Noha a Formula–1 mezőnye túl van két szabadedzésen Szingapúrban, egyelőre nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, hiszen míg a nyitányon az időmérőtől, illetve a versenytől eltérő körülmények fogadták a versenyzőket, a villanyfényes gyakorlást több piros zászlós szakasz is tűzdelte.
A nap leggyorsabb körét az egyéni bajnoki összetettet 25 ponttal vezető Oscar Piastri szállította, mögötte meglepetésre Isack Hadjar következett a remek tempót diktáló Racing Bullsszal, míg a harmadik a címvédő Max Verstappen lett, de ott volt a top 5-ben a nappal még leggyorsabb Fernando Alonso is, miközben a csapattárs Lance Stroll is előkelő helyen zárt.
A helyszínen egy évvel ezelőtt a dobogó alsó fokára álló Piastri egyelőre magabiztos. „Úgy vélem, a végén sikerült elkapnom a fonalat a közepes keveréken, és a lágyon is jól éreztem magam. Nyilván nem nyílt lehetőség reprezentatív versenyszimulációt futni, de az autó remek tartományban van. Úgy érzem, sokat tanultam a nap során, és végső soron ez a céljuk is az edzéseknek, szóval jó napot zártunk.”
„Az időmérő meghatározó részét képezi a hétvégének. Ez mindenhol így van, de itt különösen fontos. Szóval inkább kvalifikálsz előrébb, és küzdesz meg az ismeretlennel a versenyen, mint hogy hátrébbról indulnál, és tudnád, pontosan mi fog történni a futamon, mert az nem igazán fog segíteni rajtad.”
A csapattársát 25 pont hátránnyal követő Lando Norris számára nem alakult túl jól a nyitónap. „Nehéz napom volt, nem érzem túl csodásan magam az autóban. Nincs meg az az érzés, ami tavaly megvolt, szóval sok tennivalónk van még. Egyszerűen rossz nap volt. A kocsim nem lassabb fél másodperccel, igaz? Én voltam az. Oscar gyors, szóval nincs okom bármire panaszkodni, csak nem végzek túl jó munkát.”
Az elmúlt két nagydíjon győzedelmeskedő Verstappen fontos hétvége előtt áll, hiszen most derül fény arra, hogy a Red Bull képes-e tartani a formáját magasabb leszorítóerőt igénylő pályán is, és ezáltal tényleges fenyegetést jelenthet-e a McLaren-versenyzőkre a folytatásban. A ,,vörös bikák” mindent meg is tesznek a siker érdekében, és módosított hátsó szárnnyal készültek az év 18. állomására a 2026-os nagy szabályváltoztatások kapujában.
Az újítást egyelőre csak Verstappen kapta meg, aki már a csütörtöki sajtónapon arról beszélt, hogy lezáratlan ügye van Szingapúrban. A címvédő még egyszer sem nyert a helyszínen, a jelenlegi versenynaptárat nézve ráadásul ez az egyetlen pálya, ahol még nyeretlen. A holland most ezen változtatna, és a két gyakorláson látottak alapján egyelőre úgy tűnik, erre lehet is esélye.
A négyszeres bajnok mindkét tréningen a harmadik helyen zárt, az előbbin 276, míg az utóbbin 143 ezred volt a lemaradása a leggyorsabbhoz képest. „Nem volt túl rossz. Az első edzés egészen jól indult, csak elkezdtük felvenni a tempót, de az autó nem volt túl rossz. Az előző két versenyhétvégéhez hasonlóan nem volt igazán nagy problémánk, aztán a második gyakorláson több dolgot is kipróbáltunk. Azok közül némelyik változtatás működött, szóval most optimalizálnunk kell a beállításokat.”
„Összességében egészen elégedett vagyok, de határozottan találnunk kell még némi tempót, hogy az élen harcolhassunk szombaton. Csak kis dolgokról van szó, a tapadás elöl és hátul, valamint az, hogy életben tartsuk a gumikat a kör során. Itt eléggé túlmelegednek az abroncsok, szóval ezeken a területeken kicsit javítanunk kell, és akkor remélhetőleg még inkább a megfelelő tartományba kerülünk, amikor jobban nyomhatod.”
Noha azt követően, hogy a Ferrari a nyitányon még mindkét autójával a top 5-ben zárt, visszacsúszott egészen a 9-10. helyig. Lewis Hamilton elég bizakodóan nyilatkozott a nap végén. „Általában véve jó napot tudhatunk magunk mögött, élvezetes volt vezetni az autót. Most először terelem a Ferrarit ezen a pályán, és az elmúlt években az onboard-felvételeket nézve mindig azon gondolkoztam, vajon miben lehet más. Ma először kaptam ízelítőt belőle, és pozitív volt.”
„Nyilvánvalóan a McLaren nagyon gyors, és nem könnyű tiszta kört összerakni, de úgy érzem, sok pozitívumot vihetünk magunkkal a mai napból, sokat tanultunk, és egészen elégedett vagyok a két edzés között elért fejlődéssel is. Úgy vélem, sikerült előrelépni, és nem hiszem, hogy túl sokat változtatnánk a kocsin az éjszaka folyamán. Természetesen megpróbáljuk finomhangolni a beállításokat, és meglátjuk, sikerül-e még többet kihozni az autóból, hogy a lehető legközelebb férkőzhessünk a McLarenekhez.”
A garázs túlsó oldalán Charles Leclerc-nek a sportfelügyelőkhöz vezetett az útja a nap végén, miután összeért Norrisszal a bokszutcában a második piros zászlós megszakítás végén. „Kielemeztem, mi történt. A kamera ott volt az arcomban, szóval nem igazán láttam, hogy újra ellenőrizzem a mérnökömmel, és volt egy kis kavarodás a két McLarennel.”
„Úgy tűnt, egy időben hagyják el a garázst, ezért a mérnököm úgy gondolta, hogy lassan fognak kihajtani, tehát nem kaptam olyan üzenetet, hogy álljak meg. Az ilyen esetekben a csapatodra hagyatkozol, de előfordul ilyesmi. Eléggé hektikus pillanatban is történt, hiszen a piros zászlók után mindenki sietett, hogy tudjon néhány kört teljesíteni. Több tényező játszott össze, nem olyasmi, amit szeretnél, hogy megtörténjen, de attól még megesik az ilyesmi.”
A sportfelügyelők végül úgy határoztak, hogy 10 ezer eurós pénzbüntetést szabnak ki a csapatra veszélyes kiengedés miatt.
Az Aston Martin remek formában kezdett a Marina-öbölben, hiszen spanyol versenyzője, Fernando Alonso elsőségével zárult az első edzés, és amellett, hogy a kétszeres bajnok a folytatásban is ott volt az első ötben, Stroll is biztató tempót mutatott.
„Úgy fest, jobb a helyzet, mint az előző nagydíjakon – kezdte az értékelést Alonso. – Most megpróbáljuk finomhangolni a beállításokat, az autó még nincs a legjobb tartományban, főleg az első tengely tekintetében, és kissé még mindig alulkormányzott. Ezen dolgoznunk kell még az éjszaka folyamán. De úgy gondolom, hogy jól kezdtünk, meglátjuk, mire lehetünk képesek szombaton.”
„Már az első körtől fogva kényelmes helyzetben voltunk, és egészen gyorsan sikerült megtalálni a határokat. A piros zászlók nyilván nem segítettek abban, hogy láthassuk a teljes képet a második edzésen, nem tudom, az élcsapatoknak sikerült-e összerakniuk a gyors köröket. Meglátjuk, sikerül-e bejutnunk az időmérő harmadik szakaszába, és hogy tudunk-e pontokat szerezni a versenyen.”
„Mindkét szabadedzésen a top négyben voltam, vagyis valószínűleg ez az eddigi legjobb péntekünk. Ugyanakkor mint ahogyan már mondtam, néha péntekenként más programot használunk, vagy más üzemanyagszint mellett futunk, mint a többiek. Nem ez az első eset, hogy ez megtörtént, szóval a valódi erőpróba a kvalifikáción vár ránk. Valamivel viszont magabiztosabbak vagyunk, mint az előző két nagydíjon.”
A silverstone-i alakulat mellett a Racing Bulls is erősnek tűnik egyelőre, Isack Hadjar második lett a villanyfényes gyakorláson, és noha Liam Lawson összetörte az autóját, az ő tempójára sem lehetett panasz. A francia pilóta ugyanakkor igyekezett lehűteni a kedélyeket a nap végén. „Az autó jól működik. Jól érzem magam ezen a pályán, még úgy is, hogy ez az első alkalmam itt. Nagyon tetszik! De nem vagyunk olyan gyorsak, mint amilyennek tűnünk.”
„Harcban vagyunk, de szerintem az Aston Martin gyorsabb. Elég későn futottuk meg a kört, és szenvedünk az első gyors körön, amikor egyik keverékről a másikra váltunk, van tehát még dolgunk. Nagyon idegesítő volt a második edzés. Nem volt könnyű a forgalomban, szinte minden egyes körömön kisebb forgalomba keveredtem, aztán amikor jó körön voltam, akkor jött a piros zászló. Szóval kissé frusztráló volt, de jól kezeltük.”
SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, AZ 1. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin-Mercedes | 1:31.116 | átlag: 194.666 km/ó | 23 kör |
2. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | 1:31.266 | 0.15 mp.h. | 25 |
3. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Honda | 1:31.392 | 0.276 | 24 |
4. | Lewis Hamilton | brit | Ferrari | 1:31.480 | 0.364 | 23 |
5. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren-Mercedes | 1:31.481 | 0.365 | 25 |
6. | Lando Norris | brit | McLaren-Mercedes | 1:31.698 | 0.582 | 22 |
7. | Isack Hadjar | francia | Racing Bulls-Honda | 1:31.755 | 0.639 | 28 |
8. | Carlos Sainz | spanyol | Williams-Mercedes | 1:31.812 | 0.696 | 27 |
9. | Cunoda Juki | japán | Red Bull-Honda | 1:31.860 | 0.744 | 25 |
10. | Esteban Ocon | francia | Haas-Ferrari | 1:32.128 | 1.012 | 24 |
11. | George Russell | brit | Mercedes | 1:32.139 | 1.023 | 22 |
12. | Nico Hülkenberg | német | Sauber-Ferrari | 1:32.315 | 1.199 | 29 |
13. | Pierre Gasly | francia | Alpine-Renault | 1:32.378 | 1.262 | 26 |
14. | Andrea Kimi Antonelli | olasz | Mercedes | 1:32.399 | 1.283 | 24 |
15. | Liam Lawson | új-zélandi | Racing Bulls-Honda | 1:32.461 | 1.345 | 27 |
16. | Oliver Bearman | brit | Haas-Ferrari | 1:32.538 | 1.422 | 25 |
17. | Gabriel Bortoleto | brazil | Sauber-Ferrari | 1:32.611 | 1.495 | 27 |
18. | Lance Stroll | kanadai | Aston Martin-Mercedes | 1:33.034 | 1.918 | 18 |
19. | Franco Colapinto | argentin | Alpine-Renault | 1:33.324 | 2.208 | 26 |
20. | Alexander Albon | thaiföldi | Williams-Mercedes | - | 2 |
SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, A 2. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren-Mercedes | 1:30.714 | átlag: 195.528 km/ó | 19 kör |
2. | Isack Hadjar | francia | Racing Bulls-Honda | 1:30.846 | 0.132 mp.h. | 19 |
3. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Honda | 1:30.857 | 0.143 | 19 |
4. | Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin-Mercedes | 1:30.877 | 0.163 | 19 |
5. | Lando Norris | brit | McLaren-Mercedes | 1:31.197 | 0.483 | 18 |
6. | Lance Stroll | kanadai | Aston Martin-Mercedes | 1:31.222 | 0.508 | 18 |
7. | Esteban Ocon | francia | Haas-Ferrari | 1:31.298 | 0.584 | 19 |
8. | Carlos Sainz | spanyol | Williams-Mercedes | 1:31.299 | 0.585 | 20 |
9. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | 1:31.466 | 0.752 | 18 |
10. | Lewis Hamilton | brit | Ferrari | 1:31.491 | 0.777 | 17 |
11. | Cunoda Juki | japán | Red Bull-Honda | 1:31.708 | 0.994 | 18 |
12. | Oliver Bearman | brit | Haas-Ferrari | 1:31.711 | 0.997 | 18 |
13. | Alexander Albon | thaiföldi | Williams-Mercedes | 1:32.060 | 1.346 | 19 |
14. | Nico Hülkenberg | német | Sauber-Ferrari | 1:32.069 | 1.355 | 19 |
15. | Gabriel Bortoleto | brazil | Sauber-Ferrari | 1:32.319 | 1.605 | 19 |
16. | Pierre Gasly | francia | Alpine-Renault | 1:32.458 | 1.744 | 20 |
17. | Liam Lawson | új-zélandi | Racing Bulls-Honda | 1:32.645 | 1.931 | 10 |
18. | Andrea Kimi Antonelli | olasz | Mercedes | 1:32.719 | 2.005 | 18 |
19. | Franco Colapinto | argentin | Alpine-Renault | 1:33.139 | 2.425 | 20 |
20. | George Russell | brit | Mercedes | 1:33.231 | 2.517 | 6 |
16. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ | |
OKTÓBER 3., PÉNTEK | |
1. szabadedzés | 1. Alonso 1:31.116 |
2. szabadedzés | 1. Piastri 1:30.714 |
OKTÓBER 4., SZOMBAT | |
3. szabadedzés | 11.30–12.30 |
Időmérő | 15.00–16.00 |
OKTÓBER 5., VASÁRNAP | |
A verseny (62 kör, 306.28 km) rajtja | 14.00 |
KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
Amerikai Nagydíj, Austin | október 19., 21.00 |
Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikóváros | október 26., 21.00 |
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulo | november 9., 18.00 |