Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

Vágólapra másolva!
2025.10.24. 20:16
null
Leclerc nyitott az élen (Fotó: AFP)
Charles Leclerc (Ferrari) volt a leggyorsabb a Formula–1-es Mexikóvárosi Nagydíj első szabadedzésén. A monacóit Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) és Nico Hülkenberg (Sauber) követte, míg az első ötöst Oscar Piastri (McLaren) és Gabriel Bortoleto (Sauber) tette teljessé.

A Formula–1 mezőnye Austin után Mexikóvárosba utazott, ahol az első pénteki edzéssel vette kezdetét az ötödik Mexikóvárosi Nagydíj. Az év huszadik versenyhétvégéjére Oscar Piastri érkezett meg vb-éllovasként, de előnye egyre fogy, és a fő kérdést az jelenti, hogy az ausztrál véget tud-e vetni a rossz sorozatának. Lando Norris magabiztos formát mutat, és már csak 14 pont a lemaradása, miközben a legutóbbi öt futamból négyen győzedelmeskedő Max Verstappen 40 pontra csökkentette a hátrányát. 

Nemcsak az egyéni összetettben, hanem a konstruktőri bajnokságban is zárul az olló, igaz, a csata ott a második helyért folyik a címét már megvédő McLaren mögött. A Mercedest, az előző hétvégén a dobogóra visszatérő Ferrarit, valamint az erősorrend élére álló Red Bullt mindössze tíz pont választotta el egymástól a Mexikóvárosi GP kezdetén. 

A nyitányon sok új arc bukkant fel, hiszen összesen kilenc alakulat döntött úgy, hogy esélyt ad fiatal versenyzőnek. Míg a vb-éllovas ott volt az első hatvan perc során, bajnoki riválisai, Norris és Verstappen csak a garázsból figyelhette az eseményeket. A brit pilóta helyét Pato O’Ward, míg a hollandét a nagy valószínűség szerint jövő évi csapattársa, Arvid Lindblad foglalhatta el.

A Mercedesnél Frederik Vesti, a Ferrarinál Antonio Fauco, az Aston Martinnál Jak Crawford, a Racing Bullsnál Ivasza Ajumu, a Haasnál  Hirakava Rjo, a Williamsnél Luke Browning, míg az Alpine-nál Paul Aron kapott lehetőséget, aki Franco Colapinto ülésére áhítozik. Az istálló számára így remek lehetőséget biztosított a tréning, hogy összemérje a két pilóta tudását élesben. 

A nyitányon Isack Hadjar kezdett a legjobban, a francia nevével kezdődött az időlista az első próbálkozásokat követően. A Racing Bulls-pilótát Esteban Ocon követte, míg az első ötöst Andrea Kimi Antonelli, Cunoda Juki és Nico Hülkenberg tette teljessé A mezőny nagy része a kemény abroncson kezdett, csak az élen álló kettős, valamint Hülkenberg indított a közepesen, a két gumi között két keverék különbség van ezeken a hétvégén. 

Félidőben már Antonelli vezetett, aki mögött kissé meglepetésre Hülkenbeg következett, majd Piastri, Cunoda és Ocon alkotta az első ötöst. Ekkor már többeknél előkerült a lágy gumi, de sokan még adósak voltak a gyorsabb körökkel. A beugrók közül ekkor Vesti állt a legjobban, ő a 11. helyet foglalta el. 

A folytatásban Lindblad hívta fel magára a figyelmet, feljött a hatodik helyre, és 93 ezreddel megelőzte Cunodát. Az élre eközben Leclerc állt, s a monacóit Antonelli követte, miközben mindkét Sauber-pilóta befért az első ötösbe. Hülkenberget és Gabriel Bortoletót Piastri választotta szét egymástól, aztán Lindblad, Ocon, Cunoda, Colapinto, valamint Alexander Albon zárta a top 10-et. 

Folytatás éjfélkor a második szabadedzéssel. 

MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJ, AZ 1. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE

1.Charles LeclercmonacóiFerrari1:18.380átlag: 197.683 km/ó29 kör
2.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes1:18.487

0.107 mp h.

35
3.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari1:18.760

0.38

27
4.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:18.784

0.404

31
5.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1:18.916

0.536

28
6.Arvid Lindbladsvéd, britRed Bull-Honda1:18.997

0.617

26
7.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1:19.038

0.658

29
8.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1:19.090

0.71

29
9.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault1:19.331

0.951

28
10.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:19.384

1.004

33
11.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1:19.409

1.029

32
12.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:19.472

1.092

26
13.Pato O'WardírMcLaren-Mercedes1:19.680

1.3

30
14.Frederik VestidánMercedes1:19.689

1.309

32
15.Paul AronésztAlpine-Renault1:19.862

1.482

29
16.Hirakava RjojapánHaas-Ferrari1:20.073

1.693

27
17.Ivasza AjumujapánRacing Bulls-Honda1:20.153

1.773

29
18.Luke BrowningbritWilliams-Mercedes1:20.310

1.93

31
19.Jak CrawfordamerikaiAston Martin-Mercedes1:20.371

1.991

29
20.Antonio FuocoolaszFerrari1:20.854

2.474

29

 

5. MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJ
OKTÓBER 24., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Leclerc 1:18.380
2. szabadedzés00.00–01.00
OKTÓBER 25., SZOMBAT
3. szabadedzés19.30–20.30
Időmérő23.00–00.00
OKTÓBER 26., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.584 km) rajtja21.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulonovember 9., 18.00
Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegasnovember 22., 5.00
Katari Nagydíj, Loszaílnovember 30., 17.00

 

 

Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
Tegnap, 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik