Toney elismerte, felbosszantotta őt Southgate azzal, hogy a 94. percben becserélte

K. Zs.K. Zs.
2024.07.03. 20:05
Ivan Toney, a bosszús, és Gareth Southgate, az utolsó szalmaszál keresője (Fotó: Getty Images)
Az angol labdarúgó-válogatott szerdai sajtótájékoztatóján az utolsó pillanatban Ivan Toney ugrott be Luke Shaw helyére, és ha már így alakult, elsősorban arról kérdezték, valóban kikészítette-e, hogy a szlovákok elleni Eb-nyolcaddöntőben is az utolsó pillanatok egyikében kapott beugrási lehetőséget.

„Az ilyesmit mindig nehéz átélni – jellemezte a válogatottban kevés játéklehetőséghez jutó futballisták helyzetét Ivan Toney. – Azoknak különösen, akik ahhoz vannak szokva, hogy hetente akár többször is alapemberként lépnek pályára a klubjukban. De voltam már korábban is ilyen szituációban, és bármikor küldenek is be, elfogadom.”

Mint ismert, Szlovákia 1–0-ra vezetett a 94. percben, amikor Toney csereként pályára léphetett, és bár közvetlen szerepe nem volt Jude Bellingham egy perccel későbbi egyenlítésében, a szövetségi kapitány szerint igenis fontos volt a jelenléte.

„Ivan Toney kissé feldúltnak tűnt, hogy egy perccel a játékidő lejárta előtt küldtem pályára, de szerintem mostanra már rendeztük az ügyet – mondta a meccs után Gareth Southgate. – Ha ilyenkor beküldesz valakit, az utolsó szalmaszálat akarod elkapatni vele, de abszolút megértem az érzéseit. Nem szeretek ilyen későn cserélni, de volt egy olyan érzésem, hogy pusztán a helyezkedésével is zavart tud kelteni a szlovák védelemben, és végül így történt.”

„Igen, tényleg bosszús voltam, de a hosszabbítással együtt még maradt további harmincpercnyi játékidő, eleve ilyen hozzáállással kell pályára lépni – folytatta a szerdai sajtótájékoztatót Toney, aki a hosszabbításban született, továbbjutást érő Harry Kane-gólban már előkészítőként szerzett hervadhatatlan érdemeket. – A klubomnál, a Brentfordnál dolgozik egy Michael Caufield nevű fickó (ő a csapat sportpszichológusa – A szerk.), és vele gyakran szoktunk az érzelmeink kordában tartásáról beszélgetni. Sokféleképpen lehet például a cserejátékosokról gondolkodni. Vannak, akik helyetteseknek nevezik őket, de vannak olyanok is, akik a küldetést befejezőknek. A lényeg, hogy mindenkinek mindig készenlétben kell állnia, mert egy torna megnyeréséhez nem elegendő tizenegy futballista.”

A szlovákokat nem kis szerencsével 2–1-re legyőző angolok szombaton Svájccal játszanak a legjobb négy közé kerülésért.

 

Legfrissebb hírek

Zlatko Dalic: Ha mi Anglia lennénk, nem adták volna meg Ghána gólját

Foci vb 2026
2026.06.28. 03:04

Az L-csoportban is befejeződtek a küzdelmek, Anglia, Horvátország és Ghána is továbbjutott

Foci vb 2026
2026.06.28. 01:05

Ezúttal elmaradt az erődemonstráció, Anglia Bellingham vezérletével hozta a kötelezőt Panama ellen

Foci vb 2026
2026.06.28. 00:59

Bellingham és Kane öt percen belül betalált – videók

Foci vb 2026
2026.06.28. 00:46

Az angolok nem bírtak Panamával az első félidőben

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:50

Elkezdődött a Panama–Anglia és a Horvátország–Ghána mérkőzés

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:01

Megvannak a panamai–angol és a horvát–ghánai meccs kezdőcsapatai

Foci vb 2026
2026.06.27. 22:03

Kane, Saka és Rashford is kezd az angoloknál Panama ellen – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.27. 21:56
Ezek is érdekelhetik