F1: az Alfa Romeo októberig nem jelenti be a jövő évi párosát

H. L.H. L.
2020.06.26. 18:33
null
Jövőre is marad a Räikkönen, Giovinazzi páros? (Fotó: AFP)
Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frédéric Vasseur bízik a jelenlegi pilótapárosában, Kimi Räikkönenben és Antonio Giovinazziban, s nem fogja elsietni a jövő évi felállás kijelölését.

 

Míg a Ferrari és a McLaren már a 2020-as idény kezdete előtt ismertette a 2021-es pilótaduóját, az Alfa Romeo döntésére még jó ideig biztosan várni kell, ugyanis a csapatfőnök, Frédéric Vasseur szerint vannak ennél sokkal fontosabb dolgaik is.

„Teljesen más helyzetben vagyunk, mint azok a csapatok. Mi általában október-november környékén jelentjük be a következő évi párosunkat, s ez idén sem lesz másképp. Azt szeretném, hogy elsősorban a versenyzésre fókuszáljunk, és ne pazaroljuk az energiánkat ilyesmikre. Idén jól kell teljesítenünk, mert ez határozza meg a további bevételeinket" – magyarázta, és versenyzői közül egyedül Antonio Giovinazzi helyzetére tért ki. Ennek oka az lehet, hogy Kimi Räikkönen jövőjével kapcsolatban az is erősen kérdéses, a finn egyáltalán folytatni akarja-e a versenyzést 2021-ben.

„Remek a mostani kettősünk, bízom bennük. Antonio sokat fejlődött tavaly, és jól teljesített az év második felében. Az biztos, hogy jövőre nagyon erős lesz a pilótafelállásunk, de erről csak később fogunk beszélni" – jelentette ki az Auto Motor und Sportnak adott nyilatkozatában.

Az Alfa Romeo 2019-ben a konstruktőri bajnokság nyolcadik helyén zárt – Räikkönen 43, míg Giovinazzi 14 pontot gyűjtött.

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
4 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
9 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
9 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
12 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55