F1: újabb szigorítások – még inkább magukra maradnak a pilóták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.17. 07:38
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) csütörtökön kiadott közleményében tovább szigorította a rádiós beszélgetésekre vonatkozó szabályrendszert, és olyan, a bokszutcából a versenyző felé irányuló információk továbbítását is megtiltotta, amelyeket az eddigi tervek szerint engedélyezett.

Az FIA célja, hogy a versenyzők a lehető legkevesebb segítséget kapják meg a csapattól vezetés közben, és a lehető leginkább rajtuk múljon, mit tesznek.

A szigorítás áldozatai lettek a következő pontok, amelyeket a mérnök nem tudathat a versenyzővel:

– Az időmérőn mekkora lemaradás szükséges a tiszta körhöz.
– A riválisok köridejének közlése.
– A kerékcserénél előkészített gumik típusa.
– Hány kört ment a rivális egy adott keveréken a verseny alatt.
– Az ellenfél által használt gumitípus.
– Az ellenfél lehetséges stratégiájának ismertetése.
– Biztonsági autós időszak.
– Az első légterelő állítása a következő bokszkiállásnál.
– Figyelmeztetés a pálya szabálytalan elhagyása miatt.
– Hátralévő körök száma.
– Bokszkiállás előzetes időzítése – a versenymérnök csak abban a körben szólhat, amelyben a pilótának a depóba kell hajtania új gumikért.

Az FIA újfent leszögezte, hogy büntetni fogja azokat az üzeneteket, amelyek során felvetődik kódok használata.

ENGEDÉLYEZETT UTASÍTÁSOK A BOKSZUTCÁBÓL AZ AUTÓ FELÉ
A verseny előtt a bokszutca nyitásától számítva a rajtig:

– Figyelmeztetés kritikus problémára (defekt, sérülés, stb.) az autón – ez csak akkor lehetséges, ha közvetlen veszély a leállás.
– Tájékoztatás másik autó meghibásodásáról.
– A bokszba hívás az autó javítása vagy végső kiállás céljából.
– Általános pályabírói figyelmeztetések (sárga zászló, piros zászló, a rajtprocedúra megszakítása).
– Vizes pálya, törmelék vagy olaj egy-egy kanyarban.
– Utasítás arra (a felvezető körben), hogy cseréljen helyet más versenyzővel a rajtsorrend megtartása miatt.

A rajt után:
– Annak megerősítése, hogy hallotta az üzenetet.
– Kör- vagy szektoridő közlése.
– Távolság a riválishoz képest (edzéseken is).
– „Gyorsabban!" „Most gyorsíts!" „XY ellen versenyzel" – ehhez hasonló utasítások és tájékoztatások.
– Forgalomra való figyelmeztetés (edzéseken is).
– Vezetés közben elkövetett szabálytalanság (akár riválisé), mint kanyar levágása, ellenfél meglökése, illetve annak leendő büntetése.
– A DRS használatának engedélyezése, tiltása.
– A DRS meghibásodása.
– Olajfeltöltés.
– Figyelmeztetés a pálya szegélyeire, bójákra.
– A versenyirányítás üzenetének átadása.
– Az autó meghibásodásának mértéke – ez csak akkor lehetséges, ha közvetlen veszély a kiesés.
– Időjárási információk.

Ezeken felül az időmérőn:
– Figyelmeztetés az FIA súlyellenőrzésére.

Ezeken felül a szabadedzésen:
– Az aero tesztmenetek menetének pontos közlése.

 

Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
53 perce

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
8 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
11 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
12 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
13 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
16 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
16 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
21 órája
Ezek is érdekelhetik