Szamoránsky szabad, és szívesen hazatérne

2010.04.09. 17:52
null
Szamoránsky Piroskának a válogatott miatt is fontos a szerződésbontás (Fotó: Meggyesi Bálint)
Szamoránsky Piroska a Nemzeti Sportnak megerősítette a kezi.hu értesülését, miszerint a szezon végén szerződést bont klubjával, a montenegrói Buducsnoszt Podgoricával. A nyártól szabadon igazolható válogatott beálló hozzátette: a legszívesebben újra Magyarországon folytatná a pályafutását.

Szamoránsky Piroska 2009 nyarán szerződött a délszláv együtteshez, ám áprilisban elszenvedett térdszalag-szakadása miatt januárig nem léphetett pályára. Azt követően Zsiga Gyula fokozatosan beépítette a csapatba, ám miután a Bajnokok Ligájából való kiesés miatt a magyar trénernek távoznia kellett a klubtól, Szamoránsky alig játszott – azaz a mostani szakítás mindkét fél számára logikus lépés.

„Nagyon hálás vagyok a podgoricai vezetőknek, hogy ha már így alakult, nem nehezítették meg a helyzetemet, és közös megegyezéssel bontjuk fel a szerződést – fogalmazott Szamoránsky a Nemzeti Sportnak. – Az új edző egyébként azt mondta, látja, hogy sokat dolgozom, a formám ellen sincs kifogása, de nem tud beépíteni a csapatba. Kérte, hogy ezért ne haragudjak rá..."

A beálló elmondta: ha tehetné, legszívesebben Magyarországra igazolna, de ő is tudja, ez nem kívánságműsor, így elképzelhető, hogy továbbra is külföldön játszik majd. Neveket nem említett; szakértők szerint mindenesetre kézenfekvő lenne a visszatérése az FTC-be, vagy csatlakozása a Váchoz, ahol egykori edzője, Németh András irányítja a szakmai munkát.

A Ferencváros kézilabda-szakosztályának ügyvezetője, Kökény Betarix a zöld-fehér klub mai sajtótájékoztatóján Tomori Zsuzsanna megszerzése mellett azt is bejelentette, hogy további három játékos szerződtetését tervezik.

„A legfontosabb az, hogy bárhová is írok alá, sok játéklehetőséget kapjak, mert ez jelentősen befolyásolja a válogatottbeli szereplésemet" – tette hozzá Szamoránsky.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: Bernhardt Panna az NB I legeredményesebb utánpótláskorúja

Utánpótlássport
2026.05.16. 09:03

Kézilabda: Egyiptom felé vették az irányt a juniorok és az ifik

Utánpótlássport
2026.05.12. 14:36

Kézi: a csapategység a kulcs a PLER címvédő U20-as együttesénél

Utánpótlássport
2026.05.08. 11:56

Kézilabda: két hely még kiadó a fiúbajnokságok négyes döntőiben

Utánpótlássport
2026.05.03. 16:07

Kézilabda: Juhász-Tóth Zalán álma a veszprémi első csapat

Utánpótlássport
2026.05.02. 09:01

Kézilabda: közel a hibátlan alapszakaszhoz az Éles KISE U18-as csapata

Utánpótlássport
2026.04.22. 15:49

Kézi: felvette a kesztyűt a horvátok ellen a serdülő leányválogatott

Utánpótlássport
2026.04.17. 14:07

Kézi: ketten már a négyes döntőben a korosztályos fiúbajnokságokban

Utánpótlássport
2026.04.14. 17:24
Ezek is érdekelhetik