ahogy ők is ismernek minden részletet a mi játékunkról. Így hát nem igazán tudjuk meglepni egymást. Természetesen fontos információ számunkra, hogy kik kerülnek be a magyar keretbe, kik fognak ellenünk játszani. Erről próbálunk minél több adatott begyűjteni, majd azután kezdünk részletkérdésekkel foglalkozni" – nyilatkozta Zvonimir Serdarusic szövetségi kapitány.

„Annyi bizonyos, hogy a magyarok a hatos falas védekezést fogják alkalmazni, és erre nagyon jól felkészülünk. Az ellenfél komoly, a mérkőzés tétje is az, ezért kezdjük ilyen korán a felkészülést" – tette hozzá a horvát szakember, aki elmondta, még nem tudja, melyik válogatottal játszanak felkészülési mérkőzést.

Serdarusic elmondta, olyan válogatottat szeretne találni, amelynek játéka hasonlít a magyar csapatéhoz, hiszen ellenkező esetben semmi értelme sincs az ilyen találkozóknak. Eddig a svéd, a német és a lengyel csapat is felvetődött lehetséges „edzőpartnerként".

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28