Játékossors: N’Gog 46 francia U-válogatottság után lesz kameruni

2012.03.09. 22:28
Címkék
Negyvenhat, francia korosztályos válogatott mérkőzés, valamint két és fél éven át tartó gondolkodás után a kameruni válogatottság mellett döntött David N’Gog, a Bolton 22 éves csatára, akit néhány éve a Liverpoolban Németh Krisztiánnal együtt a jövő emberének tartottak.

N’Gog kameruni édesapától származik, de Franciaországban született, és ott is nőtt fel, nevelőegyesülete a Paris SG volt, onnan 2008-ban került a Liverpoolhoz, ahol az első csapatba játszotta magát (tavaly nyáron szerződött a Boltonhoz). Szerepelt a franciák U16-os, U17-es, U18-as, U19-es és U21-es válogatottjában is, de 2009 novemberében megkeresték a kameruni szövetségtől. Bár meghatódott a hívás hallatán, időt kért.

Ezidáig gondolkodott, s a nemrég kinevezett szövetségi kapitány, Denis Lavagne, valamint az Arsenalt erősítő Alex Song a héten meggyőzte. A kameruni küldöttség a napokban Angliába érkezik, és N’Gog rövidesen megkaphatja a kameruni útlevelet, hogy aztán a 2014-es vb selejtezősorozatában már az afrikai ország csapatát erősítse.

Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
5 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
27 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
36 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája