F1: a nyolc legfontosabb nyilatkozat az időmérő után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.01. 14:51
null
Rosberg valami olyasmiben bízik, hogy Hamilton vasárnap megismétli a monzai rajtját (Fotó: AFP)
Az F1-es pilóták szombati időmérő utáni nyilatkozataiból általában rájöhetünk, hogy lehetett volna jobb is az eredmény, de a pontokat csak a vasárnapi verseny után osztják. Itt van nyolc nyilatkozat, amely ennél többet mond: Lewis Hamilton legyőzhetetlennek tartja magát, Nico Rosberg a rajttól várja a fordulatot, míg Kimi Räikkönen a problémákat sorolgatta egy egyébként jó edzés után.

Lewis Hamilton a magabiztosságról
„Nem hiszem, hogy bárki megállíthatna. Az autónk nagyon gyors, a legutóbbi versenyen a rajt is jól sikerült, dolgoztunk rajta, nem is töprengek igazán. Szingapúrral szemben ezt a hétvégét felépítettük, a Q3-ban fékeztem el magam először."

Nico Rosberg a rajt fontosságáról
„Az idén mindenki láthatta, a második rajthely nem jelenti, hogy lehetetlen nyerni. Sokszor előfordult, hogy a rajtelső beragadt az indulásnál, vasárnap is bármi megtörténhet. A rajt lehet a kulcs. A gumikon semmi sem múlik, nem sok variációs lehetőség lesz, legfeljebb az, hogy közepesen kemény vagy kemény gumikra váltunk át a lágyról. Mindegy, mert nagyjából ugyanolyan a kettő."

HAMILTON 100-RÓL 100-RA UGORHAT

Lewis Hamilton karrierje 57. pole pozícióját szerezte meg szombaton, egyben századszor indulhat az első sorból. A háromszoros világbajnok vasárnap újabb mérföldkőhöz érhet, 100. alkalommal állhat dobogóra.

Rajta kívül csak Michael Schumacher rajtolt százszor az első sorból (116-szor), s a német vezet a dobogós helyezések tekintetében is, 155 van neki. Még Alain Prost jutott túl a százon, 106 dobogóval zárta karrierjét.

Max Verstappen a csapatmunkáról
„A pénteki edzéseken nem volt tökéletes az autó egy körön, ezért sokat módosítottunk. Úgy érzem, minden bejött, rövid távon is erős lett a kocsi. Megérte, hiszen a Ferrarik elé kerültünk."

Christian Horner Red Bull-csapatfőnök a Ferrariról
„Úgy számoltunk, hogy ez a Ferrari egyik legjobb versenyhétvégéje lesz, hiszen tavaly nyert itt. Kellemes meglepetés, hogy elvettük tőle a második sort. Ki tudja, jó rajttal még jó versenyünk is lehet."

Sebastian Vettel a visszavágás reményéről
„Arra számítottunk, hogy a Mercedesek mögött leszünk a második sorban. Ettől még gyorsak lehetünk, fontos lesz a stratégia. Valamikor mindenkinek kell használnia a kemény keveréket, de mivel Malajziáról beszélünk, eső is eshet. Nem bánnánk."

Kimi Räikkönen a problémákról
„Később volt az időmérő, mint a pénteki edzés vagy amikor a verseny lesz, ezért hűvösebb is volt az aszfalt, nehezebben melegítettük be a gumikat, és a végén még a forgalom sem segített. Ettől függetlenül jó edzés volt. A koszos oldalról indulok, ez aggasztó."

Jenson Button arról, hogy tudna-e teljesíteni még 300 versenyt
„Nem, de háromszáz kör még biztosan beleférne… Ennyi verseny után én jogosan panaszkodom a forgalomra. Jövőre nem versenyzem, nem kell hallgatni, tök unalmas is lesz."

Fernando Alonso az előretekintésről
„A szabadedzéseken ötödik és hetedik lettem, nekem van a legtöbb friss gumim a versenyre. Minden adva van ahhoz, hogy jó versenyem legyen. Élvezni akarom a versenyt, mert ezzel a kocsival lehet, talán még pontot is szerezhetünk."

MALAJZIAI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:32.850 átlag: 214.914 km/ó
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:33.264 0.414 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:33.420 0.570
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:33.467 0.617
5. Sebastian Vettel német Ferrari 1:33.584 0.734
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:33.632 0.782
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:34.319 1.469
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:34.489 1.639
9. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:34.518 1.668
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:34.671 1.821
11. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:34.577
12. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:35.001
13. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:35.097
14. Kevin Magnussen dán Renault 1:35.277
15. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:35.369
16. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:35.374
17. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:35.816
18. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:35.949
19. Jolyon Palmer brit Renault 1:35.999
20. Esteban Ocon francia Manor-Mercedes 1:36.451
21. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:36.587
22. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:37.155
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:34.444 1. Hamilton 1:33.046
2. Rosberg 1:34.460 2. Rosberg 1:33.609
3. Räikkönen 1:34.556 3. Verstappen 1:33.775
4. Vettel 1:34.557 4. Ricciardo 1:33.888
5. Hülkenberg 1:34.827 5. Räikkönen 1:33.903
6. Pérez 1:35.068 6. Vettel 1:33.972
7. Ricciardo 1:35.079 7. Massa 1:34.422
8. Bottas 1:35.166 8. Button 1:34.431
9. Massa 1:35.267 9. Hülkenberg 1:34.441
10. Button 1:35.267 10. Pérez 1:34.538
11. Grosjean 1:35.400 11. Bottas 1:34.577
12. Verstappen 1:35.443 12. Grosjean 1:35.001
13. Magnussen 1:35.593 13. Gutiérrez 1:35.097
14. Sainz 1:35.605 14. Magnussen 1:35.277
15. Gutiérrez 1:35.658 15. Kvjat 1:35.369
16. Kvjat 1:35.695 16. Sainz 1:35.374
17. Ericsson 1:35.816
18. Nasr 1:35.949
19. Palmer 1:35.999
20. Ocon 1:36.451
21. Wehrlein 1:36.587
22. Alonso 1:37.155

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik