Saracevic nem koronára tör

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2004.07.19. 21:47
Címkék
Augusztus 2-án igazi világsztár irányításával kezdik el a felkészülést a Nyíregyházi AB-Vill KC élvonalbeli férficsapatának játékosai a bajnoki és KEK-küzdelmekre.
A horvát Zlatko Saracevic játékosként olimpiai és világbajnoki aranyérmet nyert, kétéves veszprémi "uralkodását" követően pedig a horvát RK Zamet Rijeka csapatához távozott.– Másfél évet töltöttem a fiumei csapatnál, amelynek voltam a menedzsere, edzője, sőt néhány mérkőzésen a játékosa is – mondta a veszprémi búcsú és a nyíregyházi kinevezés között eltelt időszakáról Zlatko Saracevic. – Eleinte rendben mentek a dolgok, a vége felé azonban a pénzügyi nehézségek lehetetlenné tették a további együttműködést.– Ami azt illeti, új csapatánál is beszélnek anyagi gondokról. Mit tud a Nyíregyházáról?– Horvát otthonomban valamennyi magyar tévéadót tudom fogni, így az eredményekről rendszeresen tájékozódtam. Videót is láttam a csapatról, amely meggyőzött arról, hogy a legutóbbi bajnoki eredménye nem a véletlen műve. A körülményekről annyit, adva van a csodás sportcsarnok, amelyben egyszer magam is pályára léptem, s ebben erőfejlesztést is tudunk végezni, a stadion és az erdő pedig alkalmas a futóedzésekre. A létesítményeken tehát semmi sem múlhat.– Mesés játékospályafutása után még csak most kóstolgatja az edzői szakmát. Kemény kézzel bánik majd játékosaival? Korábbi trénerei közül kitől tanult a legtöbbet?– Az teljesen mindegy, hogy szigorú leszek-e vagy engedékeny, a lényeg az eredményesség. Hosszú pályafutásom során rengeteg tapasztalattal gazdagodtam, ezekből próbálom kiszűrni a pozitívumokat. Nemcsak a horvát iskola alapjait akarom meghonosítani mindenkori csapatomnál, hanem a hétéves franciaországi légióskodásom alatt tapasztaltakat is. Ami pedig a korábbi trénereimet illeti, azt hiszem, atlantai olimpiai bajnokcsapatunk kapitánya, Velimir Kljaic és a Fotex-edző, Zdravko Zovko volt rám a legnagyobb hatással. Az ő módszereiket igyekszem akalmazni.– Veszprémből úgy távozott, hogy megkoronázták. Mi szükséges ahhoz, hogy Nyíregyházán is a fejére kerüljön a trófea?– Nagyon jólesett a veszprémi drukkerek gesztusa, de ami elmúlt, azzal már nem foglalkozom. Vallom, hogy nem az edzőt, hanem a játékost, a csapatot kell megkoronázniuk a szurkolóknak. Ilyen babérokra a továbbiakban sem török.
Legfrissebb hírek

Újra Európa tetején a férfi kardcsapat; Juhász Dorka: Megyek Galata-meccsre Sallai miatt

E-újság
2 órája

Vágy és realitás – N. Pál József publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Real és a Man. City a klub-vb-n, folytatódik a cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
2 órája

Adva van a megoldás – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2 órája

U21-es Eb: francia, portugál gólzápor, olasz–spanyol szalonremi

Minden más foci
3 órája

A River Plate biztos győzelemmel indított a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
3 órája

Nottinghami tenisztorna: Stollár negyeddöntős párosban

Tenisz
3 órája

Erste Liga: megtartja tehetséges magyar kapusát a BJA HC

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik