Alonso: Ha a Ferrari az idén második lesz, jól döntöttem

Vágólapra másolva!
2015.04.10. 14:35
null
A Ferrari nincs messze a Mercedestől – de Alonso amondó, amíg másodikok az olaszok, neki volt igaza a váltással <br />(Fotók: Action Images)
Lewis Hamilton a Kínai Nagydíj szabadedzéseit követően elismerte, a Mercedesnek Malajzia után Sanghajban is számítania kell arra, hogy ha nem tesz mindent tökéletesen, a Ferrari készen áll rá, hogy lecsapjon a győzelemre. A Red Bull is erősnek tűnik, és szüksége is lesz a jó eredményekre, ha tulajdonosát meg akarja győzni arról, érdemes az F1-ben maradni. Fernando Alonso még a Malajziai Nagydíjra visszalőve elmondta, csak akkor bizonyul rossz döntésnek a Ferrari elhagyása, ha a Scuderia világbajnokságot nyer.

Bár egy körön a Kínai Nagydíj szabadedzésein is a Mercedes volt a leggyorsabb, a második tréning második felében, a teli tankos körözés során több érdekesség is kiderült.

A lágy gumikon Lewis Hamilton átlagosan körönként hét tizeddel volt gyorsabb Sebastian Vettelnél, de amíg a Mercedes eredményei 11 kör után rohamosan romlottak (és be sem kerültek az átlag számításába), a Ferrari a 14. köre után úgy állt ki a boxba, hogy alig esett vissza az eredménye.

A 12. KÍNAI NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
1. szabadedzés: A Mercedes megkezdte kínai erődemonstrációját
2. szabadedzés: A Ferrari ismét ott van a Mercedes sarkában
SZOMBAT
6.00–7.00: 3. szabadedzés
9.00–10.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
8.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők, az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
Schumi utolsó vagy a Merci első diadala? Talán Hamilton hibája?
Ecclestone bekeményített, a Mercedest támadja

Közepesen kemény gumikon Nico Rosberg és Kimi Räikkönen között csak egy tized volt a különbség a német javára, de amíg a Mercedes-pilóta 13 körös etapot teljesített, a Ferrari finnje 19 körön át ment szinte ugyanolyan tempóval.

Mindezek ismeretében Kínában is megállapítható, hogy amíg egy körön a Mercedes a gyorsabb, a gumik kímélésével a Ferrari versenytávon felveheti a kesztyűt.

„Kétségtelenül verseny van, a Ferrari nagyon gyors, akárcsak Nico – állapította meg Hamilton. – Ám Malajziával szemben ezúttal teljes edzésnapom volt, és ez rengeteget számít. Nem tudom, melyik gumin hány kört tettem meg, de a kemény nem annyira jó, mint a lágy."

Vettel szerint a gumiknak nem lesz nagy szerepük.

„Fontos, hogy jól bánjunk a gumikkal, de úgy láttam, pénteken senkinek sem volt gondja ezzel. Szombaton gyorsabbak leszünk, meglátjuk, mire lesz elég. A cél, hogy senkit se engedjünk magunk és a Mercedesek közé, azaz le kell szűkítenünk a köztünk lévő távolságot" – mondta a négyszeres világbajnok.

Az edzésen Rosberg a kerék kerék elleni csatát is gyakorolhatta Räikkönennel, a finn előbb megelőzte a Mercedest, amely a friss gumik üzemi hőfokra emelkedése után visszaelőzte a Ferrarit, majd faképnél is hagyta.

„Nem sok helyet hagyott a kettes kanyarban. De nincs gond, sportszerű volt, vasárnap még több ilyet fogunk látni" – mondta Rosberg.

A versenyszimulációk során érdekes volt látni, hogy Vettellel Daniel Ricciardo Red Bullja azonos körátlagot teljesített, még ha az ausztrál menete csupán fele annyi körön át is tartott. Emellett Ricciardo volt az egyetlen a Mercedesek mellett, akinek közepesen kemény gumis időeredménye 1:40 perc alatt volt.

Biztató és aggasztó jelek is vannak a Red Bullnál
Biztató és aggasztó jelek is vannak a Red Bullnál

„Az első két versenyen több hibát is elkövettünk, ha ezeket megelőzzük, végre tiszta képet kaphatunk arról, hol is állunk – mondta Paul Monaghan vezető versenymérnök. – Úgy számolunk, aerodinamikai szempontból is elmaradunk egy-két csapattól, minden téren dolgoznunk kell, hogy behozzuk a lemaradást."

Dolgozniuk is kell, mert Dietrich Mateschitz, a Red Bull tulajdonosa csütörtökön elmondta, hogy ha a Red Bull nem lesz a legjobbak között, eladja az istállóját.

„Csak akkor maradunk, ha versenyképesek leszünk, méghozzá versenyképes motorral. Ha ez utóbbi nincs meg, akármilyen jó lehet a pilótánk és az autónk, nem fogunk nyerni. A Renault is felvetette a kivonulás lehetőségét, ami érthető, hiszen miért maradnának, ha nem tudnak erős motort építeni? Ha kiszállnak, egyértelmű a mi sorsunk is" – mondta Mateschitz, s kizárta annak lehetőségét, hogy a Red Bull saját motort építsen. Azaz csapata sorsát gyakorlatilag a Renault kezébe adta.

A McLaren sorsa jelenleg a Honda kezében van, s végre nemcsak a nyilatkozatok biztatóak, hanem a pályán látható eredmények is. Jenson Button a második edzést a 10. helyen zárta, a hosszú távú tempója pedig már csak négy tizeddel maradt el Romain Grosjean Lotusáétól. Az Ausztrál és a Malajziai Nagydíj közötti másfél másodperces ugrás ezúttal csak fél másodperces volt Sepanghoz képest, de így is jó a hangulat a McLarennél.

Megjelent a Nemzeti Sport Magazin, fókuszban a 2015-ös idény!
Megjelent a Nemzeti Sport Magazin, fókuszban a 2015-ös idény!

„Azért azt még nem gondoljuk, hogy az időmérő harmadik szakaszába jutunk, hiszen rajtunk kívül mindenki megteheti, hogy több erőt használ az időmérőn, mint a szabadedzéseken – mondta Fernando Alonso. – Egyre közelebb vagyunk a középmezőnyhöz, az időmérő második szakaszába jutás valós célnak tűnik. Nem számítottunk rá, hogy akár a szabadedzéseken is ennyire elöl leszünk, azaz meglepődtünk, kellemesen csalódtunk."

A Malajziai Nagydíjon kieső Alonsót természetesen arról is faggatták, Vettel sepangi győzelmének fényében megbánta-e, hogy elhagyta a Ferrarit.

Alonso szerint jó úton jár a McLaren
Alonso szerint jó úton jár a McLaren

„Ez a futamgyőzelem még nem jelenti, hogy világbajnok lesz a Ferrari. Öt évig voltam ott, akkor is jöttek a győzelmek. Itt nem ez a lényeg. Én háromszor lettem második a világbajnokságon a Ferrarival, és ez elég volt, nem akarok többször második lenni, nyerni akarok. Úgy érzem, a McLarennél erre jobb lehetőségem van. Novemberben visszatérhetünk a kérdésre. Ha megint második lesz a Ferrari, akkor is azt mondom, hogy jól döntöttem" – mondta a spanyol, aki leszögezte, a McLaren az utolsó csapata az F1-ben. Mondta ezt már a Ferrariról is, de tény, hogy ő sem lesz fiatalabb.

KÍNAI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:37.219 átlag: 201.849 km/ó 32 kör
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:37.662 0.443 mp h. 35
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:38.311 1.092 24
4. Sebastian Vettel német Ferrari 1:38.339 1.120 30
5. Nico Rosberg német Mercedes 1:38.399 1.180 35
6. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:38.737 1.518 10
7. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:38.850 1.631 27
8. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:39.032 1.813 26
9. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:39.142 1.923 32
10. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:39.275 2.056 29
11. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:39.444 2.225 30
12. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:39.743 2.524 27
13. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:39.751 2.532 33
14. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:39.894 2.675 32
15. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:39.971 2.752 28
16. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:40.151 2.932 28
17. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:40.423 3.204 7
18. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:40.868 3.649 24
19. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:42.973 5.754 27
20. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:44.564 7.345 8
1. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:39.033 átlag: 198.152 km/ó 21 kör
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:39.574 0.541 mp h. 21
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:40.157 1.124 18
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:40.661 1.628 27
5. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:41.012 1.979 18
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:41.029 1.996 21
7. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:41.097 2.064 24
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:41.112 2.079 23
9. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:41.303 2.270 23
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:41.304 2.271 17
11. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:41.335 2.302 23
12. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:41.575 2.542 28
13. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:41.845 2.812 19
14. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:41.918 2.885 24
15. Jolyon Palmer* brit Lotus-Mercedes 1:41.967 2.934 25
16. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:42.141 3.108 22
17. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:42.161 3.128 20
18. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:42.184 3.151 19
19. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:45.379 6.346 18
20. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:46.443 7.410 20
*tesztpilóta, csak ezen az edzésen indult

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik