Jégkorong: „Gyakornokból váltam magyar bajnokká” – visszavonult a DVTK kapusa

Vágólapra másolva!
2022.08.02. 14:36
null
Duschek Dávid tízezer néző előtt védhette a magyar válogatott kapuját (Fotó: Mudra László)
Bejelentette visszavonulását a DVTK Jegesmedvék férfi jégkorongcsapatának kapusa, Duschek Dávid – szúrta ki a boon.hu. A 33 éves hálóőr a DVTK Jegesmedvék mellett megfordult korábban Újpesten és Dunaújvárosban is.

A miskolci születésű Duschek az utánpótláscsapatokat végigjárva 2008-ban a DVTK Jegesmedvék színeiben mutatkozott be a felnőttek között a Mol Ligában, majd 2015-ben igazolt a borsodiaktól a Dunaújvárosi Acélbikákhoz, ahonnan pedig a 2018–2019-es kiírásban tért vissza, s a szlovák bajnokságban is pályára léphetett.

Ezt követően előbb kölcsönben, majd végleg Újpestre került, ahonnan a 2021–2022-es kiírásra tért vissza ismét Miskolcra.

Duschek a magyar válogatottban is több alkalommal pályára léphetett, többek között ő őrizte a mieink kapuját a Magyar Jégkorongszövetség születésnapja alkalmából rendezett, lengyelek elleni mérkőzésen, melyet tízezer néző előtt rendeztek meg a Papp László Sportarénában.

„A legutóbbi szezon után jeleztem a klubban, hogy egy idényt még szívesen végigcsinálnék, a tárgyalásaink viszont nem vezettek előre, és máshová már nem akartam átigazolni" – mondta a boon.hu-nak Duschek Dávid.

„Kissé feldúlt vagyok, kavarognak bennem a gondolatok, ez talán természetes, hiszen majdnem három évtizedet töltöttem a jégen. Valakinek úgy fogalmaztam, hogy gyakornokból váltam magyar bajnokká, a Mol Liga nyertesévé, és csapatom tagjaként megadatott nekem az, hogy a szlovák élvonalbeli meccseken is szerepelhettem. A toronymagasan legnagyobb élményem azonban a Papp László Arénában, a Magyar Jégkorongszövetség születésnapja alkalmából rendezett Magyarország–Lengyelország válogatott mérkőzéshez köt: tízezer néző előtt nekem adatott meg az a tisztesség, hogy védhettem együttesünk kapuját” – emelte ki a 27 évnyi jégkorongozás után visszavonuló 33 éves kapus, aki a jövőjéről is beszélt.

„Kapusedzői minőségben el tudom képzelni magam már csak azért is, mert van hozzá papírom és szerintem kellő vonzódásom, így talán átadhatnám a követőimnek azt a szakmai tudást, amelyet a csaknem három évtizedem alatt felhalmoztam” – fejtette ki Duschek, aki jelenleg napelemrendszerek teljes körű ügyintézésével foglalkozik.

Legfrissebb hírek

Tóth Károly Balázs mentálisan fejlődött a legtöbbet Dunaújvárosban

Jégkorong
23 órája

A DVTK Jegesmedvék csapata nyolc játékosával nem hosszabbít

Jégkorong
2025.06.14. 16:37

Szerződést hosszabbított Jason Pineo a DVTK-val

Jégkorong
2025.06.11. 18:56

Sebők Balázs reméli, hogy Finnországban új kezdetet vesz a pályafutása

Jégkorong
2025.06.07. 10:29

A címvédő Egyesült Államokkal és a házigazda Svájccal is játszik a magyar jégkorong-válogatott a jövő évi vb-n

Jégkorong
2025.06.04. 15:33

Jégkorong Erste Liga: Vojtkó Mátyás befejezi a pályafutását

Jégkorong
2025.06.03. 18:46

Erste Liga: Csíki Hunor marad a Jegesmedvéknél a következő idényre is

Jégkorong
2025.06.02. 18:09

A nyaraló, ahol nem pihent a szakmai stáb – interjú Kiss Dáviddal

Jégkorong
2025.05.30. 09:27
Ezek is érdekelhetik