Kínában még tovább gyorsult a játék

„Jómagam is meglepődtem a franciákon, hogy egyáltalán bejutottak a döntőbe – mondta a Nemzeti Sport Online-nak a Hypo magyar légiósa az oroszok által 25–22-re megnyert aranycsatát követően. – A vébét két vereséggel kezdték, nem hittem, hogy onnan fel tudnak állni. De megtették, nem is akárhogyan, és azt sem mondhatom, hogy érdemtelenül játszhattak az aranyéremért. A győztes oroszok egyetlen vereségüket tőlük szenvedték el a vébén, igaz, még a középdöntőben. A franciák aztán a fináléban is egészen jól tartották magukat, de bevallom, én ellendrukker voltam. Még mindig fájó emlék, résztvevőként különösen, a velük szemben elveszített kétezer-hármas vébéfinálé. Most ők is tapasztalhatták, milyen érzés vébédöntőben vesztesként lejönni a pályáról. Nem túl jó… Az oroszok jobban játszottak, megérdemelten nyerték meg a finálét, nem volt gyenge posztjuk. Sőt ha teljesen tényszerű akarok lenni, azt kell mondanom, csak erős posztjaik voltak. De nekik is akkor voltak igazán jó periódusaik, amikor nem egyéni megoldásokra törekedtek, hanem a csapat egységében bíztak, és arra építettek. Különösen tetszett fiatal kapusuk, Anna Szedojkina, aki meglepetésre tulajdonképpen végigvédte ezt a fontos mérkőzést, méghozzá kiválóan, úgy, hogy a cserepadon klasszis, Inna Szuszlina ült."

A kínai vb előtt többen attól tartottak a sportágban, hogy mivel a világbajnokság nem kvalifikációs esemény a londoni olimpiára, ezért a pekingi játékok utáni fiatalítás az eredményesség és a színvonal rovására megy.

„Amint arra számítani lehetett, minden csapat fiatalított. A legjobban talán a győztes oroszoknak sikerült ez, de róluk tudjuk, kimeríthetetlen tartalékaik vannak ebben a sportágban is. A vébé nagy esélyeseinek a 2008-ban olimpiát és Eb-t nyerő norvégokat tarthattuk, de az oroszok most lépéselőnybe kerültek velük szemben. Most előrébb tartanak. A négy közé vártam a románokat, ők csalódást okoztak nekem is. A torna színvonala nem volt semmivel sem gyengébb, mint a korábbi világbajnokságoké, olimpiai kvalifikáció ide vagy oda. Az elitcsapatok nagyon is jó meccseket vívtak egymással. Szakmailag megfigyelhető volt, hogy még inkább felgyorsult az eddig sem lassú játék. Gyors középkezdések után hamar fejezték be az akciókat a csapatok, nem ritka a nyolcvan körül támadás mérkőzésenként. Vagy még több is. Ami régen rendhagyó volt, az mostanra egyre inkább megszokottá válik. Sok volt a kontra, a nem kellő gyorsasággal visszarendeződő védekezés elleni támadásbefejezés. A védelmek előszeretettel alkalmazták a nyitott, agresszív játékot, ami az alapja ennek a lerohanásos taktikának."

„Azon lehetne vitatkozni, kell-e huszonnégy csapatos mezőny, mert a csoportkörben valóban voltak nagyon gyenge ütközetek. Persze tudom, szükség van a többi, sportágban kisebb országra, mert földrészeket zárnánk ki, ha csökkenne a létszám, és belterjes lenne az esemény. Szakmailag nekik is szükségük van rá, hogy a legjobbakkal találkozzanak. És bevallom, az utóbbiaknak sem rossz éppen néhány biztos győzelem, amikor lehet figurákat gyakorolni, élesben edzeni, vagy épp a kulcsembereket pihentetni, a fiatalabbakat pedig játszatni. A középdöntőben viszont már nem volt pardon, illetve azokon a csoportmeccseken, amelyeken a továbbjutásra esélyesek már a magukkal vitt pontokról döntöttek."

A magyar csapat a harmadik helyen jutott be csoportjából a középdöntőbe, de mivel kikapott Norvégiától és Romániától, nem vitt magával pontot. Ilyen nehéz helyzetből indulva a középdöntő sem hozott átütő sikerélményt: döntetlen a spanyolokkal és a dél-koreaiakkal, győzelem Kína ellen. A középdöntő ötödik helye a helyosztóra volt elég, ott végül az osztrákokon átgázolva a kilencedik pozíciót sikerült megcsípnie Mátéfi Eszter csapatának.

„Én a nyolc közé vártam a magyar válogatottat, de a mostani kilencedik helyet mégsem tudom egyértelműen csalódásként értékelni. Igaz, realitásnak sem tudom elfogadni. Ahogy jöttek a meccseink, egyre inkább játékba lendültünk, tudtunk csapatként játszani, igenis benne volt egy szebb helyezés lehetősége. Azért a mostani vébé kilencedik helye felértékelte a kétezer-hármas ezüst- és a kétezer-ötös bronzérmet is. Hat éve Horvátországból úgy jöttem haza: Úristen, csak másodikok lettünk... A jövőben még inkább elismerésre szorul majd az esetleges éremszerzés, ami tőlünk még majdnem mindig kimondott elvárás volt."

„Zácsik Szandi, Kovacsics Anikó és Szucsánszki Zita megmutathatta magát a világnak: velük aztán érdemes lesz vigyázni a jövőben! Tartottam kissé Pálinger Kati hiányától is, de félelmeim alaptalannak bizonyultak: Herr Orsi remekelt, amit kellett, amit lehetett, azt hozta. Szerintem elég renomét szerzett magának a jövőre, és kicsit elbizonytalanította a lövőket. Úgy érzem, csapatunkban vannak, és már most is maradtak tartalékok. Jó úton járunk, ezen kell továbbmennünk. Ettől függetlenül egy másodpercig sem ülhetünk ölbe tett kézzel, hiszen minden téren fejlődnünk kell, hogy a legjobbakkal fel tudjuk venni a versenyt. Mert ezt most még nem mondhatjuk el magunkról."