I. SZ. 2020.04.24 17:41

F1: Senna parádés első kört futott, majd le is körözte Prostot

A Nemzeti Sport Formula–1-es magazinjában sorrendbe állítottuk a sorozat első hetven évének 70 legjobb, legemlékezetesebb versenyét. A haláleseteket és súlyos sérüléseket kizártuk a kritériumok közül, inkább azokra összpontosítottunk, amelyek drámai fordulatait, előzéseit máig emlegetjük, illetve amelyek a világbajnoki csata szempontjából is kulcsfontosságúak voltak. Online sorozatunkban a húsz legjobbat vesszük sorra, a 15. helyre talán minden idők legnagyszerűbb első köre, majd Ayrton Senna egész versenyes remeklése került 1993-ból.

Ayrton Senna uralta az esős versenyt Donington Parkban (Fotó: McLaren)

 

Az 1993-as Formula–1-es idényben az előző idényt kihagyó Alain Prost és Damon Hill ült be a Williams-Renault-ba, amelyet minden idők legkifinomultabb versenyautójának tartanak, hiszen számos, a pilótákat segítő elektronikus eszköz állt a versenyzők rendelkezésére, amelyeket 1994-re már betiltottak. Prost legnagyobb riválisa az első két verseny alapján továbbra is Ayrton Senna volt, pedig a brazil McLarenje a Honda kivonulása után a Ford második számú csapata volt, 35 lóerővel gyengébb motorral, mint a Benettoné.

Senna Dél-Afrikában sokáig maga mögött tartotta Prostot, Brazíliában pedig a francia kiesését követően nyert, így vezette a vb-t a Donington Park-i Európai Nagydíj előtt. A Williams technikai fölényét jól mutatta az időmérő eredménye, a pole-t megszerző Prosttól Hill 0.3, Michael Schumacher 1.5, Senna 1.6 másodperccel kapott ki, mindenki más hátránya két másodperc fölött volt.

A verseny rajtja előtt azonban eleredt az eső, ami miatt a hipermodern Williams minden előnye szertefoszlott Sennával szemben. A verseny névadó szponzora a videojátékokat gyártó Sega volt, és a verseny első köre Sennától a legkönnyebb fokozatra állított versenyszimulátort idézte: minden idők talán legnagyszerűbb első körét mutatta be a hol csupán nyirkos, hol csuromvizes pályán.

A negyedik helyről rajtoló brazil a célegyenesben Schumachert támadta, Karl Wendlinger pedig még az első kanyar előtt eléjük surrant a Sauberrel. Az ekkor ötödik helyezett Senna a harmadik kanyarban sikeres manővert indított Schumacher ellen, majd külső íven Wendlingert is megelőzte. A két Williams után eredt, a nehéz körülményekkel könnyen megbirkózva előbb Hillt utasította maga mögé, és még az első körben haladva Proston is átverekedte magát.

AZ ELSŐ KÖR

A videó az elindítást követően a „Megtekintés a YouTube-on” szövegre kattintva érhető el. 

Senna hét másodperces előnyt szerzett, de miután felszáradt a pálya, nem nőtt tovább a fórja. Amint slick gumikra váltottak, újra esni kezdett az eső, mehettek vissza esőgumikért, de Senna négy körrel tovább kint volt a slickeken, így növelni tudta az előnyét, mielőtt ő is vizes pályára való abroncsokat kapott. Schumacher a vizes pályán kicsúszott, majd miután elállt az eső, újabb kör kerékcsere következett. A McLarennél ekkor gond támadt a jobb hátsó kerékkel, Senna kiállása 20 másodpercnél is tovább tartott, Prost vette át a vezetést.

Az időjárás ezen a napon a bolondját járatta a versenyzőkkel, újra esni kezdett, amire a Williams gyors kerékcserékkel reagált, Senna viszont kockáztatott, kint maradt a pályán a sima felületű abroncsokon. Bejött, mert hamar elállt az eső, Prost és Hill mehetett vissza a depóba, Senna pedig már több mint egyperces előnnyel vezetett a fiatal Rubens Barrichello előtt. Prost ráadásul le is fulladt a bokszban, így körhátrányba került.

A váltakozó, szeszélyes időjárás csak Sennán nem fogott ki, négyszer volt a bokszban, miközben Prost hétszer is. Barrichello hat körrel a vége előtt kiesett, csak Hill nem ért célba körhátrányban, de az angol is kapott 1:23 percet. A verseny után Senna megkapta a Sega furcsa trófeáját, majd a „rendes” serleget is.

Mintha csak egy könnyű videojáték lett volna: Senna a Sega-trófeával

„Nem találok szavakat, ez mennyei volt! Ilyen a tökéletes csapatmunka! Az elején tudtam, hogy kockáztatnom kell még az előtt, hogy a Williams felveszi a ritmust. Elképesztő a Williams technikai fölénye, csak így lehet legyőzni. Aztán olyan sok minden történt, hogy alig bírok minden részletre visszaemlékezni” – mondta a verseny után Senna, aki még a hatodik futam után is vezette a vb-pontversenyt, majd jött Prost négyes nyerő sorozata, amely eldöntötte a vb-t.

4. EURÓPAI NAGYDÍJ
1993. április 11., Donington Park
76 kör, a 16 futamos idény 3. versenye
1. rajtsor: Ayrton Senna (McLaren-Ford) és Alain Prost (Williams-Renault)
A dobogósok: 1. Ayrton Senna, 2. Damon Hill (Williams-Renault), 3. Alain Prost
A versenyben vezettek: Ayrton Senna 71 kör (1–18., 20–34., 39–76.), Alain Prost 5 (19., 35–38.)

A TELJES FUTAMOT IDE KATTINTVA NÉZHETI MEG.

SOROZATUNK KORÁBBI RÉSZEI

16.: Jim Clark körhátrányból állt az élre, de aztán jött az utolsó kör

EXTRA, 45.: Stirling Moss eltüntette az 50 lóerős hátrányt Monacóban 

17.: Nigel Mansell óriási hajrája után 14 ezredmásodperc döntött

18.: Vettel hibája a Hamilton elleni harc végét jelentette – talán végleg

19.: Gilles Villeneuve utolsó győzelme az 1980-as évek mesterműve volt

20.: Vettel a sírból hozta vissza a világbajnoki címet Brazíliában 

2021.01.26 17:04:18

F1 H. Á.

A vb állása, bemutatók, tesztidőpontok, versenynaptár, büntetőpontok, a világbajnokok listája.

2021.01.22 17:47:46

F1 KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

Az Alfa Romeo kötelékébe tartozó Bereznay Dániellel karrierjéről, no meg Hamiltonról, Räikkönenről és Mick Schumacherről is beszélgettünk.

2021.01.18 07:05:48

F1 ZSOLDOS BARNA

Bár nyernie nem sikerült, talán emlékezetesebb marad a története, mint sok futamgyőztesé.

2021.01.11 19:50:58

F1 ZSOLDOS BARNA

Michael Schumacher utódját látták benne, ám Vettel és a Ferrari kapcsolata katasztrofális véget ért.

2020.12.27 09:28:00

F1 ZSOLDOS BARNA

Rekordok, furcsaságok, megvalósult álmok, nagy győzelmek és főleg egy csodás megmenekülés története.