Mikor játszhat Simona Gogirla?

2004.10.28. 22:48
Címkék
A nyáron a spanyol Itxako Estella csapatától igazolt Győrbe Simona Gogirla. A román-szlovén állampolgárságú, gólerős átlövő az utóbbi két mérkőzésen (Hódmezővásárhely, Kőbánya-Spartacus) hiányzott a Graboplast ETO-ból.
"Miként legtöbb játékosunk, Gogirla is nagyon sok ütést kapott a Motor Zaporizzsja elleni BL-selejtezőn" - mondta Vanyus Attila, a győri klub elnöke. "Jobb szeme alatt hatalmas monokli virít, és a testén kék-zöld foltok hirdetik az ukránok súly- és magassági fölényét, valamint a brutalitás határát súroló védekezésüket. Térdfájdalmakra is panaszkodik, s ezért folyamatos orvosi kezelés alatt áll."
Gogirla állapotáról a klub orvosai, dr. Balogh Péter és dr. Szállasy László a Petz Aladár Megyei Kórház baleseti sebészetén beszéltek. Szálassy doktor hangsúlyozta, hogy tüzetesen megvizsgálták a sztárt, akinek a sérülései már gyógyulnak. A térdét nem kell megműteni, s valószínűleg a térd alatti hajlatban keletkezett sérülés okozta fájdalmait. A játékos orvosi ellenőrzés mellett elkezdhette a könnyített edzéseket. Vasárnap a Vasas ellen még nem, de - ha nem lesznek újabb panaszai - november 3-án a Cornexi ellen már pályára léphet.

Szavazás

Ki nyeri meg a női kézilabda-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 perce

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
1 perce

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
2 perce

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
8 perce

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
15 perce

A West Ham kiütötte a Wolverhamptont, kieső helyre taszította a Tottenhamet

Angol labdarúgás
24 perce

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 11 védést mutatott be a Melsungenben

Kézilabda
31 perce

A Roma Malen három góljával legyőzte a Pisát

Olasz labdarúgás
38 perce
Ezek is érdekelhetik