F1: az FIA teszteli a zárt pilótafülkét, 2017-ben bevethetik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.25. 14:13
null
A Mercedes ötlete alapján félig nyitott maradna a fülke (Grafika: motorsport.com)
Az FIA három, zárt pilótafülkés megoldást tesztel és értékel a jövő hónapban a Formula–1-ben. A pilóták támogatják a törekvéseket, az autókra az egyik megoldás már 2017-ben felkerülhet.

A Nemzetközi Automobil-szövetség igyekszik minél jobb megoldást találni arra, hogy javítsa az autóversenyzők fejének a védelmét. A változtatások fontosságára Justin Wilson augusztusi halálos IndyCar-balesete hívta fel a figyelmet.

Az egyik legfontosabb szempont, hogy olyan megoldást találjanak, ami nincs negatív hatással a látási viszonyokra, illetve a személyek autóból való mentésére. A vadászgépeken alkalmazott zárt megoldás a mentés miatt nem ideális, ennek egy verzióját egy GP2-es teszt során Davide Valsecchi kipróbálta, de úgy számolt be róla, hogy „nem kellemes".

Az FIA ennek egy kisebb méretű verzióját, a Mercedes által kitalált egyoszlopos keretet, valamint egy olyan borítást tesztel a közeljövőben, amely három cikkelyből áll.

A pilóták Austinban jelezték, támogatják az FIA törekvéseit, s ha sikeresek lesznek a tesztek, valamelyik megoldás akár már 2017-ben bemutatkozhat az F1-ben.

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
1 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
3 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
4 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
5 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
9 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
9 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
14 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
16 órája
Ezek is érdekelhetik