Jégkorong: Romániának nyolc - kiütéses sikerrel kezdtünk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.06. 18:00
null
Nagyon megvertük Romániát
A magyar jégkorong-válogatott a lengyelországi Torunban zajló felkészülési torna első fordulójában 8–0-ra megverte Romániát. A mieink sikeréhez Kóger Dániel és Kiss Dániel két-két góllal járult hozzá, míg Erdély Csanád az előkészítésben jeleskedett.

Csak az első gólig volt nehéz. A Rich Chernomaz vezette magyar válogatott az első harmad utolsó percében szerzett vezetést, amikor Kóger Dániel volt eredményes. A második játékrészben beindult a mieink hengere, kevesebb mint kilenc perc leforgása alatt négy góllal terheltük meg a romániaiak kapuját. Előbb Tyler Metcalfe és Azari Zsolt talált be emberelőnyből, majd Kiss Dániel ütött gólt, aztán öt a négy ellen ismét Kóger villant.

A harmadik harmadban a magabiztos előny birtokában sem vett vissza a tempóból a magyar csapat, Kiss duplázott, és az addig asszisztokat osztó Sofron István, valamint Sárpátki Tamás is feliratkozott a gólszerzők közé. Az eredmény az utolsó tíz percben nem változott, a magyar válogatott 8–0-s győzelemmel kezdte a tornát. A mieink szombaton a házigazda lengyelekkel találkoznak, vasárnap pedig az ukránok ellen lépnek jégre.

Ezen az EIHC-tornán közvetve a vb-re készülünk, amelyre ugyancsak Lengyelországban, csak délebbre kerül sor április 19-től. Krakkóban sorrendben Japán, Kazahsztán, Olaszország, Ukrajna és a házigazda lesz az ellenfelünk.

JÉGKORONG, EIHC-TORNA (TORUN)
1. FORDULÓ
Magyarország–Románia 8–0
(1–0, 4–0, 3–0)
Torun, 500
néző. Vezette: Kepa, Marczuk, Moszczynski, Szachniewicz (mind lengyel)
MAGYARORSZÁG:
Bálizs – Szirányi B. (1), Mestyán, Sofron 1 (2), Metcalfe 1 (1), Kóger D. 2 (1) – Pozsgai, Orbán, Azari 1 (1), Sebők (3), Benk – Kiss D. 2 (1), Gőz (1), Magosi B., Berta (1), Vincze P. – Varga A., Reiter, Sárpátki 1, Erdély (2), Nagy K. (1)
ROMÁNIA: Polc – Góga, Bors, Tranca, Imecs, Tapu – Piszarenko, Salló, Georgescu, Molnár Zsombor, Flinta – János, Papp Sz.. Csergő, Farkas T., Constantin – Lusneac, Nagy I., Munteanu, Timaru, Fodor Cs.
Gólok. 19:21: Kóger D. (Sofron, Metcalfe, 1–0). 29:25: Metcalfe (Sofron, Berta – emberelőny, 2–0). 31:24: Azari (Kóger D., Sebők – ee., 3–0). 33:51: Kiss D. (Gőz, Sebők, 4–0). 37:48: Kóger D. (Erdély, Szirányi B. – ee., 5–0). 41:31: Kiss D. (Sebők, Azari, 6–0). 48:53: Sofron (Kiss D., Gőz, 7–0). 49:57: Sárpátki (Erdély, Nagy K., 8–0)

A másik pénteki mérkőzésen
Lengyelország–Ukrajna 6–5
(1–2, 2–3, 2–0, 1–0) – hosszabbítás után

A TOVÁBBI PROGRAM
Február 7., szombat
16.00:
Lengyelország–MAGYARORSZÁG
19.30: Ukrajna–Románia
Február 8., vasárnap
16.00:
MAGYARORSZÁG–Ukrajna
19.30: Lengyelország–Románia

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Bálizs Bence (Miskolci Jegesmedvék), Rajna Miklós (Fehérvár AV 19)
Hátvédek: Gőz Balázs (Miskolc), Gröschl Tamás, Hüffner Adrián, Mestyán István, Pozsgai Tamás (Dab.Docler), Kiss Dániel (Újpest), Orbán Attila, Reiter Attila, Szirányi Bence, Varga Arnold (Fehérvár)
Csatárok: Azari Zsolt (DAB), Benk András, Erdély Csanád, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Magosi Bálint, Andrew Sarauer, Sárpátki Tamás, Sikorcin Ladislav, Vincze Péter (Fehérvár), Berta Ákos (Debrecen), Tyler Metcalfe, Nagy Krisztián (Miskolc), Sebők Balázs (Hokki), Sofron István (Krefeld Pinguine), Vas János (Slavia Praha)

Legfrissebb hírek

Sorozatban harmadszor érkezik Kanada májusban, ezúttal Crosby is tiszteletét teszi Budapesten

Jégkorong
8 órája

Jégkorong-vb: a kanadai kapitány nem ígérheti meg Crosby játékát

Jégkorong
22 órája

A férfi jégkorong-válogatott 4–2-re kikapott Szlovéniától

Jégkorong
2025.05.02. 21:50

Jégkorong-vb: kiesett a székelyekkel felálló román válogatott

Jégkorong
2025.05.02. 17:13

Szélig Viktor: A vb-n agresszív, vagány hokit fogunk játszani

Jégkorong
2025.04.30. 17:34

Majoross Gergely: A speciális egységek a vébén is nagyon fontosak lesznek

Jégkorong
2025.04.29. 12:41

Varga Balázs kikerült a vb-re készülő hokiválogatott keretéből

Jégkorong
2025.04.24. 16:12

Akár Sidney Crosby is játszhat a magyar jégkorong-válogatott ellen

Jégkorong
2025.04.22. 16:16
Ezek is érdekelhetik