Megvan a milánói gyorsasági és a győri maratoni vb-n szereplő magyar csapat

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.30. 14:29
null
Az Eb-n triplázó Csikós Zsóka a világbajnokságon is három számban indul (Fotó: Kovács Péter)
A női K–1 200 méter indulójának kivételével megszületett az augusztusi milánói gyorsasági kajak-kenu világbajnokságon, valamint a szeptember 4. és 7. közötti, győri maratoni vb-n résztvevő magyar csapat névsora – közölte a hazai szövetség a hivatalos honlapján.

A gyorsasági szakág olimpiai utáni évének legfontosabb versenyére készülünk augusztus 20. és 24. között. Kereken tíz év után tér vissza a világbajnokság Milánóba, amelyen 27 versenyzőnk vehet részt. Tóth Dávid és ifj. Foltán László szövetségi kapitányi előterjesztését a szövetség versenysportbizottsága támogatta, majd szerdán az elnökség is jóváhagyta, így egyetlen kivétellel immár hivatalos az utazók névsora.

A „kakukktojást” a női K–1 200 méter jelenti. A racicei Európa-bajnokságon Lucz Anna megvédte címét, ismét aranyérmes lett a sprinterek között. A világbajnokság időrendjében azonban a K–1 200 méteres döntő, mindössze 51 perccel előzi meg az olimpiai K–2 500 méter fináléját, amelyben reményeink szerint Anna Kiss Blankával lesz érdekelt – írja a kajakkenusport.hu. Tóth Dávid végül úgy döntött, az a versenyző kerül még a vb-csapatba, aki a jövő heti magyar bajnokságon női K–1 200 méteres versenyszámában – a már világbajnoki csapattagok eredményeit figyelmen kívül hagyva – a legjobb eredményt éri el.

A 17 fős kajakos csapatot érintő további változás az Európa-bajnoksághoz képest, hogy férfi K–2 500 méteren egy újonnan alakult páros, Kurucz Levente és Nádas Bence egysége állhat rajthoz. A férfi négyes ezúttal az Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely, Tamási Zsombor összeállításban szerepel, ez az egység májusban megnyerte a szegedi világkupaversenyt.

Kenuban a névsort illetően nincs változás az Eb-hez képest, csupán négyesek miatt volt szükség némi csapaton belüli módosításra ifj. Foltán Lászlónak. A kontinensbajnokság programjában szereplő mix négyes helyett ugyanis a vb-n férfi és női C–4 500 méteren osztanak érmeket.

Az elnökség szerdán jóváhagyta az idei maratoni világbajnokságon induló felnőtt, U23 és ifjúsági keretet is. Mint ismert, a szakág egyik legrangosabb versenyének szeptember 4. és 7. között, tíz év után, ismét Győr ad otthont. Bauer Gyula maratoni vezetőedző a válogatók eredményei alapján állította össze a felnőtt és az U23-as keretet.

Az is biztossá vált, hogy az idei SUP-világbajnokságon Kocsis Csillag és Szabó Zénó képviselheti a magyar színeket. Az eseményt október 29. és november 2. között Abu Dzabiban rendezik meg, Csillag és Zénó is ifjúsági korosztályban teszi próbára magát.

KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, MILÁNÓ
A magyar válogatott
Kajak
Férfiak
K–1 200: Csizmadia Kolos
K–1 500: Varga Ádám
K–1 1000: Kopasz Bálint
K–1 5000: Varga Ádám
K–2 500: Kurucz Levente, Nádas Bence
K–4 500: Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely, Tamási Zsombor
Nők
K–1 200: egyelőre nem neveztek meg indulót.
K–1 500: Csikós Zsóka
K–1 1000: Csikós Zsóka
K–1 5000: Csikós Zsóka
K–2 500: Kiss Blanka, Lucz Anna
K–4 500: Fojt Sára, Ujfalvi Laura, Pupp Noémi, Kőhalmi Emese
Kenu
Férfiak
C–1 200: Hajdu Jonatán
C–1 500: Fejes Dániel
C–1 1000: Adolf Balázs
C–1 5000: Adolf Balázs
C–2 500: Kollár Kristóf, Juhász István
C–4 500: Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán, Fejes Dániel
Nők
C–1 200: Takács Kincső
C–1 500: Opavszky Réka
C–1 5000: Csorba Zsófia
C–2 200: Kiss Ágnes, Nagy Bianka
C–2 500: Kiss Ágnes, Nagy Bianka
C–4 500: Kiss Ágnes, Nagy Bianka, Opavszky Réka, Csorba Zsófia

MARATONI VILÁGBAJNOKSÁG, GYŐR
A magyar válogatott
Kajak
Férfiak
K–1 rövid kör: Péli Zalán, Varga Ádám
K–1: Noé Bálint; Sellyei Csanád
K–2: Boros Adrián, Erdélyi Tamás; Péli Zalán, Sellyei Csanád
Nők
K–1 rövid kör: Kiszli Vanda; Csikós Zsóka
K–1: Kiszli Vanda; Csépe Panna
K–2: Szerafin Zsófia, Kiszli Vanda; Sinkó Panna, Csépe Panna
Kenu
Férfiak
Rövid kör: Uhrin Dávid; Adolf Balázs
C–1: Pluzsik Mihály; Laczó Dániel
C–2: Laczó Dániel, Bakó Tamás
Nők
Rövid kör: Kisbán Zsófia; Csorba Zsófia
C–1: Bragato Giada; Matkovics Lili
 

 

Legfrissebb hírek

Megvan a milánói gyorsasági és a győri maratoni vb-n szereplő magyar csapat

Kajak-kenu
20 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

Végleges a magyar csapat összeállítása a kajak-kenu Eb-re

Kajak-kenu
2025.06.04. 16:15

További százmillió euróval nőttek a milánói téli olimpia költségei

Egyéb egyéni
2025.04.10. 18:14

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült

Egyéb egyéni
2025.02.16. 20:21

A ráadásban egyenlített a Milan ellen az Inter

Olasz labdarúgás
2025.02.02. 20:00

Kajak-kenu vb: újabb három magyar egység a döntőben

Kajak-kenu
2024.08.24. 15:46

Kajak-kenu vb: három magyar érem az első döntős napon, Kőhalmi örökös bajnok lett

Kajak-kenu
2024.08.24. 11:48
Ezek is érdekelhetik