Verstappen a pole-ban a Bottas balesetével véget érő időmérőn

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.10.26. 19:30
null
Verstappen F1-es karrierje második pole pozícióját szerezte meg Mexikóban (Fotó: AFP)
Hatalmas ütközéssel ért véget a Mexikói Nagydíj időmérője, Valtteri Bottas a falnak csapta Mercedesét az utolsó gyors körében. Ez kissé átírta a végére várt „tűzijátékot”, így az utolsó percekben már senki sem volt veszélyes Max Verstappen pole pozíciójára – mint később kiderült, csak saját maga…

 

A harmadik szabadedzés kezdetén még vizes volt a pálya, így az akkori körülmények nem igazán tükrözték azt, amit az időmérőre vártak a csapatok. Így a teljes mezőny veszített némi gyakorlási időt a kvalifikáció előtt.

Kicsúszásból az időmérő elején sem volt hiány. Először Romain Grosjean járta meg a pálya menti füvet az egyes kanyarnál, de a francia szerencséjére folytatni tudta a kvalifikációt. A Haas egyébként idén is szenved eddig a mexikói hétvégén: Kevin Magnussennek is többször kontrollálnia kellett az autóját.

Nyolc perccel a Q1 kezdete után Alexander Albon autózott egy erős kört, de nem sokkal később jött Verstappen, és átvette a vezetést a másik Red Bull-lal. Ezen a többiek már nem tudtak faragni, így a Red Bull párosa jutott tovább az első két helyen. Kiesett viszont Lance Stroll, Kevin Magnussen, Romain Grosjean, George Russell és Robert Kubica.

A Q2-ben az első próbálkozások után Sebastian Vettel volt a leggyorsabb. Az élmenők közül Valtteri Bottasnak nem sikerült jól az első gyors köre, mert Lando Norris kikerülése miatt el kellett vennie a gázt, ráadásul a pályát is elhagyta a stadionban.

20. MEXIKÓI NAGYDÍJ
OKTÓBER 25., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:17.327
2. szabadedzés: 1. Vettel 1:16.607
OKTÓBER 26., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:16.145
Időmérő: 1. Verstappen 1:14.758
OKTÓBER 27., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.354 km) rajtja: 20.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 3., 20.10
41. Amerikai Nagydíj
November 17., 18.1047. Brazil Nagydíj
December 1., 14.10
11. Abu-dzabi Nagydíj

Nico Hülkenbergnek és a hazai pályán versenyző Sergio Péreznek volt egy közeli találkozása a Q2-ben, de végül nem lett ütközés az esetből. Hülkenberg csapattársa, Daniel Ricciardo pedig Danyiil Kvjattal „harcolt” kicsit a bokszutcából kijövet.

Később Bottasnak olyannyira sikerült összeraknia egy jó kört, hogy a Q2 végén elsőként jutott be a pole pozíció sorsáról döntő utolsó szakaszba. A finn mögött Hamilton és Vettel következett, míg az időmérő véget ért Pérez, Hülkenberg, Ricciardo, Räikkönen és Giovinazzi számára.

A Q3 első körei után Verstappen állt az élen, a holland ráadásul elsőként ment be a hétvégén 1:15 alá. Közel volt ehhez a Ferrari is – Leclerc csak 0.114 másodperccel maradt el Verstappen idejétől. Ezen pedig már nem is volt esély változtatni, Bottas ugyanis az utolsó körének utolsó méterein nagyot hibázott, és falnak csapta a Mercedesét. A balesete miatt a többiek már nem tudtak javítani az idejükön, és bár Verstappen mégis megtette ezt, az utolsó gyors körét utólag törölték.

A holland ellen vizsgálatot indítottak és veszélyes vezetés vétségében vétkesnek találták, ezért három rajthellyel hátrasorolták, így elveszítette az első rajtkockát.

A pole pozíciót az időmérőn második helyen végző Charles Leclerc örökölte meg, mellőle Vettel rajtolhat, a második sorból pedig Hamilton és Verstappen várhatja a piros lámpák kialvását. A Red Bull hollandja azóta meg is szólalt a büntetését illetően, és kemény csatára számít a rajtelsőségét megöröklő Ferrari ellen.

„Nagyon sajnálatos, hogy rajtbüntetést kaptam, hiszen a Ferrari nagyon gyors lesz holnap. A gumik élettartama meghatározó lesz, de nagyon jó autónk van, így szoros csata lehet köztünk” – vélekedik a Red Bull pilótája.

A Mexikói Nagydíj rajtjára vasárnap 20.10-kor kerül sor.

MEXIKÓI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:14.758 átlag: 207.260 km/ó
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:15.024 0.266 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:15.170 0.412
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:15.262 0.504
5. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:15.336 0.578
6. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:15.338 0.580
7. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:16.014 1.256
8. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:16.322 1.564
9. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:16.469 1.711
10. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:16.586 1.828
11. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:16.687 0.966
12. Nico Hülkenberg német Renault 1:16.885 1.164
13. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:16.933 1.212
14. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:16.967 1.246
15. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:17.269 1.548
16. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:18.065 2.116
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:18.436 2.487
18. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:18.599 2.650
19. George Russell brit Williams-Mercedes 1:18.823 2.874
20. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1:20.179 4.230

 

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Verstappen 1:15.949 1. Hamilton 1:15.721
2. Albon 1:16.175 2. Bottas 1:15.852
3. Leclerc 1:16.364 3. Vettel 1:15.914
4. Hamilton 1:16.424 4. Verstappen 1:16.136
5. Vettel 1:16.696 5. Leclerc 1:16.219
6. Kvjat 1:17.041 6. Sainz 1:16.267
7. Sainz 1:17.044 7. Norris 1:16.447
8. Bottas 1:17.062 8. Albon 1:16.574
9. Gasly 1:17.065 9. Kvjat 1:16.657
10. Norris 1:17.092 10. Gasly 1:16.679
11. Räikkönen 1:17.225 11. Pérez 1:16.687
12. Ricciardo 1:17.270 12. Hülkenberg 1:16.885
13. Pérez 1:17.465 13. Ricciardo 1:16.933
14. Hülkenberg 1:17.608 14. Räikkönen 1:16.967
15. Giovinazzi 1:17.794 15. Giovinazzi 1:17.269
16. Stroll 1:18.065
17. Magnussen 1:18.436
18. Grosjean 1:18.599
19. Russell 1:18.823
20. Kubica 1:20.179

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik