Vb 2014: Löw a C. Ronaldót hatástalanító Boatenget dicséri

Vágólapra másolva!
2014.06.16. 22:22
A német válogatottat irányító Joachim Löw nemcsak a támadójátékukkal, hanem a védekezésükkel is elégedett volt Portugália legyőzése után, míg a portugálok szövetségi kapitánya szerint a második félidő már csak formalitás volt.

„Természetesen kitűnő nyitó mérkőzés volt, muszáj volt nyernünk. A csapat olyan szellemben játszott, amilyet vártunk tőle. Az első félidőben uraltuk a középpályát, gyors passzokkal hoztuk helyzetbe a támadókat. A befejezéseknél pontosak voltunk, négy gólt szereztünk nagyjából hat helyzetből” – nyilatkozta Joachim Löw a 4–0-s győzelmük után.Joachim Löw a 4–0-s győzelmük után.

A német szövetségi kapitány a védekezésükkel is elégedett volt:
„Nem engedtünk a portugáloknak sok lehetőséget. Fontos, hogy Ronaldót nem hagytuk felgyorsulni, mert akkor életveszélyes lett volna. Az volt a célunk, hogy egyből megzavarjuk, amint megkapja a labdát, és Boateng ezt nagyon jól megvalósította.”

A 3–0-s első félidő után a második játékrészben visszafogottabb teljesítményt nyújtott a német válogatott.

„A szünet után már az volt a célunk, hogy megtartsuk a labdát és spóroljunk az erőnkkel. Számítottunk a nagy melegre, és könnyen lehet, hogy a következő két meccsünkön még nagyobb lesz a forróság” – mondta Löw, aki azt is elmondta, hogy Mats Hummels combsérülése nem tűnik súlyosnak.

A vesztes fél részéről Paulo Bento szövetségi kapitány azt emelte ki, hogy ha nem kerülnek emberhátrányba, lett volna esélyük felzárkózni.

„Minden fontos kérdés eldőlt az első félidőben, a második játékrész már csak formalitás volt – kezdte az értékelést Bento. – Emberhátrányba kerültünk, ebből kellett kihoznunk a legtöbbet. Az első félidőben nem volt sokkal több helyzete ellenfelünknek, még kétgólos hátrányban is szépíthettünk volna. Megvizsgáljuk Hugo Almeida és Fábio Coentrao állapotát, hogy megtudjuk, játszhatnak-e. Azokkal küzdünk tovább, akik megmaradnak.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik