F1: Hamilton után Verstappent is vizsgálják – borulhat a teljes első sor

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.11.13. 10:05
null
Mindkét vb-esélyest raportra várják a versenyfelügyelők (Fotó: Getty Images)
Péntek éjjel érkezett a hír, hogy Lewis Hamilton hiába nyerte fölényesen a Brazil Nagydíj pénteki időmérőjét, megeshet, hogy mégsem indulhat el az első helyről a szombati sprintkvalifikációs versenyen, ugyanis a versenyfelügyelők vizsgálat alá vonták Mercedese hátsó szárnyát, amelyen állítólag szabálytalanul működött a DRS. Szombat reggelre a világbajnoki címét folyó versenyben Hamilton legnagyobb riválisának számító, az összetettet jelenleg vezető Max Verstappennel kapcsolatban is kiderült, vizsgálják a holland parc fermében tett mozdulatait.

 

A Pitpass.com című portál azt írja, a versenyfelügyelők beidézték Verstappent szombat reggelre, amiért a felvételek alapján a parc fermében megsérthette a 2.5.1-es direktívát. A szabályzat ezen cikkelye rendelkezik arról, hogy hacsak a stewardok másként nem döntenek, tilos a parc fermében álló autókat ellenőrizni, módosítani, javítani.

1. SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ
NOVEMBER 12., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:09.050
Időmérő: 1. Hamilton 1:07.934
NOVEMBER 13., SZOMBAT
2. szabadedzés: 16.00–17.00
Sprintkvalifikáció: 20.30–21.00
NOVEMBER 14., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.909 km) rajtja: 18.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 21., 15.00Katari Nagydíj, Lusail
December 5., 18.30Szaúdi Nagydíj, Dzsidda
December 12, 14.00Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Ehhez képest a Fernando Alonso Alpine-jából rögzített fedélzeti kamera képén látható volt, hogy Verstappen előbb a saját hátsó szárnyát mérte végig, meg is tapogatva több helyen azt, majd miközben Hamilton kiszállt a saját autójából, a Mercedes első és hátsó szárnyánál is nézelődött, szintén megérintve az autót. A lap a lehetséges szankciókról nem ír.

Hamiltont szintén vizsgálat alá vonták az időmérőt követően – a jelek szerint nem véletlenül méricskélte Verstappen a két versenygép hátsó szárnyát. A FIA technikai szakembereinek az lett gyanús, hogy szabálytalanul működhetett a DRS a hétszeres világbajnok autóján. A 3.6.3 cikkely alapján nyitott állapotban nem nyílhat 85 miliméternél nagyobb távolság a szárny felső és az alatti eleménél. A vizsgálat befejezését péntek éjjel elnapolták a brazilok, az ígéretek szerint a szombati program kezdetére születhet döntés arról, hogy Hamiltont kizárják-e az esetlegesen szabálytalan hátsó szárnya miatt. Ha így döntenek, akkor a brit versenyző a mezőny legvégére kerülhet vissza.

Mivel Hamilton autójában a hétvégére ismét motort kellett cserélni, így az már biztos, hogy az élről nem kezdheti meg a vasárnapi fő futamot, bárhol is végezzen a sprintkvalifikáció után, ahhoz képest öt rajthelyes büntetés vár majd rá.

A hétvége magyar idő szerint 16 órakor a második szabadedzéssel folytatódik, a sprintkvalifikáció 20 óra 30 perckor veszi kezdetét! Mindkét etapról élő szöveges hírfolyammal jelentkezik a Nemzeti Sport Online.

 

SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:07.934 átlag: 228. 345 km/ó
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:08.372 0.438 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:08.469 0.535
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:08.483 0.549
5. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:08.777 0.843
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:08.826 0.892
7. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:08.960 1.026
8. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:08.980 1.046
9. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:09.039 1.105
10. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:09.113 1.179
11. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:09.189 1.121
12. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:09.399 1.331
13. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:09.483 1.415
14. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:09.503 1.435
15. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:10.227 2.159
16. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:09.663 0.930
17. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:09.897 1.164
18. George Russell brit Williams-Mercedes 1:09.953 1.220
19. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:10.329 1.596
20. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:10.589 1.856
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:08.733 1. Hamilton 1:08.068
2. Bottas 1:09.040 2. Bottas 1:08.426
3. Sainz 1:09.046 3. Verstappen 1:08.499
4. Leclerc 1:09.155 4. Leclerc 1:08.859
5. Pérez 1:09.172 5. Gasly 1:08.903
6. Verstappen 1:09.329 6. Pérez 1:08.973
7. Giovinazzi 1:09.342 7. Norris 1:09.030
8. Gasly 1:09.347 8. Sainz 1:09.031
9. Cunoda 1:09.350 9. Ricciardo 1:09.093
10. Norris 1:09.365 10. Alonso 1:09.137
11. Ricciardo 1:09.374 11. Ocon 1:09.189
12. Alonso 1:09.391 12. Vettel 1:09.399
13. Ocon 1:09.430 13. Cunoda 1:09.483
14. Vettel 1:09.451 14. Räikkönen 1:09.503
15. Räikkönen 1:09.598 15. Giovinazzi 1:10.227
16. Stroll 1:09.663
17. Latifi 1:09.897
18. Russell 1:09.953
19. Schumacher 1:10.329
20.Mazepin1:10.589

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik