F1: megbüntették Verstappent, elveszítette a pole-t

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.10.27. 00:46
null
Bár először vizsgálni sem akarták, a sportfelügyelők végül megfosztották Verstappent a pole-jától (Fotó: AFP)
Három rajthelyes büntetést kapott Max Verstappen, amiért a Mexikói GP kvalifikációjának végén nem lassított le a sárga zászlós korlátozásnál.

 

Valtteri Bottas a mexikói időmérő utolsó szakaszának legvégén csapta a falnak az autóját, így egyértelmű volt, hogy a baleset miatti sárga zászlós korlátozás következtében senki sem javíthat az addigi legjobb idején. Max Verstappen mégis megtette ezt, így kérdéses volt, hogy megtarthatja-e a mexikóvárosi pályán új körrekordnak számító idejét.

A sportfelügyelők aztán bejelentették: nem tartják indokoltnak, hogy vizsgálatot indítsanak Verstappen ellen, de mivel a holland erősen utalt arra az időmérőt követő sajtótájékoztatón, hogy valóban nem lassított Bottas a balesete után, mégis beidézték a Red Bull-versenyzőt.

És hamarjában megszületett a döntés, miszerint Verstappent háromhelyes rajtbüntetéssel (és két büntetőponttal) sújtják, így aztán az első helyett csak a negyedik pozícióból vághat neki a vasárnapi versenynek. A pole pozíciót így az időmérőn második helyen végső Charles Leclerc kapta meg. Verstappen azóta meg is szólalt a büntetésével kapcsolatban, és kemény csatára számít a rajtelsőségét megöröklő Ferrari ellen.

„Nagyon sajnálatos, hogy rajtbüntetést kaptam, hiszen a Ferrari nagyon gyors lesz holnap. A gumik élettartama meghatározó lesz, de nagyon jó autónk van, így szoros csatára van kilátás” – vélekedett a Red Bull pilótája.

A Mexikói Nagydíj rajtjára vasárnap 20.10-kor kerül sor.

MEXIKÓI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen* holland Red Bull-Honda 1:14.758 átlag: 207.260 km/ó
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:15.024 0.266 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:15.170 0.412
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:15.262 0.504
5. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:15.336 0.578
6. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:15.338 0.580
7. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:16.014 1.256
8. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:16.322 1.564
9. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:16.469 1.711
10. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:16.586 1.828
11. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:16.687 0.966
12. Nico Hülkenberg német Renault 1:16.885 1.164
13. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:16.933 1.212
14. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:16.967 1.246
15. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:17.269 1.548
16. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:18.065 2.116
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:18.436 2.487
18. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:18.599 2.650
19. George Russell brit Williams-Mercedes 1:18.823 2.874
20. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1:20.179 4.230
*Három rajthelyes büntetést kapott.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik