A bajnok egy góllal győzte le a Volánt

Vágólapra másolva!
2009.12.06. 20:16
Címkék
Fordulatos mérkőzésen 6–5-re kikapott a Sapa Fehérvár AV19 a bajnok Klagenfurt otthonában az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) mai játéknapján. A Volán kétszer is maga javára fordította a mérkőzést, de az osztrákok első sorát nem tudta tartani.

Ladányiéknak ezúttal nem sikerült a bravúr (fotó: Török Attila - archív)
Ladányiéknak ezúttal nem sikerült a bravúr (fotó: Török Attila - archív)

Az utóbbi időben remekül szereplő Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata a Villach pénteki 6-2-es legyőzése után vasárnap az előző szezon bajnoka, a Klagenfurt otthonába látogatott. A találkozó előtt a Volán az előkelő negyedik helyet foglalta el a táblázaton, riválisa pedig három ponttal lemaradva a hetediket. Nem tarthatott a fehérváriakkal Ausztriába Kovács Csaba, aki pénteken szenvedett sérülést, amikor egy villachi játékos botjával arcon ütötte.

A Klagenfurt gyorsan előnybe került a mérkőzésen, harmadik percben Gregor Hager váltotta gólra David Schuller és Johannes Kirisits passzát. (1-0) A 14. percben egyenlített a Volán, a Kóger Dániel-Nagy Gergő-Sofron István fémjelezte támadóhármas talált be utóbbi révén. (1-1)

Másfél perccel később már a fehérváriaknál volt az előny, egy szép támadás végén Palkovics Krisztián passzából Vas János talált be. (1-2) A statisztikák szerint kiegyenlített volt az első harmad, mindkét csapat tízszer lőtt kapura.

A második harmadban négy perc alatt fordított a Klagenfurt, Michael Craig két, emberelőnyben szerzett találatával. (3-2) Ez után ismét a Sapa Fehérváron volt a sor, és a vendégek még a játékrész vége előtt ütöttek két gólt, visszavéve a vezetést. Előbb Palkovics talált be a 35. percben, majd négy perccel később Oscar Ackeström révén első emberelőnyös gólját szerezte meg az Alba Volán. (3-4)

A mérkőzés eddigi alakulását ismerve nem volt meglepő, hogy a Klagenfurt a harmadik harmad elején gyors egymásutánban kétszer is betalált, Hager és Schuller volt eredményes. (5-4) Az osztrákok mind az öt gólját első soros jégkorongozó lőtte, bár a 49. percben ez is, és a találkozó eddigi forgatókönyve is megváltozott: a második soros Jeffrey Tory kettőre növelte a hazaiak előnyét. (6-4)

Vas János gyorsan szépített, és az 55. percben emberelőnyben támadhatott a Volán az egyenlítésért, de sajnos nem sikerült betalálnia. A fehérváriak derekasan helyt álltak a bajnokcsapat otthonában, és végül 6-5-ös vereséget szenvedtek.

JÉGKORONG, EBEL
 29. FORDULÓ
KLAGENFURTER AC–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 6–5 (1–2, 2–2, 3–1)
Klagenfurt, 3821 néző. Vezette: Fussi, Trattnig, Zehenthofer (mindhárom osztrák)
Kiállítások: 16+10 perc fegyelmi (Furey), ill. 22 perc
Klagenfurt: Swette – Schuller, Furey, Craig, Schellander, Hager – Kirisits, Tory, Jakobitsch, Herburger, Kalt – Schumnig, Holzer, Pöck, M. Geier, S. Geier – Hundertpfund, Pirmann
Fehérvár: Hetényi Z. – Horváth A., Tokaji, Palkovics, Martz, Vas J. – Ackeström, Jobb, Mihály Á., Fekete, Benk – Alen, Bornhammar, Peterdi, Vas M., Peterdi – Ondrejcík, Sofron, Nagy G., Kóger
Gólok. 2:49: Hager (Kirisits, Craig, 1–0). 13:27: Sofron (Kóger, Nagy G., 1–1). 14:52: Vas J. (Palkovics, Martz, 1–2). 24:49: Craig (Schuller, Furey – emberelőny, 2–2). 28:08: Craig (Tory, Hager – ee., 3–2). 34:51: Palkovics (Martz, Ackeström, 3–3). 38:54: Ackeström (Martz, Ladányi – ee., 3–4). 43:13: Hager (Furey, Tory, 4–4). 45:38: Schuller (Herburger, Kalt, 5–4). 48.14: Tory (Pirmann, M. Geier – ee., 6–4). 51:30: Vas J. (Martz, 6–5)
További eredmények: Jesenice–Salzburg 2–3 (1–0, 0–2, 3–1), Ljubljana–Linz 2–1 (1–0, 0–1, 1–0), Vienna–Graz 5–2 (2–1, 1–1, 2–0), Zagreb–Villach 3–4 (2–1, 1–3, 0–0)
PÁRBAJ 
KLAGENFURT   FEHÉRVÁR
Swette 84.0% Kapusok Hetényi Z. 80.0%
30 (10, 9, 11) Lövések 26 (10, 7, 9)
59:12:00 Időkérések 48:14:00
10/3 (3/0, 2/2, 5/1) Emberelőnyök 8/1 (2/0, 3/1, 3/0)
26 (4, 6, 16) Büntetőpercek 20+2 (6, 4, 10+2)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
  1. Graz 29 17 3 4 5 115–  73 44
  2. Vienna 29 15 4 1 9 106–  83 39
  3. Linz 29 16 1 4 8 107–  86 38
  4. Villach 29 14 2 2 11   89–  97 34
  5. Salzburg 28 12 3 3 10 114–  92 33
  6. FEHÉRVÁR 29 11 3 4 11   91–  99 32
  7. Klagenfurt 29 10 5 1 13   93–  95 31
  8. Zagreb 29 8 4 3 14   83–110 27
  9. Ljubljana 29 11 1 2 15   85–100 26
10. Jesenice 30 4 1 3 22   78–126 13
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.    
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik