Kajak-kenu Eb: a női kajak négyes és a kenu kettes is aranyérmes

P. SZ.P. SZ.
2024.06.15. 13:08
Nagyszerű győzelem a női négyestől (Fotó: Árvai Károly)
A délelőtti kettős siker (női K–1 500 m, Csipes Tamara; férfi K–2 500 m, Nádas Bence, Tótka Sándor) mintájára a délután első két gyorsasági számában is a magyar egység bizonyult a legjobbnak, megint két olimpiai számban.

 

A hazai versenyzők között is hazainak számító Kiss Ágnes, Nagy Bianka sikerével rajtolt el a szigorúan vett délután (technikailag a délelőtti program vége volt) a Maty-éren zajló gyorsasági, para- és SUP Európa-bajnokságon. Az MVM Szeged VE kenusaiból álló 500 méteres páros a verseny során elhúzott a mezőnytől, és bár a hajrában a lengyelek és a semleges színekben induló fehérorosz egység nagyon közelre (előbbi 84 ezredmásodpercre!) zárkózott fel – ha még öt métert kell menni, szinte minden bizonnyal meg is előzik a magyarokat –, de éppen elégnek bizonyult a kidolgozott előny.

„Nagyon hosszúnak tűnt a pálya, de jó érzés, hogy végig urai voltunk a helyzetnek, nem kerültünk olyan hullámvölgybe, ami megtört volna. Megvalósítottuk, amit elterveztünk – értékelt Nagy Bianka, Kiss pedig hozzátette, csak a mércének tartott spanyol egységet látta a szomszédos pályán, és tudta, ha tartják vele a lépést, vagy előtte is vannak, akkor minden bizonnyal jó helyen állnak.

Közvetlenül utánuk a női kajak négyes 500 métere következett, amelyre a közelmúlt történései nyomást helyeztek, és mindenki árgus szemekkel figyelte, mire lesz képes a csapat. A nevezett alakulatban történt egy változás, de nem személyi, csak sorrendi: Pupp maradt a vezérevezős, de Fojt Sára előrébb került a második beülőbe, ezzel egyidejűleg Csipes Tamara „csúszott” eggyel hátrébb, míg továbbra is Gazsó Alida Dóra volt a tolóember. Hogy ennek köszönhető, vagy sem, talán sosem tudjuk meg, az viszont tény, hogy a kiemelkedőnek nem mondható rajt után egy szépen felépített pályával végül fél hajót (négyest!) adtak a második helyen célba érő lengyeleknek.

 

Legfrissebb hírek

Ifj. Foltán László: Tisztán látszik, halad előre a magyar kenu!

Kajak-kenu
2026.05.19. 14:52

„A jó időt idén is próbáljuk intézni” – 39 nap múlva kezdődik a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2026.05.19. 12:17

Négy magyar induló a vadvízi kajak-kenu világbajnokságon

Kajak-kenu
2026.05.19. 11:19

A jövő sztárjai: Mircse Iván, Velenszki Tamás

Utánpótlássport
2026.05.18. 08:57

Kajak-kenu vk: Kurucz és Fodor aranyra cserélte az ezüstöt

Kajak-kenu
2026.05.17. 17:47

Kajak-kenu vk: Kopasz, Tótka és Kiss aranyérmes Brandenburgban

Kajak-kenu
2026.05.16. 16:10

Maratoni kajak-kenu ob: két címvédés a párosoknál

Kajak-kenu
2026.05.16. 12:02

Maratoni kajak-kenu ob: Zagyvai Borbála megvédte címét kenu egyesben

Kajak-kenu
2026.05.15. 14:06
Ezek is érdekelhetik