F1: Hamilton elérzékenyült, Verstappen szerint már ő a valaha volt legjobb

Vágólapra másolva!
2020.11.15. 16:08
null
Lewis Hamilton már szinte minden tekintetben az F1 csúcsán áll (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton nyerte meg a Török Nagydíjat, amivel bebiztosította az idei világbajnoki címet, és utolérte Michael Schumachert a vb-diadalok tekintetében. Az immár hétszeres világbajnok a könnyeivel küszködött a leintést követően, és elárulta, hogy mennyit jelent számára ez a siker. Max Verstappen egyenesen úgy véli, hogy most már Hamilton minden idők legnagyobb alakja a Formula–1-ben, de a legyőzött Valtteri Bottas is elismerően nyilatkozott győztes csapattársáról.

 

Lewis Hamilton a világbajnoki címek számában is beérte Michael Schumachert a Török GP-n. Nem sok olyan verseny volt egyébként az utóbbi években, amelynek a Mercedes nem az egyértelmű esélyeseként vágott neki, de a törökországi éppen ilyen volt. Hamilton végül mégis az első helyen látta meg a kockás zászlót, ráadásul csapattársa, egyben vb-riválisa nullázott, így hiába van még hátra három futam az idényből, 2020 világbajnoka már biztosan Hamilton.

„Tudom, hogy gyakran mondom, de ez a legvadabb álmaimat is túlszárnyalja – szólt az újabb diadaláról az immár hétszeres világbajnok. – A lelkem mélyén egész életemben ilyen sikerekről álmodtam, ennek ellenére ez most túl sok nekem. Emlékszem, amikor néztem Michaelt, miközben megnyerte azokat a világbajnokságokat... Mi, versenyzők folyamatosan megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy nyerjünk egy, kettő vagy akár három címet. Hetet nyerni viszont elképzelhetetlen. Nagyon büszke vagyok a munkánkra. A csapat ma bízott bennem és a tapasztalatomban.”

Hamilton a leintést követően egyébként nem tudta visszatartani a könnyeit, hiszen valószínűleg akkor kezdte el felfogni, hogy mit is ért el. A másik két dobogós helyezett, Sergio Pérez és Sebastian Vettel az elsők között gratulált a 2020-as vb-címet is elhódító versenytársuknak.

Card

Bár sokáig úgy tűnt, hogy a Racing Point akár kettős győzelmet arathat Isztambulban, Lance Stroll végül csak kilencedikként látta meg a kockás zászlót. Sergio Pérez viszont meg tudta tartani a második pozícióját, amivel az istálló második dobogós helyezését szerezte meg idén.

„Mondtam a csapatnak a rádión, hogy talán még egy kör, és felrobbannak a gumijaim – emlékezett vissza a futam hajrájára a mexikói. – A vibráció rettentő rossz volt a verseny végén, ám a csapat nagyszerű munkát végzett a stratégiát illetően. Úgy érzem, hogy Lewis ma nagyon jól ment, és bár a vége fele a mi teljesítményünk visszaesett, így is sikerült jó eredményt elérnünk.”

8. TÖRÖK NAGYDÍJ
NOVEMBER 13., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:35.077
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:28.330
NOVEMBER 14., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:48.485
Időmérő: 1. Stroll 1:47.765
NOVEMBER 15., VASÁRNAP
A verseny: 1. Hamilton, 2. Pérez, 3. Vettel
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 29., 16.10
Bahreini Nagydíj, Szahír
December 6., 18.10Szahíri Nagydíj, Szahír
December 13., 14.10Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Idén először állhatott dobogóra Sebastian Vettel, miután egy igen izgalmas záró körben megelőzte a csapattársát, s így a harmadik helyen látta meg a kockás zászlót Isztambulban. A négyszeres világbajnok kimondottan élvezte a trükkös körülményeket, azonban meglepődött azon, hogy a pódiumon ünnepelhetett.

„Nagyon intenzív és hosszú volt ez a verseny, de jól szórakoztam – mondta Vettel a leintés után. –Jól sikerült az első köröm, és máris a negyedik pozícióban találtam magam. Jól mentem az esőgumikon, ám aztán interekre váltottunk. Az elején nehezebb helyzetben voltam, de később sikerült újra rátalálnom a tempóra. Elég durva volt az utolsó kör, és meglepődtem, hogy végül dobogóra állhattam, persze nagyon örülök neki. Ez egy nagyon élvezetes verseny volt a változékony körülmények miatt. Húsz körrel a vége előtt azon gondolkodtam, hogy slick gumikra kellene váltanunk, mert az aszfalt szinte teljesen felszáradt, és az átmeneti abroncsaim már igencsak megviseltek voltak. Én nagyon szerettem volna feltetetni a száraz pályára alkalmas gumikat, és még mindig úgy gondolom, hogy ezzel esélyem lett volna a győzelemre, de végül is a harmadik helynek is örülök.”

Sokak tetszését nem nyerte el az isztambuli pálya újraaszfaltozása, amely azt eredményezte, hogy a pilóták a hétvége elejétől küzdöttek a tapadáshiánnyal és rengeteget csúszkáltak. Max Verstappennek ez a versenyen is sok problémát okozott – végső soron emiatt maradt le a dobogóról is. Az immár hétszeres világbajnok versenytársának azonban nem felejtett el gratulálni.

VERSTAPPEN MEGÚSZTA A BÜNTETÉST
A sportfelügyelők vizsgálták a hollandot, amiért az első kerékcseréjét követően, a bokszutcából kijövet átlépte a fehér vonalat. Arra viszont az összes felvétel megtekintésével sem találtak egyértelmű bizonyítékot, hogy Verstappen teljes egészében átlépte a kijáratot jelző vonalat, ezért nem szabtak ki rá büntetést, így megtarthatja a hatodik helyért járó nyolc pontját.

„Hamilton és a Mercedes megérdemelte ezt. Elég nyilvánvaló volt, hogy előbb-utóbb megnyeri a vébécímet, ám ez így is hihetetlen. Úgy gondolom, hogy mostanra ő lett a Formula–1 valaha volt legnagyobb versenyzője, ha más nem, a statisztikát tekintve – méltatta Hamiltont a holland, majd a saját futamára is kitért. – Elég frusztráló volt. Megpróbáltam közel maradni Checóhoz, aztán hirtelen megcsúsztam. Az egy nagy megforgás volt. Persze megpróbáltam elkerülni a falat, de ezzel teljesen elfékeztem a gumijaimat. Utána nem volt tapadásom, és csak megpróbáltam túlélni a versenyt, szóval nyilván ez a nap nem sikerült túl jól számunkra. Viszont remélhetőleg sosem leszünk még egyszer olyan helyzetben, hogy ennyit csúszkálunk egy pályán.”

Már az első kanyarban nagy hátrányba került Valtteri Bottas az előtte ütköző Renault-versenyzők miatt, és végül pontot sem szerzett a Török Nagydíjon. A leintést követően a finn elmondta, hogy mi történt.

„Ez egy hosszú nap volt. Nyilván az első körben romlott el minden. Nem tudom, hogy Daniel vagy valaki más csúszott-e ki az egyes kanyarban, de nekem ki kellett kerülnöm őt, végül azonban én is megpördültem. Utána összeértem valakivel a kilences kanyarban, onnantól kezdve pedig az autó nem működött ugyanúgy, mint előtte. Az is nehézséget okozott, hogy a pályán tartsam az autót” – árulta el Bottas.

Isztambulban az is biztossá vált, hogy a Mercedes északi pilótájának idén sem sikerült legyőznie Hamiltont, azaz a 2020-as világbajnoki címről is végképp le kell mondania.

„Lewis teljesen megérdemli a győzelmet. Összességében ő volt a jobb kettőnk közül idén. Teljes mértékben rászolgált a vébécímre, én viszont jövőre mindenképp megpróbálom legyőzni őt” – ígérte Bottas.

A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:42:19.313
2. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 31.633 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 31.960 mp h.
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 33.858 mp h.
5. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 34.363 mp h.
6. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 44.873 mp h.
7. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 46.484 mp h.
8. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:01.259 p h.
9. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:12.353 p h.
10. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:35.460 p h.
11. Esteban Ocon francia Renault 1 kör h.
12. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1 kör h.
13. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1 kör h.
14. Valtteri Bottas finn Mercedes 1 kör h.
15. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
16. George Russell kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari
KIESETT MEGTETT KÖR
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 49
Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 39
Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 11
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Lewis Hamilton* 10 12 14 6 307
2. Valtteri Bottas 2 10 11 2 197
3. Max Verstappen 1 9 10 2 170
4. Sergio Pérez - 1 12 - 100
5. Charles Leclerc - 2 9 - 97
6. Daniel Ricciardo - 2 11 1 96
7. Carlos Sainz Jr. - 1 9 1 75
8. Lando Norris - 1 10 2 74
9. Alexander Albon - 1 9 - 70
10. Pierre Gasly 1 1 8 - 63
11. Lance Stroll - 1 8 - 59
12. Esteban Ocon - - 7 - 40
13. Sebastian Vettel - 1 7 - 33
14. Danyiil Kvjat - - 6 - 26
15. Nico Hülkenberg - - 2 - 10
16. Kimi Räikkönen - - 2 - 4
17. Antonio Giovinazzi - - 3 - 4
18. Romain Grosjean - - 1 - 2
19. Kevin Magnussen - - 1 - 1
* már világbajnok
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes* 504
2. Red Bull-Honda 240
3. Racing Point-Mercedes** 154
4. McLaren-Renault 149
5. Renault 136
6. Ferrari 130
7. AlphaTauri-Honda 89
8. Alfa Romeo-Ferrari 8
9. Haas-Ferrari 3
10. Williams-Mercedes 0
* már világbajnok
** a Racing Pointtól 15 pont levonva

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik