F1: Hamilton szakított egyik legfőbb segítőjével

2023.03.18. 10:53
null
Lewis Hamilton és Angela Cullen külön utakon folytatják (Fotó: Getty Images)
Az elmúlt években ikonikussá nemesedett Lewis Hamilton és Angela Cullen párosa, az új-zélandi fizioterapeuta ugyanis 2016 óta a versenyző mindeneseként fontos szerepet játszott az elért sikerekben. Cullen nemcsak Hamilton fizikai felkészítéséért felelt, hanem a pilótát árnyékként követve minden megoldandó feladatban is a segítségére volt a garázsban, a boxutcafalnál és a futamok előtt a rajtrácson egyaránt. A hétszeres világbajnok pénteken jelentette be, hogy a Szaúdi Nagydíjtól kezdve külön utakon folytatják, a szakítás okát ugyanakkor nem részletezte.

Hamilton mindenesetre őszinte háláját fejezte ki Cullennek, akivel együttműködésük kezdete óta négy vb-címet és hatvan nagydíjgyőzelmet ünnepelt.

„Az elmúlt hét évben Angela végig mellettem volt, arra sarkallt, hogy a legjobbat hozzam ki magamból – írta Hamilton pénteki Instagram-bejegyzésében. – Neki köszönhetően erősebb sportoló és jobb ember lettem. Remélem, ti is velem együtt kívántok neki minden jót, mert mostantól megteszi a következő lépéseket álmai felé. Köszönök mindent, Ang, már alig várom, hogy lássam, mit hoz számodra a jövő!”


Legfrissebb hírek

A Mercedes elismerte, hogy az övé a legerősebb motor – a Red Bull azonnal reagált

F1
9 órája

Kimi Antonelli 19 évesen rendíthetetlennek tűnik – a Belga Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
13 órája

Antonelli nem dől hátra; Russell a Mercedest hibáztatja a balesetért

F1
2026.07.19. 19:04

Antonelli nyert Leclerc és Verstappen előtt; Russell kiesett a spái versenyen

F1
2026.07.19. 16:30

Öt versenyző kapott rajtbüntetést a Belga Nagydíjra

F1
2026.07.19. 14:12

„Olyan, mintha fél kézzel kellene harcolnom” – Russell a Mercedesre fogja a hátrányát

F1
2026.07.18. 20:07

A Mercedes továbbra is veretlen az időmérőn: Antonellié a pole pozíció Spában

F1
2026.07.18. 17:20

Antonelli maradt az élen, Hamilton összetörte a Ferrarit a spái időmérő előtt

F1
2026.07.18. 13:30