F1: megegyeztek – jelentősen csökken a költségvetési limit

H. L.H. L.
2020.05.04. 17:16
null
Brawn igazságosabb pénzelosztást ígér (Fotó: AFP)
A Formula–1 sportigazgatója, Ross Brawn elmondta, a csapatokkal sikerült egyezségre jutniuk, aminek eredményeképp a költségvetési limit a tervezett 175 millió dollár helyett 145-re csökken 2021-től.

 

A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés a Formula–1-re is jelentős hatással van, ezért az irányítók a csapatok megtartása érdekében több intézkedést is bevezettek. A 2021-re tervezett nagy szabálymódosításokat elhalasztották, több elem fejlesztését is befagyasztották, miközben a költségvetési limit hatályba lépését nem tolták el.

A sorozat vezetősége már jó ideje folytatott tárgyalásokat a csapatokkal arról, hogy változtassanak a 2021-re tervezett 175 millió dolláros limiten, a csökkentés mértékével kapcsolatban azonbansokáig nem volt egyetértés a gárdák között.

A jelentések szerint ugyanis két csoportra szakadt a mezőny: a Red Bull és a Ferrari például nem nagyon akart 150 millió alá menni, míg az egyébként is kevesebb pénzből gazdálkodó csapatok abba is belementek volna, hogy 100 millióra redukálják a határt.

Az irányítók hétfőn újabb telekonferencián vettek részt a csapatokkal, és a királykategória sportigazgatója, Ross Brawn úgy nyilatkozott a Sky Sports F1-nek: ezúttal sikerült megállapodniuk.

„Először 175 millióról indultunk, és csak nagy csaták árán jutottunk el eddig a pontig is, de a mostani válság közepette végül 145-tel kezdünk – mondta ki azt a bizonyos összeget, amely kapcsán a Ferrari megszellőztette a kiszállás lehetőségét is. – Mostantól az a legfőbb kérdés, hogy milyen mértékben tudjuk még tovább csökkenteni ezt az összeget a következő években."

„Különösen a középmezőny csapatai lesznek jobb helyzetben a pénzösszegek arányát tekintve, hiszen sokkal egyenletesebb módon történik majd a kiosztása. Csökkentjük a Formula–1-ben elkölthető pénzmennyiséget, és igazságosabbá tesszük a pénzelosztást is a gárdák között. Egy jó középmezőnybeli alakulatnak így képesnek kell lennie dobogós helyezést elérni, vagy akár győzni is, és némi profitot termelni. Ha sikerül ezt elérnünk, sokkal fenntarthatóbb jövő vár ránk."

Legfrissebb hírek

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
19 órája

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
19 órája

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

F1: tíz sprintfutam és 24 versenyhétvége a jövő évi versenynaptárban

F1
2026.09.16. 11:12