Jégkorong: Találtunk gyenge pontokat a franciáknál – Szilassy Zoltán

POZSONYI SZILÁRDPOZSONYI SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2023.05.16. 08:45
null
Szilassy Zotlán szerint a cél, hogy az első két mérkőzés pozitívumait összegyúrja a magyar válogatott, és kiegyensúlyozottan játszon a franciák ellen (Fotó: Szabó Miklós)
Ha a dánok elleni harmadik és az amerikaiak elleni első harmadban mutatott játékát hozzák a mieink, lehet keresnivalójuk Franciaország ellen, de az is fontos, hogy Alexandre Texier-t és a hozzá hasonló képességű egyéneket ne engedjék kibontakozni, állítja Szilassy Zoltán.

 

– A dánoktól és az amerikaiaktól is vereséget szenvedett a magyar válogatott, mit gondol az eddig látottakról?
– Rettentő nehéz meccseket játszottunk, borzasztóan erős ellenfelekkel szemben, főleg az Egyesült Államok diktált elképesztő tempót. Sebességben, technikai tudásban, de a játékosok méretében is előttünk jár a legtöbb csapat – felelte a Nemzeti Sportnak a magyar válogatott másodedzője, Szilassy Zoltán. – A dánok ellen a vége nézett ki jobban, az amerikaiakat az elején szorongattuk meg. Kifejezetten jó első harmadot játszottunk, előnybe is kerültünk, aztán a másodikban kőkeményen ránk jöttek, gondolom, szóltak nekik, vegyék már komolyabban…

– Milyen tanulságokat vontak le az első napokból?
– A cél a két mérkőzés pozitívumait összegyúrni, és három kiegyensúlyozottabb játékrészt produkálni a franciák ellen. Nagyon fontos lesz, hogyan állunk neki az összecsapásnak, mindenki tudja, ezen és az osztrák meccsen van a legnagyobb esélyünk kivívni a bennmaradást. Úgy kell kimennünk a jégre, mintha egy bajnoki döntő hetedik találkozója lenne. Ha rendes játék­időben nyerünk, és a franciák a papírformának megfelelően nem szereznek több pontot, meg is vagyunk. De nem ezen kell gondolkodnunk.

– Az első sor kifejezetten rossz napot fogott ki az amerikai­ak ellen, tagjai mínusz négyes, mínusz ötös mutatóval zártak. Szükségesnek látták, hogy külön foglalkozzanak velük, ne törjenek össze?
– Mentálisan erős fickók, intelligens felnőtt emberek, fel tudják dolgozni, mi történt, és a saját hajuknál fogva kihúzzák magukat a gödörből. Egyszer fent, egyszer lent, ilyen a sport. Ki tudja, kedden talán éppen ők hoznak nekünk győzelmet a franciák ellen. Ne úgy képzeljék el, hogy mi, edzők, megőrülünk és számon kérjük a játékosokon, inkább arra kell fényt deríteni, mi miért történik, és erről párbeszédet folytatni.

– A hétfői edzésen mire fektették a hangsúlyt?
– Leginkább semmire. Ha nem szervezték volna erre az időpontra a csapatfotózást, akkor legfeljebb meccset nézni jöttünk volna az arénába, de ha már erre jártunk, és ötven percig a miénk volt a jég, tartottunk egy opcionális edzést, aki akart, maradt, végeztünk egy kis lövőgyakorlatot, középről, szögből, de semmilyen szisztematikus stratégiai elemen nem dolgoztunk. Átmozgattuk magunkat, volt, aki megizzadt, volt, aki elment inkább kondizni, de olyan is, aki biciklizett. Mindenki tudja magáról, mi szükséges ahhoz, hogy kedden a legjobb formáját hozza.

– Mit kell tudni a franciákról?
– Folyamatosan elemeztük őket a legutóbbi meccsünktől kezdve, vasárnap este óta mélyrehatóan. Remek egyéniségek alkotják a válogatottjuk keretét, sokan hokiznak európai topligában, például Svájcban, Németországban vagy Észak-Európában. És nem mehetünk el szó nélkül Alexandre Texier mellett sem, aki ugyan kölcsönben a svájci élvonalban töltötte az idényt, az NHL-ben szereplő Columbus Blue Jackets játékosa. Nekünk csapatként kell egységesebbnek lennünk, hogy eredményesek legyünk. Tiszteljük őket, de nem akarunk túlzásba esni, megpróbáljuk kiiktatni az erősségeiket, és forszírozni a saját játékunkat.

– A franciák közül mindkét eddigi meccsükön véglegesen kiállítottak egy-egy játékost palánkra lökésért.
– Láttam is mindkét esetet, ezeket a vébén szigorúbban ítélik meg, mint a nemzeti bajnokságokban, de ezzel nekünk nem is annyira kell foglalkoznunk, sokkal inkább a hasonló hibák elkerülésére koncentrálunk. Ha ellenünk is elkövetnek egy ilyet, reméljük, nem okoznak súlyos sérülést, és megköszönjük az ötperces előnyt.

– Arra felhívták játékosaink figyelmét, hogy a pálya szélén legyenek óvatosak, nehogy bajuk essen?
– Isten ments! Nem szabad finomkodni, minden korongot hajtani kell, magunkat okosan védve, ha pedig beleállítanak a palánkba, akkor jöhet az emberelőny! Ha óvatoskodunk, nem harcolunk ki fórokat.

– Az említett kiállítások nyomán a franciák sok időt töltöttek emberhátrányban. Megvan, hol találhatnak fogást rajtuk?
– Elemeztük őket, a dánok elleni hosszabbításos vereségükön a ráadásban négy a háromban kaptak gólt, az osztrákoknak viszont előnyből lőttek gólt, szintén a rendes játékidő után. Láttuk, amit látni akartunk a speciális csapategységeikből. Képzett alakulat, azt elárulhatom: nem szeretnénk sok időt hátrányban tölteni, jó a tűzerejük, Texier például kétszer is betalált ellenünk az olimpiai selejtezőn. Nem adhatunk ilyen kaliberű játékosoknak lehetőséget, hogy kibontakozzanak. Cserébe találtunk sebezhető pontokat az emberhátrányos alakulatukban.

MÁJUS 16., KEDD
JÉGKORONG
ELIT-VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
A-CSOPORT (Tampere)
15.20:
Dánia–Ausztria (Tv: Sport1)
19.20: Franciaország–Magyarország (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
B-CSOPORT (Riga)
15.20: Szlovénia–Norvégia
19.20: Svájc–Kazahsztán

A-CSOPORT (Tampere, Nokia Arena)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Egyesült Államok3314–4+109
2. Svédország3218–1+78
3. Dánia2117–4+35
4. Finnország31116–9–34
5. Franciaország2115–50 3
6. Ausztria2111–7–61
7. Németország335–8–30
8. MAGYARORSZÁG222–10–80


Május 12., péntek
Egyesült Államok
–Finnország 4–1
Svédország–Németország 1–0
Május 13., szombat
Franciaország
–Ausztria 2–1 – hosszabbításban
Magyarország–Dánia 1–3
Finnország–Németország 4–3
Május 14., vasárnap
Egyesült Államok
–Magyarország 7–1
Franciaország–Dánia 3–4 – hosszabbításban
Svédország–Ausztria 5–0
Május 15., hétfő
Németország–Egyesült Államok 2–3
Finnország–Svédország 1–2 – szétlövéssel

Május 16., kedd
15.20:
Dánia–Ausztria
19.20: Franciaország–Magyarország
Május 17., szerda
15.20:
Egyesült Államok–Ausztria
19.20: Finnország–Franciaország
Május 18., csütörtök
15.20:
Magyarország–Svédország
19.20: Dánia–Németország
Május 19., péntek
15.20:
Magyarország–Finnország
19.20:
Ausztria–Németország
Május 20., szombat
11.20:
Egyesült Államok–Dánia
15.20: Ausztria–Finnország
19.20: Svédország–Franciaország
Május 21., vasárnap
15.20:
Németország–Magyarország
19.20: Egyesült Államok–Franciaország
Május 22., hétfő
15.20:
Dánia–Svédország
19.20: Ausztria–Magyarország
Május 23., kedd
11.20: Németország–Franciaország
15.20: Svédország–Egyesült Államok
19.20: Finnország–Dánia

B-CSOPORT (Riga, Arena Riga)
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kanada32113–3+108
2. Csehország32111–7+47
3. Svájc2210–0+106
4. Szlovákia31115–6–14
5. Kazahsztán2115–8–32
6. Lettország3125–11–62
7. Norvégia2113–7–41
8. Szlovénia222–12–100


Május 12., péntek
Csehország–Szlovákia 3–2
Kanada
–Lettország 6–0

Május 13., szombat
Svájc–Szlovénia 7–0
Norvégia–Kazahsztán 3–4
– szétlövéssel
Szlovákia–Lettország 2–1
Május 14., vasárnap
Szlovénia–Kanada 2–5
Norvégia–Svájc 0–3

Csehország–Kazahsztán 5–1
Május 15., hétfő
Szlovákia–Kanada 1–2 – szétlövéssel
Csehország–Lettország 3–4 – hosszabbítás után

Május 16., kedd
15.20:
Szlovénia–Norvégia
19.20: Svájc–Kazahsztán
Május 17., szerda
15.20:
Lettország–Norvégia
19.20: Kanada–Kazahsztán
Május 18., csütörtök
15.20:
Csehország–Szlovénia
19.20: Svájc–Szlovákia
Május 19., péntek
15.20:
Lettország–Szlovénia
19.20: Kazahsztán–Szlovákia
Május 20., szombat
11.20:
Norvégia–Csehország
15.20: Kanada–Svájc
19.20: Kazahsztán–Lettország
Május 21., vasárnap
15.20:
Szlovénia–Szlovákia
19.20: Csehország–Svájc
Május 22., hétfő
15.20:
Kanada–Norvégia
19.20: Kazahsztán–Szlovénia
Május 23., kedd
11.20:
Szlovákia–Norvégia
15.20: Kanada–Csehország
19.20: Svájc–Lettország

NEGYEDDÖNTŐ (Tampere, Nokia Arena; Riga, Arena Riga)
Május 25., csütörtök
Mindkét csoport első négy helyezettje jut tovább. Mindkét csoportgyőztes a másik csoport negyedik helyezettjével játszik, a második helyezettek a másik csoport harmadikjaival, kivéve, ha ez Finnország–Lettország párharcot eredményezne. Ebben az esetben mindenki a saját csoportjából kap ellenfelet
(első a negyediket, második a harmadikat).

Ha bejut, Finnország játszik Tamperében 19.20-kor, Lettország Rigában 19.20-kor, a másik két párosítás 15.20-kor kezdődik, egy Tamperében, egy Rigában.

ELŐDÖNTŐ (Tampere, Nokia Arena)
Május 27., szombat
13.20:
1. elődöntő mérkőzés
17.20: 2. elődöntő mérkőzés

A HARMADIK HELYÉRT (Tampere, Nokia Arena)
Május 28., vasárnap
14.20:
Az elődöntők vesztesei találkoznak.

<DÖNTŐ (Tampere, Nokia Arena)
Május 28., vasárnap
19.20:
Az elődöntők győztesei találkoznak

A MAGYAR FÉRFI JÉGKORONG-VÁLOGATOTT VILÁGBAJNOKI KERETE
Kapusok: Arany Gergely (FTC-Telekom), Bálizs Bence (JKH GKS Jastrzabie – Lengyelország), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19)
Hátvédek: Fejes Nándor (Gyergyói HK – Románia), Garát Zsombor (BJA), Hadobás Zétény (Västeras – Svédország), Horváth Milán (Hydro Fehérvár AV19), Kiss Roland (DVTK Jegesmedvék), Pozsgai Tamás (BJA), Stipsicz Bence (Hydro Fehérvár AV19), Szabó Bence (BJA), Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék)
Csatárok: Bartalis István (Hydro Fehérvár AV19), Csányi Karol (Zvolen – Szlovákia), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (Linköping – Svédország), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Kóger Dániel (Corona Brasov – Románia), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Nagy Krisztián (BJA), Papp Kristóf (Northern Michigan University – Egyesült Államok), Sebők Balázs (Ilves Tampere – Finnország), Sofron István (Csíkszereda – Románia), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Vincze Péter (Gyergyói HK – Románia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik