F1: újabb vita a Haas és a Force India között – előbbi óvást nyújtott be

Vágólapra másolva!
2018.11.22. 18:17
null
Nem csak a pályán zajlik a csata a Force India és a Haas között (Fotó: AFP)
Az idén inkább a pályán kívül került szembe egymással a Haas és a Force India – a vita főként a Formula–1 bevételeiből járó részesedés miatt alakult ki, a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj előtt azonban más miatt nyújtottak be az amerikaiak óvást a Force India ellen.

 

Péntek reggel, az első szabadedzés előtt vár meghallgatás a Haas és a Force India képviselőire, miután előbbi óvást nyújtott be a nyáron tulajdonosváltáson átesett istálló ellen. A Haasnál ugyanis úgy vélik, hogy mivela Force Indiát a nyáron többedmagával megvásárolta Lawrence Stroll,és ezért gyakorlatilag új istállóként újra kellett neveznie a szezon hátralévő részére, emiatt ellenfelüket új csapatként kellene kezelni.

A közelmúltból a Haas tudhatja a leginkább, milyen hátrányokkal jár új indulóként szerepelni a Formula–1-ben: például csak az a csapat kaphat részesedést bizonyos forrásokból, amely az elmúlt három szezonból legalább kettőt a legjobb tíz között zárt a konstruktőri bajnokságban. Ez legutóbb éppen az amerikaiakat érintette, ugyanis Gene Haas csapata számít a mezőny legfiatalabbjának, mivel csak 2016 óta indul a királykategóriában.

10. ABU-DZABI NAGYDÍJ
NOVEMBER 23., PÉNTEK
10.00–11.30: 1. szabadedzés
14.00–15.30: 2. szabadedzés
NOVEMBER 24., SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00: időmérő edzés
NOVEMBER 25., VASÁRNAP
14.10: a verseny (55 kör, 305.355 km) rajtja

Részletek egyelőre nem derültek ki az ügyben, annyit tudni lehet, hogy – bár a háttérben anyagi okok állhatnak – a Haas ezúttal azért nyújtott be óvást, mert úgy véli: a Force Indiát is ugyanolyan új csapatként kellene kezelni, ahogy azt velük tették két évvel ezelőtt.

Továbbá az amerikaiak szerint az is probléma, hogy bár jogilag új alakulatról van szó, Esteban Ocon és Sergio Pérez azokat az autókat vezeti, amelyeket a régi csapat tervezett. A szabályok viszont egyértelműen kimondják, hogy minden istállónak a saját szellemi tulajdonának számító konstrukciókkal kell szerepelnie a sorozatban.

A két istálló nem csak a középmezőny legjobb helyéért volt csatában idén a világbajnoki összetettben – a szezon során több konfliktus volt köztük a pályán kívül is. Ez azzal kezdődött, hogyOtmar Szafnauerék vizsgálatot kértek a Haas ellen,mert szerintüktúl szoros együttműködésbe került motorszállítójával, a Ferrarival, és ennek köszönhető a hatalmas előrelépés a 2018-as szezonra.

Günther Steineréknek pedig főként azzal van problémájuk, hogy az „újranevezés” miatt a Force Indiának nem járna a bónuszpénzekből – ez esetben nagyjából 30 millió dollárnyi összegről folyik a vita.

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
47 perce

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
3 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
4 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
5 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
8 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
8 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
13 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
15 órája
Ezek is érdekelhetik