MKB Veszprém: BL-elődöntőt kaphat ajándékba a 60 éves Hajnal Csaba

2010.04.30. 13:14
Ma ünnepli hatvanadik születésnapját Hajnal Csaba, az MKB Veszprém ügyvezető igazgatója. A sportvezetőt a csapat holnap ajándékozhatja meg, ha a Barcelona elleni mérkőzésen kiharcolja a Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutást.

Hajnal Csaba (aki végzettségét tekintve vegyészmérnök) a kezdetektől, 1977 óta szolgálja a Veszprémet. A klub ez idő alatt 17 bajnoki címet és 19 Magyar Kupát nyert, és kétszer a KEK-et is elhódította. A Magyar Kézilabda-szövetség elnökségi tagjaként is dolgozó sportvezető munkájával hatalmas szerepet vállalt ezekben a sikerekben.

A Veszprémhez kapcsolódó hír, hogy a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágójára készülő csapat ma délután négy órakor edzést tart a mérkőzés helyszínén, azt megelőzően pedig taktikai videózáson vesznek részt a játékosok.

Ami a katalánokat illeti: a Barca játékosai ma délelőtt még otthon edzettek, kora délután repülőre ülnek, és körülbelül hét órakor érkeznek meg Ferihegyre. Nagy Lászlóék nem edzenek Magyarországon, de holnap délelőtt bejárják a Veszprém Arénát, szemügyre veszik a játékteret és az öltözőket.

A Barcelona egyébként ugyanazt a keretet nevezte a mérkőzésre, amely az első mérkőzésen 33–27-re legyőzte a Veszprémet.

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28

Kézi: Montenegró legyőzésével középdöntősek az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.01. 21:36