A Mercedes alulmaradt az idényzárón – Verstappen nyert Abu-Dzabiban

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.12.13. 13:34
null
Max Verstappené lett az utolsó győzelem 2020-ban (Fotó: AFP)
Max Verstappen nyerte meg a Formula–1-es idényzárót Abu-Dzabiban. A Red Bull versenyzőjével nem bírt a Mercedes ezen a hétvégén, s magabiztosan szerezte meg a szezonbéli második győzelmét. Verstappen mögött Valtteri Bottas látta meg a kockás zászlót, a harmadik helyen Lewis Hamilton ért célba. Sergio Pérez kieséssel búcsúzott a Racing Pointtól, ami miatt a biztonsági autó is járt a pályán.

 

Az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjon Max Verstappen várhatta a pole pozícióból a piros lámpák kialvását, miután az időmérőn elhappolta a rajtelsőséget a Mercedes versenyzői elől. Valtteri Bottas indulhatott a második pozícióból, az előző versenyhétvégét kihagyó Lewis Hamilton a harmadik rajtkockába parkolhatta le az autóját.

Bár a világbajnoki címek sorsa már hetekkel ezelőtt eldőlt, kicsit hátrébb bőven akadtak még le nem futott csaták. Verstappen például elvehette Bottastól az egyéni bajnokság második pozícióját, ahogyan az sem dőlt még el az utolsó futam előtt, hogy ki végez a konstruktőri tabella harmadik helyén.

A rajtnál Verstappen maradt az első helyen, az őt követő Mercedes-versenyzők között sem történt helycsere, ahogyan ez a mezőny többi részére is igaz volt. Az utolsó helyről rajtoló Kevin Magnussen jött előrébb a legtöbbet a startnál – a Haastól és az F1-től búcsúzú dán három pozíciót javított az első kanyarokban.

Ezt követően Verstappen máris próbált ellépni, s a harmadik körre már két másodperc volt az előnye Bottasszal szemben. Ezt a következő körökben apránként tovább tudta növelni, és Alexander Albon sem tétlenkedett a másik Red Bull-lal. A hatodik körben megelőzte Lando Norrist, és feljött a negyedik helyre.

12. ABU-DZABI NAGYDÍJ
DECEMBER 11., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:37.378
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:36.276
DECEMBER 12., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1.Verstappen 1:36.251
Időmérő: 1. Verstappen 1:35.246
DECEMBER 13., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Bottas, 3. Hamilton

A mezőnyben hátrébb az utolsó előtti helyről rajtoló Sergio Pérez is bemutatott néhány előzést, és a 10. körre már a 14. helyen autózott. Ekkor azonban véget ért a versenye, hiszen technikai probléma miatt félre kellett húzódnia a pályán. Virtuális biztonsági autós korlátozás lépett érvénybe, amely alattVerstappen és a Mercedes versenyzői is kiálltak a bokszutcába friss gumikért.

Mivel Pérez autójának az eltávolítása nem ment zökkenőmentesen, a következő körben a pályára küldték a „rendes” biztonsági autót is. Két körrel később folytatódhatott a verseny, amelyet az újraindítás után is Verstappen vezetett. Ráadásul az előnyét is megpróbálta igen gyorsan visszaszerezni, és a 18. körre már több mint 3 másodperccel ment Bottas előtt.

Az előnye a későbbiekben csak tovább nőtt, és az izgalmakat is inkább a mezőny hátsóbb része szolgáltatta néhány előzéssel. Lance Stroll például egyedül próbálta megvédeni a Racing Point harmadik helyét a konstruktőri pontversenyben, de csak a pontszerző helyek végén csatázhatott.

Hiába panaszkodott Verstappen és Hamilton is az élmezőnyben a gumikra már féltáv előtt, a hajrában úgy tűnt, hogy egyikőjük sem áll ki még egyszer. Verstappen tartotta a nyolc másodperc körüli előnyét, s bár Bottasnak szóltak 10 körrel a vége előtt, hogy rákapcsolhat, a finn nem tudott közelebb kerülni Verstappenhez.

Sőt, később Bottas hátránya nőtt, és már a visszapillantó tükröt is figyelnie kellett, hiszen közeledett hozzá Hamilton. Bár a hétszeres világbajnok megpróbálta elkapni a csapattársát, Bottasnál is volt még tartalék, s néhány kör múlva Hamiltonnak el kellett engednie a reményt az előzésre.

Mindez nem különösebben volt hatással Verstappenre, aki magabiztos győzelmet aratott Abu-Dzabiban. Mögötte Bottas és Hamilton ért célba, pontot szerzett még Albon, Norris, Sainz, Ricciardo, Gasly, Ocon és Stroll. A leggyorsabb körért járó plusz pont Ricciardóé lett.

Ezzel véget ért a Formula–1 2020-as idénye. A következő idény jövő márciusban kezdődik Ausztráliában!

A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:36:28.645
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 15.976 mp h.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 18.415 mp h.
4. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 19.987 mp h.
5. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:00.729 p h.
6. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:05.662 p h.
7. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:13.748 p h.
8. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:29.718 p h.
9. Esteban Ocon francia Renault 1:41.069 p h.
10. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:42.738 p h.
11. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1 kör h.
12. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
13. Charles Leclerc monacói Ferrari 1 kör h.
14. Sebastian Vettel német Ferrari 1 kör h.
15. George Russell brit Williams-Mercedes 1 kör h.
16. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
17. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
18. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
19. Pietro Fittipaldi brazil Haas-Ferrari 1 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 8
A VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Lewis Hamilton 11 14 16 6 347
2. Valtteri Bottas 2 11 14 2 223
3. Max Verstappen 2 11 12 3 214
4. Sergio Pérez 1 2 13 - 125
5. Daniel Ricciardo - 2 14 2 119
6. Carlos Sainz Jr. - 1 12 1 105
7. Alexander Albon - 2 12 - 105
8. Charles Leclerc - 2 10 - 98
9. Lando Norris - 1 13 2 97
10. Pierre Gasly 1 1 10 - 75
11. Lance Stroll - 2 10 - 75
12. Esteban Ocon - 1 10 - 62
13. Sebastian Vettel - 1 7 - 33
14. Danyiil Kvjat - - 7 - 32
15. Nico Hülkenberg - - 2 - 10
16. Kimi Räikkönen - - 2 - 4
17. Antonio Giovinazzi - - 3 - 4
18. George Russell - - 1 1 3
19. Romain Grosjean - - 1 - 2
20. Kevin Magnussen - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 573
2. Red Bull-Honda 319
3. McLaren-Renault 202
4. Racing Point-Mercedes* 195
5. Renault 181
6. Ferrari 131
7. AlphaTauri-Honda 107
8. Alfa Romeo-Ferrari 8
9. Haas-Ferrari 3
10. Williams-Mercedes 0
*: A Racing Pointtól 15 pont levonva

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik