H. L. 2020.06.26 18:33 Frissítve: 2020.06.26 19:17

F1: az Alfa Romeo októberig nem jelenti be a jövő évi párosát

Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frédéric Vasseur bízik a jelenlegi pilótapárosában, Kimi Räikkönenben és Antonio Giovinazziban, s nem fogja elsietni a jövő évi felállás kijelölését.

Jövőre is marad a Räikkönen, Giovinazzi páros? (Fotó: AFP)

 

Míg a Ferrari és a McLaren már a 2020-as idény kezdete előtt ismertette a 2021-es pilótaduóját, az Alfa Romeo döntésére még jó ideig biztosan várni kell, ugyanis a csapatfőnök, Frédéric Vasseur szerint vannak ennél sokkal fontosabb dolgaik is.

Teljesen más helyzetben vagyunk, mint azok a csapatok. Mi általában október-november környékén jelentjük be a következő évi párosunkat, s ez idén sem lesz másképp. Azt szeretném, hogy elsősorban a versenyzésre fókuszáljunk, és ne pazaroljuk az energiánkat ilyesmikre. Idén jól kell teljesítenünk, mert ez határozza meg a további bevételeinket" – magyarázta, és versenyzői közül egyedül Antonio Giovinazzi helyzetére tért ki. Ennek oka az lehet, hogy Kimi Räikkönen jövőjével kapcsolatban az is erősen kérdéses, a finn egyáltalán folytatni akarja-e a versenyzést 2021-ben.

„Remek a mostani kettősünk, bízom bennük. Antonio sokat fejlődött tavaly, és jól teljesített az év második felében. Az biztos, hogy jövőre nagyon erős lesz a pilótafelállásunk, de erről csak később fogunk beszélni" – jelentette ki az Auto Motor und Sportnak adott nyilatkozatában.

Az Alfa Romeo 2019-ben a konstruktőri bajnokság nyolcadik helyén zárt – Räikkönen 43, míg Giovinazzi 14 pontot gyűjtött.

2021.01.18 07:05:48

F1 ZSOLDOS BARNA

Bár nyernie nem sikerült, talán emlékezetesebb marad a története, mint sok futamgyőztesé.

2021.01.11 19:50:58

F1 ZSOLDOS BARNA

Michael Schumacher utódját látták benne, ám Vettel és a Ferrari kapcsolata katasztrofális véget ért.

2020.12.27 09:28:00

F1 ZSOLDOS BARNA

Rekordok, furcsaságok, megvalósult álmok, nagy győzelmek és főleg egy csodás megmenekülés története.

2020.12.24 22:53:38

F1 TÓTH ANITA

Hazánk egyetlen Formula–1-es pilótája háromgyerekes apaként már óvatosabban nyomja a gázpedált.

2020.12.22 22:26:36

F1 MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. A Formula–1 jövője és a következő generáció miatt fontos, hogy legyenek olyan nevek, amelyek felkeltik a nézők érdeklődését. Márpedig a Schumacher név ilyen, függetlenül attól, hogy érdekli őket az F1 vagy sem.