A kérdés eldőlt: Szegeden marad a gólerős Tomas Stranovsky

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2010.05.10. 21:11
null
Stranovsky (jobbra) marad Szegeden (Fotó: Török Attila)
A sok gonddal birkózó Pick-Szegedben az egyik legfontosabb kérdés, kikből áll majd az együttes kerete a következő évadban? Az egyik kérdőjel viszont már „kiegyenesedett”, mert Szörnyi Attila menedzser bejelentette: Tomás Stranovsky a klubban marad.

A fegyelmi okokból Szegedről elküldött román Valentin Ghionea helyére februárban érkezett a szlovák válogatott jobbszélsője, Tomás Stranovsky, akivel akkor úgynevezett opciós (záradékos feltételes) szerződést kötöttek a vezetők. Az opció szerint erre az évadra plusz egy évre szólt a megállapodás.

„A szerződésről újra tárgyaltunk, s mivel sikerült megegyeznünk a továbbiakról, most életbe lépett az opció, vagyis huszonkilen éves ügyfelem a szegedi élklubban marad" – tájékoztatta a Nemzeti Sportot a játékos menedzsere.

A gyors, technikailag és taktikailag képzett Stranovsky minden tekintetben beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és Vancsics Jánossal közösen remekül megoldotta a jobbszélsőkre váró feladatokat. Szegeden remélik, az érsekújvári klasszis, aki a szlovák válogatottnak is egyik legjobbja, továbbiakban is hasznosítja nemzetközi rutinját, amelyet svájci és szlovák egyesületekben (Grassshoppers, Amicitia, Presov) szerzett.

 STRANOVSKY: NAGYON ELÉGEDETT VAGYOK
  „Nagyon elégedett vagyok, különben nem is hosszabbítottam volna meg a szerződésemet. Remekül érzem magam a klubban és a városban is. A családommal együtt költöztem Szegedre, és sikerült itt nagyon szép, kényelmes lakást találnunk. Bízom benne, hogy a következő évadban hasonlóan érzem majd magam, és ha a vezetők is elégedettek lesznek velem, akkor jövő ilyenkor újra szívesen aláírok a Pickhez" – mondta a hétfői edzés után Tomás Stranovsky a Nemzeti Sportnak.

 

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28

Kézi: Montenegró legyőzésével középdöntősek az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.01. 21:36