Súlyos vereséggel búcsúzott a Ferencváros, a BL után oda a KEK is

Vágólapra másolva!
2008.01.13. 17:42
A női kézilabdázók legrangosabb nemzetközi kupasorozatában, a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek hatodik, záró fordulójában a Ferencváros súlyos, kilencgólos vereséget szenvedett Dániában a Viborg vendégeként. Csak az összecsapás első tíz perce volt szoros, utána egy 6-0-s hat perccel elhúzott, majd biztosan nyert a dán csapat. A népligetiek támadásban és védekezésben is jócskán elmaradtak ellenfelüktől, de saját maguktól is.
A magyar kapuban Pastrovics Melinda ígéretesen kezdett, de aztán társaihoz hasonlóan ő is átlag alattit hozott
Meggyesi Bálint (archív)
A magyar kapuban Pastrovics Melinda ígéretesen kezdett, de aztán társaihoz hasonlóan ő is átlag alattit hozott
A magyar kapuban Pastrovics Melinda ígéretesen kezdett, de aztán társaihoz hasonlóan ő is átlag alattit hozott
Meggyesi Bálint (archív)
A magyar kapuban Pastrovics Melinda ígéretesen kezdett, de aztán társaihoz hasonlóan ő is átlag alattit hozott

Zsiga Gyula együttesének azzal nem kis teherrel kellett pályára lépni a Viborg otthonában, hogy legalább egy pontot kellene szereznie a nemzetközi kupaszereplés folytatásához. A BL-negyeddöntő már korábban elúszott - négy vereséggel nyitott a csoportkörben a magyar bajnok -, de a legutóbbi fordulóban a Podgorica elleni nyolcgólos siker némi halvány reményt csempészett az utolsó fordulóba. Csoportharmadikként ugyanis, mintegy vígaszként, ott lett volna a KEK, annak is a negyeddöntője.

A Viborg már biztos BL-negyeddöntősként várta a találkozót, viszont a román Valcea elleni hazai vereségre aligha lehettek büszkék, azt egy sikerrel feledtették volna. Tervük összejött, sajnos a Ferencváros pedig csak asszisztált nekik…

Erős volt a kezdés, az első perc három lövés hozott, de gólt azonban egyet sem. Aztán 1:18-nál beállóból voltak eredményesek a vendéglátók, akkor azonban egy kontra után Szamoránsky Piroska egyenlíteni tudott. Az ötödik percben egy lassú ferencvárosi visszarendeződés után 3-1-re vezettek az egyébként is motiváltabb vendégek.

A népligetiek azonban tartották magukat, de csak a tizedik percig, mert támadásban igencsak pontatlanoknak bizonyultak. Negyed óra után kezdett volna elhúzni a Viborg (9-5), de még fel tudtak zárkózni a vendégek (9-7). Utána azonban hat perc alatt hat gólt dobva, egyet sem kapva igencsak megléptek a dánok.

Közben ki is kérte idejét Zsiga Gyula, de Juhász Gabriellán kívül a társakat nem nagyon érintette meg a szakvezető mondanivalója. Legalábbis annak látszata nem köszönt vissza a pályán.

Védekezésben lassú volt a visszarendeződés, nem jöttek a váltások, rossz volt a támadók leosztása. A dánok viszont ellenállhatatlanul lőttek és törtek be, de gyors passzaik ellen sem volt ellenszere a népligetieknek. A félidőben már kilencgólos volt a hazai előny (20-11).

A mérkőzés tulajdonképpen eldőlt, miként az is, hogy a Ferencváros elbúcsúzik a nemzetközi kupaszerepléstől. A véghajrában feljavult valamelyest a vendégek lövőteljesítménye - leginkább átlövőnk, Zácsik Szandra volt elemében, már későn -, de ebben nem kis szerepet játszott az is, hogy a biztos győztes hazaiak védekezésbe nem fektettek akkora hangsúlyt, mint korábban.

Inkább támadtak és egy híján negyven gólig jutottak a vendéglátók, köszönhetően a végig „puha” ferencvárosi védekezésnek.

BAJNOKOK LIGÁJA, NŐK, D CSOPORT, 6. FORDULÓ:

VIBORG (dán) - BUDAPEST BANK-FTC 39–30 (20–11)
Viborg, 2500 néző. V: Hagen, Hallberg (svédek)
VIBORG: K. LUNDE – Rask 1, JURACK 7, POPOVICS 5, L. Nielsen 2, SKOV 8 (2), Fisker 2. Cs: Gade (kapus), ALTHAUS 5, Reiche 1, BJÖRDALEN 6, S. Nielsen 2. Edző: Tomas Ryde
FTC: Pastrovics – Kovacsicz 4, Soós 1, Szucsánszki 1, Uhraková 3, ZÁCSIK 7, JUHÁSZ G. 9 (5). Cs: Harisová (kapus), Szamoránsky P. 3, Németh Cs. 1, Kocsis 1, Dajka. Edző: Zsiga Gyula
Az eredmény alakulása: 8. p.: 4–3. 13. p.: 8–4. 18. p.: 9–7. 24. p.: 15–7. 34. p.: 24–13. 39. p.: 27–17. 46. p.: 33–22. 53. p.: 36–24
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/2, ill. 5/5

A VÉGEREDMÉNY:
1. Valcea 6 6 0 0 197-152 12
2. Viborg 6 3 1 2 202-184 7
3. Podgorica 6 1 1 4 153-189 3
4. Budapest Bank-FTC 6 1 0 5 165-192 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik