Hamiltoné a pole a mugellói időmérőn; Leclerc az ötödik a Ferrarival

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.09.12. 14:33
null
Hamilton pályafutása 95. rajtelsőségét szerezte meg (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a Toszkán Nagydíj időmérőjén. A második helyen Valtteri Bottas végzett, aki így teljessé tette a Mercedes első sorát Mugellóban. A második rajtsorból a Red Bull versenyzői várhatják a piros lámpák kialvását Max Verstappen, Alexander Albon sorrendben. Charles Leclerc révén ezúttal részt vett Ferrari-versenyző a Q3-ban, Sebastian Vettel számára azonban már a második szakaszban véget ért a kvalifikáció a Ferrari 1000. nagydíjhétvégéjén.

 

Valtteri Bottas nagyon magabiztosan kezdett Mugellóban, hiszen valamennyi szabadedzésen ő bizonyult a leggyorsabbnak. A Mercedes azonban nem várhatta teljes nyugodtsággal az időmérőt, hiszen másik versenyzője, Lewis Hamilton szemlátomást nem tudta úgy felvenni a ritmust az új pályán, mint csapattársa, és a Red Bull fenyegető közelsége azt jelentette, minden apró hiba megbosszulhatja magát.

1. TOSZKÁN NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 11., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:17.879
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:16.989
SZEPTEMBER 12., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1.Bottas 1:16.530
Időmérő: 1. Hamilton 1:15.144
SZEPTEMBER 13., VASÁRNAP
A verseny (59 kör, 309.497 km) rajtja: 15.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 27., 14.10Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 11., 15.10 Eifel Nagydíj, Nürburgring
Október 25., 16.10
Portugál Nagydíj, Portimao

Az első kettős mögött szokásosan nagy volt a tülekedés, míg a Ferrari meglepően jó formát mutatott Charles Leclerc-rel a volán mögött, így amellett, hogy vajon megszakad-e a Mercedes kilenc nagydíj óta íródó pole pozíciós sorozata, az volt a kvalifikáció másik nagy kérdése, hogy az 1000. versenyére készülő maranellói gárda bejut-e az első tízesbe.

Az első szakaszban Bottas tovább folytatta a jó szereplését, 1:15.749-es körrekordjával azonnal az élre állt. Mögé csapattársa, Hamilton sorolt be 29 ezredes hátránnyal, míg a harmadik helyen Verstappen érkezett szűk 6 tizedes lemaradással. Az első hármast a Racing Point két pilótája követte, majd Alexander Albon, Charles Leclerc, Danyiil Kvjat, Carlos Sainz Jr. és Daniel Ricciardo tette teljessé az első tízest.

Az első köröket követően a múlt héten első F1-es győzelmét elkönyvelő Pierre Gasly, George Russell és Sebastian Vettel is kieső helyen állt, azonban míg előző kettő javítása nem, addig utóbbié elég volt a továbbjutáshoz – érdekesség, hogy 1.599 másodperc volt a mezőny első és utolsó pilótája között.

Kiesett: idén először Gasly, valamint Giovinazzi, Russell, Latifi és Magnussen.

A második szakaszban a várakozásokkal ellentétben valamennyi versenyző a lágy abroncsokon hagyta el a garázst. Az első köröket követően Hamilton állt az élre 1:15.309-es körrel, ám előnye nem volt számottevő: a második Bottas hátránya 13, míg a harmadik Verstappené 162 ezred volt. Mögöttük Albon, Ricciardo, Stroll, Leclerc, Ocon, Pérez és Norris alkotta a top 10-est.

Sainz és Vettel tehát kieső pozícióban állt az első próbálkozásokat követően, és csak előbbinek sikerült eleget faragnia az idején. A spanyol ráadásul pont csapattársát, Norrist lökte ki a továbbjutó helyekről, a fiatal brit így idén először nem vehetett részt a Q3-ban. Bár Vettel nem tudott továbbmenni, Leclerc az első tízesbe kormányozta a burgundi vörösbe öltözött SF1000-est, ami nagy előrelépésnek számít az elmúlt nagydíjakat követően.

Kiesett: Norris mellett Kvjat, Räikkönen, Vettel és Grosjean.

Az utolsó szakaszban a másodikhoz hasonlóan Hamilton nyitott az élen, a brit 1:15.144-es kört repesztett a Mercedesszel. Márkatársa, Bottas közelsége azonban nagy tűzijátékot vetített előre, hiszen csak 59 ezred választotta el az első kettőst. Az „ezüstnyilak" mögött Verstappen, Albon, Pérez, Stroll, Ricciardo, Leclerc és Sainz sorrend alakult ki, míg Ocon mindent egy körre tett fel a Renault-val.

Azonban ez nem volt jó ötlet, a francia ugyanis már a pálya első szektorában hibázott, s megforgása nyomán a sárga zászló is előkerült, így a versenyzők nagy része nem is próbálhatott meg faragni az idején. Nem úgy, mint a garázst elsőként elhagyó Hamilton, aki bár nem tudott javítani, így is maradhatott az élen. A brit pályafutása 95. pole pozícióját szerezte meg, aminek révén csapata sorozatban a 10. nagydíjon könyvelhetett el rajtelsőséget. A Mercedes 71. első sorát Bottas tette teljessé, míg Verstappen vezérletével a Red Bull a 3–4. helyet sajátította ki.

Nagy meglepetésre Leclerc az ötödik helyen zárt, a Ferrari így az előző hétvégéken mutatott formája után előkelő rajtpozícióból várhatja története 1000. versenyét. Bár a hatodik legjobb időt Pérez futotta, az egy rajthelyes büntetése nyomán márkatársa, Stroll mögé csúszik vissza. Az első tízes sorát Ricciardo, Sainz és Ocon egészítette ki.

Folytatás vasárnap 15 óra 10 perckor a versennyel.

TOSZKÁN NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:15.144 átlag: 251.277 km/ó
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:15.203 0.059 mp. h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:15.509 0.365
4. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:15.954 0.810
5. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:16.270 1.126
6. Sergio Pérez* mexikói Racing Point-Mercedes 1:16.311 1.167
7. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:16.356 1.212
8. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:16.543 1.399
9. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:17.870 2.726
10. Esteban Ocon francia Renault idő nélkül
11. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:16.640 1.331
12. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1:16.854 1.545
13. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:16.854 1.545
14. Sebastian Vettel német Ferrari 1:16.858 1.549
15. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:17.254 1.945
16. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:17.125 1.376
17. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:17.220 1.471
18. George Russell brit Williams-Mercedes 1:17.232 1.483
19. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:17.320 1.571
20. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:17.348 1.599
*1 rajthelyes büntetés baleset okozásáért
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Bottas 1:15.749 1. Hamilton 1:15.309
2. Hamilton 1:15.778 2. Bottas 1:15.322
3. Verstappen 1:16.335 3. Verstappen 1:15.471
4. Albon 1:16.527 4. Albon 1:15.914
5. Pérez 1:16.596 5. Ricciardo 1:16.243
6. Leclerc 1:16.698 6. Stroll 1:16.271
7. Stroll 1:16.701 7. Ocon 1:16.297
8. Ocon 1:16.825 8. Leclerc 1:16.324
9. Norris 1:16.895 9. Pérez 1:16.489
10. Kvjat 1:16.928 10. Sainz 1:16.522
11. Ricciardo 1:16.981 11. Norris 1:16.640
12. Sainz 1:16.993 12. Kvjat 1:16.854
13. Räikkönen 1:17.059 13. Räikkönen 1:16.854
14. Grosjean 1:17.069 14. Vettel 1:16.858
15. Vettel 1:17.072 15. Grosjean 1:17.254
16. Gasly 1:17.125
17. Giovinazzi 1:17.220
18. Russell 1:17.232
19. Latifi 1:17.320
20. Magnussen 1:17.348

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik