Ad-e újabb esélyt a Red Bull a Ferrarinak? Tud-e élni vele Alonso?

Vágólapra másolva!
2013.03.14. 11:26
null
Sebastian Vettel és a Red Bull ismét olyan domináns szeretne lenni, mint 2011-ben, de sokan kételkednek benne, hogy ez sikerül nekik (Fotók: Reuters)
Pénteken magyar idő szerint hajnali fél háromkor felvisítanak a Formula–1-es motorok a melbourne-i Albert Parkban, a 2013-as Formula–1-es idény első szabadedzésén, vasárnap hét órakor pedig elrajtol a 19 futamos szezon első versenye. A spanyolországi teszteken készülő pilóták már megérkeztek Ausztráliába, egyik kedvenc állomásukra, amely ideális színhelye a szezonkezdetnek. Négyrészes felvezető sorozatunkban végigjárjuk a 11 csapatot, végül a három topcsapat esélyeit latolgatjuk. A mindig félelmetes Red Bullt, a derűlátó Ferrarit és a merészségével sokat kockáztató McLarent.

A Formula–1-ben évek óta három istálló számít topcsapatnak – olyan gárdának, amely minden egyes versenyen valós eséllyel száll harcba a győzelemért. A 2000-es évek második felében kialakult Ferrari–McLaren párharchoz (a vb-címet 2009-ben elhódító Brawnnal, illetve Mercedesszel ellentétben) hosszabb távon csatlakozni tudott a Red Bull, amely a legutóbbi három évben mind a hat világbajnoki címet elhódította.

Az idén is Sebastian Vettel a favorit, és várhatóan Fernando Alonso lesz a fő riválisa. Ám több jel is arra utal, hogy a Red Bull és a Ferrari csatájához nem a McLaren, hanem a Lotus vagy talán a Mercedes tud csatlakozni. A Red Bull visszafogott, a Ferrari bizakodó várakozásaival szemben a McLarennél a tesztelés végén inkább riadtságot lehetett látni, s valós aggály lehet, hogy Lewis Hamilton és Paddy Lowe technikai igazgató elvesztése miatt a wokingiak jelentősebb hullámvölgybe kerülhetnek.

Persze nem lenne bölcs dolog kizárni Jenson Buttont (vagy akár Sergio Pérezt?) a világbajnoki címre esélyesek táborából még azelőtt, hogy egyetlen métert is megtettek volna az autók versenyhétvégén. Most még mindenki bizakodhat.

RED BULL

A világbajnok istálló szokása szerint beleszürkült a mezőnybe a téli teszteken, aminek minden bizonnyal az az oka, hogy továbbra is a riválisainál sokkal nehezebb autóval gyakorolt. A kocsi azonban eléggé stabil volt, de hiába tűnt meggyőzőnek a pálya széléről az RB9-es, a szakma nagy része szerint csökkent az előnye a riválisokkal szemben, és ennek köszönhetően a tavalyihoz hasonlóan szoros lesz a világbajnokság.

16 OLDALAS F1-MELLÉKLET A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN!

Az egyik alapja ennek a nézetnek az, hogy a címvédő Sebastian Vettel (aki Lewis Hamilton átigazolása miatt a mezőny öt világbajnokából egyedüliként versenyez annál a csapatnál, amellyel világbajnok lett) akkor igazán gyors, ha tökéletesen stabil az autójának a hátulja.

A 2010-es vb-t annak köszönhetően nyerte meg, hogy a szezon végére tökéletesítette a Red Bull az autó hátulját stabilizáló befújt diffúzort, és az idény végén remek formában hozta a versenyeket, s legyőzte Fernando Alonsót és Mark Webbert. Egy évvel később lendületét megtartva mindenkit elsöpört. Tavaly betiltották a befújt diffúzorokat, de a Coanda-effekttel valamit visszanyertek a hátsó leszorító erő felerősítését segítő megoldásból. A győzelmeket azután kezdte el halmozni, hogy a Mercedes által kitalált dupla DRS-t a Red Bull a mezőnyből egyedüliként tökélyre fejlesztette, és így a kanyarokban meredekebb szárnyak, azaz nagyobb leszorítóerő segítette. A dupla DRS aktív verzióját (amely a DRS-gomb megnyomására lép működésbe) azonban betiltották, így Vettel elveszítette fő fegyverét, és ismét sebezhető lett.

ALONSO SZERINT ÖT CSAPAT ESÉLYES

Fernando Alonso az Ausztrál Nagydíj csütörtöki hivatalos FIA-sajtótájékoztatóján beszélt az idei esélyekről. Szerinte az idén öt csapat kiemelkedik majd a mezőnyből, a többiek nemigen jutnak szóhoz. Ám hogy az ötből ki lesz a legjobb, egyelőre nem tudja.

„Senki sem tudhatja, ki fogja megnyerni a vasárnapi futamot, hiszen a téli tesztek után rengeteg kérdés szokott nyitva maradni, és ez most sincs másképpen. Mivel a szabályok változatlanok maradtak, arra számítok, hogy a középcsapatok az idén nem okoznak meglepetést, az öt nagy csapat kiemelkedik a mezőnyből, de közülük bárki nyerhet. A Mercedes, a McLaren, a Ferrari, a Red Bull és a Lotus közül viszont nehéz választani. Ami az esélyeinket illeti, a tesztek alapján úgy érzem, képesek vagyunk kihozni a száz százalékot az autóból. Remélem, ez elég lesz” – mondta Alonso.

Peter Sauber viszont azt mondja, Vettel ismét csúnyán meglepi a mezőnyt, és esélyt sem ad a többieknek. Ez a másik nézet: e szerint a gyenge tesztforma megtévesztés, és a dupla DRS passzív verziójának (amely bizonyos sebességnél lép működésbe, nincs köze az FIA által szabályozott DRS-hez) kidolgozása után Vettel autójának hátulja a nagyobb leszorítóerő miatt ismét stabilabb lesz a lassú szakaszokon, és ő ismét lubickolni fog Adrian Newey autójában, felidézve 2011-et.

Most még nehéz megmondani, melyik verziót láthatjuk Vetteltől, de arra hajlunk, inkább rá fogadjon az ember, mintsem ellene.

Webberen egyre nagyobb a nyomás, Helmut Marko már a Red Bull saját kiadványában írta le az ausztrált, akitől szívesen megszabadulna. Az ausztrál helyzetét azért enyhíti, hogy akikkel valóban napi szinten együtt dolgozik, azok szeretik, és velük jól kijön. Ezért is hosszabbított.

FERRARI

Fernando Alonso szerint a Ferrari 200-szor jobb, mint tavaly ilyenkor, a csapat mégsem biztos benne, hogy a mezőny leggyorsabb autójával bír. Mégis bizakodó a hangulat Maranellóban, ahol úgy vélik, ha a csapat ugyanolyan jól működik, mint egy éve, a világbajnoki cím is meglesz végre. A Toyota kölni szélcsatornájában fejlesztett autó mindenesetre valóban kecsesebb a tavalyinál, ami persze nem nagy szó, hiszen az egy évvel ezelőtti gép a bemutatásakor sokkolóan szögletes volt, nem véletlenül aggatták rá a Lego gúnynevet.

MEGJELENT A NEMZETI SPORT F1-MAGAZINJA. RÉSZLETEK ITT!

Alonso nem indul olyan nehéz helyzetből, mint tavaly 
– ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy vb-esélyes
Alonso nem indul olyan nehéz helyzetből, mint tavaly – ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy vb-esélyes

Ha a szépség eredményességgel is jár, valóban előrelép a Scuderia, amelynél Alonso az első három szezonjában hoppon maradt, minden bizonnyal meg sem fordult a fejében odaszerződésekor, hogy 2013-as is úgy kezdi meg, hogy csupán a Renault-val megszerzett két vb-elsőség van a tarsolyában.

Kétszer nagyon közel került a dicsőséghez, harmadszor már nem akarja elhibázni a lehetőséget – amelyhez várhatóan csak akkor juthat hozzá, ha a Ferrari nemcsak megközelíti, hanem olykor felül is múlja teljesítményben a Red Bullt – és a többi riválist.

Tavaly ugyanis az is kellett Alonsónak, hogy a műszaki és operációs (gondolunk itt például az elrontott kerékcserékre) gondokkal küszködő McLaren és a kipufogójával az év elején tévútra tévedő Red Bull képtelen legyen kihasználni sebességfölényét. Arra nem számíthat a spanyol, hogy mindkét rivális újra hibázik, és még nem is beszéltünk a Lotusról vagy a Mercedesről…

Felipe Massa az előző szezon végén feltámadt, ismét felidézte azt a formáját, amelynek köszönhetően a 2008-as idény végéig versenyről versenyre a futamgyőzelemre esélyesek között emlegették. Muszáj olyan jól kezdenie az új szezont, mint ahogy befejezte az előzőt, különben megint arról fognak szólni a sajtóbeszélgetései, hogy mennyire érzi biztosnak a helyét a Scuderiánál.

MCLAREN

A tavalyi szezon talán leggyorsabb, de korántsem a legmegbízhatóbb autóját indító McLaren erre az évre nem a logikusabbnak tűnő megoldást választotta, hogy finomít a kocsin és strapabíróbbá ezért újabb lerobbanásokkal is fizet. A tesztelés jól indult, de közben kiderült, hogy a terv a vártnál is merészebb. Egyelőre nem jöttek rá a wokingiak (vagy legalábbis azt mondják, hogy nem jöttek rá…), hogyan kell jól beállítani az MP4-28-ast, és nagy a tanácstalan fejvakarás.

Buttonnak (balra) Pérez mellett vezérré kell válnia
Buttonnak (balra) Pérez mellett vezérré kell válnia

Nemcsak a körönként tizedeket hozó Lewis Hamiltont veszítette el a csapat a holt szezonban, hanem az autó megalkotásáért felelős Paddy Lowe technikai igazgatót is, aki a Mercedeshez tart, és ezért az idén már nem vesz részt a McLaren munkájában (s idesorolhatnánk a főszponzort is, amelyről Martin Whitmarsh Melbourne-ben erősítette meg, hogy nem hosszabbítja meg az idény végén lejáró szerződését). Nélküle nehéz lesz tökéletesíteni a kocsit, ami rossz hír Jenson Button számára, ő ugyanis a jól eltalált beállításokkal bárkit képes elverni, de ha nem „ízlik” neki a kocsi, elveszik.

Sergio Pérez nem annyira kényes a beállításokra, de az eddigi tapasztalatok alapján nincs is benne az a néhány tized, amit Hamilton állandóan hozzátett. Nico Hülkenberg vagy Kimi Räikkönen talán jobb választás lett volna, de a mexikói is megérdemel egy esélyt.

A McLaren az előjelek alapján nehéz szezonnak néz elébe, de ha a sikerre éhes Pérez át tudja ragasztani lelkesedését a Hamilton távozása után igazi vezérré érett Buttonra, még jól is alakulhat a szezon. Ám az is benne van a pakliban, hogy a csapat útvesztőbe téved, és a feltörekvő Lotus és Mercedes mögé kerül.

A TÉLI MÉRLEG
A teszteken megtett kilométerek és a leggyorsabb barcelonai tesztkör (zárójelben a helyezés)

RED BULL
Sebastian Vettel (német) 2343 km (12.), 1:22.197 (12.)
Mark Webber (ausztrál) 2265 km (15.), 1:22.658 (16.)

FERRARI
Fernando Alonso (spanyol) 2351 km (11.), 1:20.130 (1.)
Felipe Massa (brazil) 2336 km (13.), 1:20.588 (3.)

McLAREN
Jenson Button (brit) 2091 km (18.), 1:22.305 (13.)
Sergio Pérez (mexikói) 2538 km (4.), 1:22.468 (14.)

A 29. AUSZTRÁL NAGYDÍJ PROGRAMJA

PÉNTEK
2.30–4.00: 1. szabadedzés
6.30–8.00: 2. szabadedzés

SZOMBAT
4.00–5.00: 3. szabadedzés
7.00–8.00: időmérő edzés

VASÁRNAP
7.00: a verseny rajtja

Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósításával számol be.

MEGJELENT AZ NSO F1-ES SZURKOLÓI SZOFTVERE – VEZESSE A VB-EREDMÉNYEKET ÖN IS! RÉSZLETEK ÉS LETÖLTÉS ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik