Esélyt sem adtak a BL-címvédő dánoknak a Rába-parti zöld-fehérek

Vágólapra másolva!
2007.10.27. 18:07
A női kézilabdázók legrangosabb nemzetközi kupasorozatában, a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában hazai pályán parádés győzelemmel mutatkozott be a bajnoki ezüstérmes Győr, amely a címvédő dán Slagelsét verte hét góllal. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, amely egygólos hazai vezetéssel zárult, ám aztán Pálinger Katalin a győri kapuban lehúzta a rolókat, így simán nyertek a hazaiak.
Kiegyenlített első félidőt követően a második felvonásban esélyt sem adott a címvédő dán együttesnek a Győr
Meggyesi Bálint
Kiegyenlített első félidőt követően a második felvonásban esélyt sem adott a címvédő dán együttesnek a Győr
Kiegyenlített első félidőt követően a második felvonásban esélyt sem adott a címvédő dán együttesnek a Győr
Meggyesi Bálint
Kiegyenlített első félidőt követően a második felvonásban esélyt sem adott a címvédő dán együttesnek a Győr

Telt ház és nagyszerű hangulat fogadta a két csapatot. A hazaiak nagy akarattal és a tétnek megfelelő koncentráltsággal kezdték a mérkőzést. Tomori Zsuzsa remekül debütált első BL-mérkőzésén, és az első tíz percben mindjárt három gólt lőtt, így Anja Andersen, a vendégek edzője már a 9. percben időt kért, hogy felelevenítse az alkalmazandó taktikát (6-2).

Ezek után Simona Spiridon percei következtek, az osztrák beállós négy győri támadás végén is eredményes tudott lenni.
A túloldalon Emilia Turey igyekezett felvenni vele a versenyt. Az eredetileg szélsőként foglalkoztatott orosz játékos most irányított is, sőt átlövésből is eredményes tudott lenni (11-7).

Görbicz Anita amellett, hogy remek passzokkal szolgálta ki társait, biztosan értékesítette a szlovén játékvezető-páros által megítélt büntetőket. Azonban a félidő utolsó pereceire pontatlanabbá vált a zöld-fehérek támadójátéka, így egy gólra felzárkóztak a vendégek (12-11).

Fordulás után Turey egyenlített, azonban amit ezután produkált a Rába-parti csapat az egészen elképesztő volt. Tizenöt perc alatt mindössze egy (!) gólt kapott a fantasztikusan védő Pálinger Katalin, a dán csapat még emberelőnyből sem tudott betalálni.

Támadásban pedig igazán csapatként működött az ETO, rendre betalált valamelyik másik győri játékos. A félidő közepére nyolc góllal húztak el a zöld-fehérek (20-12), és már érezni lehetett, hogy nagy dolog van készülőben.

Anja Andersen mindent megpróbált és elővette edzői kelléktárának szinte összes eszközét: toporzékolt, hisztizett, gúnyosan tapsolt, lányait időkéréssel próbálta meg felrázni – de sehogy nem tudott eredményt elérni.

Az utolsó tíz percet a közönség folyamatos ünneplése mellett játszotta le a győri csapat, amelyet újra és újra tapsra késztetett egy-egy remek megmozdulás, és az, hogy Pálinger eszén továbbra sem volt könnyű túljárni.

Idei első Bajnokok Ligája mérkőzésén így magabiztos győzelmet arattak Konkoly Csaba lányai (24-17), amely remélhetőleg megadja az alaphangot a szezon hasonlóan jó folytatására.

BAJNOKOK LIGÁJA, NŐK, CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ, A CSOPORT:

GYŐRI AUDI ETO KC - SLAGERSE DT (DÁN) 24–17 (12–11)
Győr, 2200 néző. Vezette: Krsti, Ljubic (szlovénok)
GYŐR: PÁLINGER – Mravikova 2, Hornyák 2, GÖRBICZ 6 (4), SPIRIDON 5, TOMORI 4, Vérten. Cs: Bradeánu 2, Temes 1 (1), Djokics 2, Kovacsics A. Edző: Konkoly Csaba
SLGELSE DT: LEGANGER – TUREY 9 (2), Batinics 4, Krogshede 1, Melgaard, Szavics, Ognjenovics 1. Cs: Friis (kapus), Loft, Smith, Bonde 1, Pedersen 1. Edző: Anja Andersen
Az eredmény alakulása: 4. p.: 2–2. 9. p.: 6–2. 14. p.: 8–5. 20. p.: 11–7. 25. p.: 12–8. 35.p.: 14–12. 42. p.: 17–12. 46. p.: 20–12. 55. p.: 23–15.
Kiállítások: 6, ill. 14 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 3/2

B CSOPORT:
Lada Togliatti (orosz) - Hypo NÖ (osztrák) 28-30 (11-15)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik