Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

2025.10.04. 14:09
Verstappen szerint nem jó dolog a hűtőmellény (Fotó: Getty Images)
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen szerint nevetséges a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) által javasolt hűtőmellény a hétvégi Formula–1-es Szingapúri Nagydíjon.
F1
2025.10.04. 11:15

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

A holland mögött Piastri és Russell érkezett, míg Lawson újra összetörte a Racing Bullst.

Az FIA a kánikula és a magas páratartalom miatt csütörtökön közölte, hogy fennállása során először alkalmazni kívánja a 2023-as Katari Nagydíj után bevezetett hőségriadót. Ez azt jelenti, hogy a pilóták hűtőmellényt viselhetnek – és az ennek működtetéséhez szükséges berendezést el kell helyezniük a versenygépben –, az autók minimum tömegét pedig öt kilogrammal feljebb, 805 kilóra emelték.

„Ez egészen nevetséges, én verseny közben biztosan nem fogom viselni a mellényt” – méltatlankodott a Red Bull holland sztárja. „Egy kis izzadás nálam belefér, a mellény viszont 15-20 perc alatt átforrósodik, úgyhogy onnantól semmit sem segít.”

Verstappen arra is értetlenül reagált, hogy a következő évtől kötelező lesz viselni ilyen esetekben a hűtőmellényt.

„Mindenki törődjön a maga egészségével, ez egyéni felelősség” – vélekedett a 28 éves pilóta.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
6 órája

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
15 órája

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
Tegnap, 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03