F1: a Mercedes csapatfőnöke újabb belviszálytól tart

Vágólapra másolva!
2015.10.26. 13:27
A Mercedes-istálló vezetősége amiatt aggódik, hogy a Lewis Hamilton és Nico Rosberg Amerikai Nagydíjon történt koccanása, illetve a sapkadobálós jelenet után elszabadulhat a pokol csapaton belül.

A győzelmével háromszoros világbajnokká avanzsáló Hamilton a rajtnál úgy előzte meg Rosberget, hogy a belső ívről kanyarodvakívülre sodródott, így leszorította a pályáról a németet, aki a pozícióját védve még össze is koccant vele. A futam után Rosberg mérges volt csapattársára, az eredményhirdetés után nem is pezsgőzött.A győzelmével háromszoros világbajnokká avanzsáló Hamilton a rajtnál úgy előzte meg Rosberget, hogy a belső ívről kanyarodvakívülre sodródott, így leszorította a pályáról a németet, aki a pozícióját védve még össze is koccant vele. A futam után Rosberg mérges volt csapattársára, az eredményhirdetés után nem is pezsgőzött.

Toto Wolff csapatfőnök attól tart, hogy megismétlődik a két pilóta között tavaly látott mérges időszak, és – akárcsak az egy évvel ezelőtti Belga Nagydíjon – egyiküknek fel kell majd adnia a versenyt egy esetleges újabb ütközés miatt.

„Sohasem könnyű megfékezni az indulatokat. Ha nem lépünk közbe, megint megtörténhet, ami tavaly Belgiumban – fogalmazott Wolff, visszautalva a 2014-es spái futamra, amelyen a koccanás miatt defektet kapó Hamiltonnak ki kellett állnia. – Van már tapasztalatunk erről, higgadtnak, de határozottnak kell lennünk.”

Rosberg azt mondta, nem akarja minősíteni Hamilton manőverét, aki agresszív volt, és tisztán kivehető volt, hogy csapattársát hibáztatja, csak éppen nem akar ünneprontó lenni a világbajnok avatásakor.

„Nehéz eset volt. Lewis rögtön jelentkezett a rádión, és szólt, nem szándékosan tolta ki Nicót. Erről beszélnünk kell majd, de most ünnepelünk. Majd ha mindenki lehiggad, átbeszéljük – így Wolff. – Könnyen lehet, hogy Nico mostantól nem lesz olyan megértő Lewisszal szemben, és ez veszélyes lehet. Nem tudom, hogy álljunk neki a hátralévő versenyekhez, még nem voltunk ilyen helyzetben. Fontos, hogy egy versenybaleset ne bontsa meg a csapat egységét, ne szakadjon ketté a garázs.”

Hamilton szerint nincs mitől tartania Wolffnak, de azt sem érti, miért akarnak vele beszélni.

„Nincs szükség arra, hogy leüljünk. Mindenkinek joga van a véleményéhez. Most már nem is számít, nyertem, és nem érzem úgy, hogy bármit meg kellene bánom – mondta Hamilton. – Megnéztem a lassítást, mindketten a külső íven akartunk menni, mert ott volt nagyobb a tapadás. Előrébb voltam, a kanyar az enyém volt. Nem hiszem, hogy túl agresszív voltam, de Nicótól ilyen esetekben mindig ezt halljuk. Nem tennék ilyet szándékosan a csapattársammal.”

„Nem azért indulok el egy versenyen, hogy második legyek. Nem úgy nőttem fel, hogy bármit megkaptam, mindenért meg kellett küzdenem. Különben sem sérültek meg az autóink, és Nico később az élre állt” – zárta Hamilton.

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
33 perce

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
3 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
4 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
4 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
8 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
8 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
13 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
15 órája
Ezek is érdekelhetik