Hamiltoné a rajtelsőség az interlagosi sprintkvalifikációra

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.12. 19:30
null
Lewis Hamilton nem talált legyőzőre a brazíliai időmérőn (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj időmérőjén, így a Mercedes brit versenyzője várhatja az élről a piros lámpák kialvását az interlagosi sprintkvalifikáción. Hamilton mellől a világbajnoki riválisa, Max Verstappen, a második rajtsorból pedig Valtteri Bottas és Sergio Pérez vághat neki a szombati összecsapásnak.

 

Lewis Hamilton révén a Mercedes nyitott az élen az interlagosi időmérő előtti egyetlen szabadedzésen, bár a világbajnoki összetett második helyén álló Mercedes-pilóta annak tudatában vághatott neki az idény 19. hétvégéjének, hogy a vasárnapi futamot csak öt rajthelyes büntetéssel kezdheti meg.

Az időmérőt tekintve a Ferrari versenyzői vették először birtokba a pályát a Q1-ben, de mire mindenki túl van az első körein, Max Verstappen vezette a köridőket rangsoroló listát. Néhány perccel később azonban Hamilton vette át a vezetést, s a hétszeres világbajnok később tovább még tudott javítani az egyéni legjobbján.

1. SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ
NOVEMBER 12., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:09.050
Időmérő: 1. Hamilton 1:07.934
NOVEMBER 13., SZOMBAT
2. szabadedzés: 16.00–17.00
Sprintkvalifikáció: 20.30–21.00
NOVEMBER 14., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.909 km) rajtja: 18.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 21., 15.00Katari Nagydíj, Lusail
December 5., 18.30Szaúdi Nagydíj, Dzsidda
December 12, 14.00Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Az élen végül Hamilton jutott tovább a Q2-be, mögötte Valtteri Bottas és Carlos Sainz Jr. biztosította be a helyét a második szakaszban. Nem folytathatta az időmérőt viszont Lance Stroll, Nicholas Latifi, George Russell, Mick Schumacher és Nyikita Mazepin.

Bár a második szakasz első körei után akár Hamilton is állhatott volna az élen, a brit versenyző első gyors körét törölték a sportfelügyelők, mert nem tartotta tiszteletben a pálya határait a négyes kanyarban. Az első próbálkozások után így Verstappen állt az élen, de amint Hamilton is összerakott egy szabályos kört, átvette a vezetést.

A hétszeres világbajnok elsőségére később sem volt veszélyes senki, ráadásul Bottasnak sikerült felzárkóznia a csapattársára, így a Mercedes párosa jutott be a Q3-ba az első két helyen. Verstappen lett a harmadik ebben a szakaszban, kiesett viszont Esteban Ocon, Sebastian Vettel, Cunoda Juki, Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi.

A Q3-ban Hamilton ott folytatta, ahol előtte abbahagyta, és az első perctől nagyobb előnyben volt a riválisokhoz képest. Ráadásul a top háromból csupán a brit versenyző volt az, aki tovább tudott javítani az idején az utolsó szakasz második próbálkozása során, így végül Hamiltoné lett a rajtelsőség a sprintkvalifikációra.

A Mercedes-pilóta mellől Verstappen, a második rajtsorból Bottas és Pérez várhatja a piros lámpák kialvását a szombati viadalon.

Folytatás szombaton (magyar idő szerint) 16 órakor a második szabadedzéssel, a sprintkvalifikáció 20.30-kor veszi kezdetét!

SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:07.934 átlag: 228. 345 km/ó
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:08.372 0.438 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:08.469 0.535
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:08.483 0.549
5. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:08.777 0.843
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:08.826 0.892
7. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:08.960 1.026
8. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:08.980 1.046
9. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:09.039 1.105
10. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:09.113 1.179
11. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:09.189 1.121
12. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:09.399 1.331
13. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:09.483 1.415
14. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:09.503 1.435
15. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:10.227 2.159
16. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:09.663 0.930
17. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:09.897 1.164
18. George Russell brit Williams-Mercedes 1:09.953 1.220
19. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:10.329 1.596
20. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:10.589 1.856
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:08.733 1. Hamilton 1:08.068
2. Bottas 1:09.040 2. Bottas 1:08.426
3. Sainz 1:09.046 3. Verstappen 1:08.499
4. Leclerc 1:09.155 4. Leclerc 1:08.859
5. Pérez 1:09.172 5. Gasly 1:08.903
6. Verstappen 1:09.329 6. Pérez 1:08.973
7. Giovinazzi 1:09.342 7. Norris 1:09.030
8. Gasly 1:09.347 8. Sainz 1:09.031
9. Cunoda 1:09.350 9. Ricciardo 1:09.093
10. Norris 1:09.365 10. Alonso 1:09.137
11. Ricciardo 1:09.374 11. Ocon 1:09.189
12. Alonso 1:09.391 12. Vettel 1:09.399
13. Ocon 1:09.430 13. Cunoda 1:09.483
14. Vettel 1:09.451 14. Räikkönen 1:09.503
15. Räikkönen 1:09.598 15. Giovinazzi 1:10.227
16. Stroll 1:09.663
17. Latifi 1:09.897
18. Russell 1:09.953
19. Schumacher 1:10.329
20. Mazepin 1:10.589

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik