Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

Vágólapra másolva!
2025.08.02. 17:06
null
Charles Leclerc a 18. rajtelső a Hungaroringen (Fotó: AFP)
Óriási meglepetésre nem a McLaren-istálló valamelyik pilótája hódította el az első rajtkockát a 40. F1-es Magyar Nagydíjon a Hungaroringen, Oscar Piastri és Lando Norris elé ugyanis befért Charles Leclerc a Ferrarival. A második sorba George Russell kvalifikálta még magát a Mercedesszel. Fernando Alonso az 5., Max Verstappen a 8., Lewis Hamilton a 12., Kimi Antonelli a 15. rajtkockát szerezte meg.

Bár péntek után szombaton is a McLaren párosa diktálta a tempót a Hungaroringen, az első két szabadedzéssel ellentétben a harmadikon nem Lando Norris, hanem a vb-éllovas Oscar Piastri volt a gyorsabb. A wokingiak kettőséhez ezúttal is Charles Leclerc férkőzött legközelebb, miközben Lewis Hamiltonnak sikerült javulnia, és felzárkózott a márkatársára. Az első ötöst Andrea Kimi Antonelli egészítette ki a korábbi verziójú hátsó felfüggesztéshez visszatérő Mercedesszel, miközben az Aston Martin továbbra is remekelt:  Fernando Alonso és Lance Stroll a hatodik-hetedik helyen érkezett. A Red Bull ezzel mindkét autójával a top 10-en kívül találta magát: a címvédő Max Verstappen a csalódást keltő tizennegyedik pozícióval hangolt az időmérőre. 

A felhős, napos időszakok egész nap váltogatták egymást Mogyoródon, a kvalifikáció előtt épp nagyobb fellegek kúsztak be a pálya felé, aminek következtében valamelyest visszahűlt az aszfalt. Míg a harmadik edzés végén az 50 Celsius-fokot is elérte a pálya hőmérséklete, a Q1 kezdetén 44 Celsius-fokot mutatott a hőjelző. 

Az első szakaszban a szombaton élre álló Piastri volt a leggyorsabb, az ausztrál mögött meglepetésre Fernando Alonso és Isack Hadjar érkezett, majd Norris, Leclerc, a Sauberrel remeklő Gabriel Bortoleto, az elején a McLarennel a tempót tartó George Russell, Carlos Sainz Jr., Stroll és az utolsó pillanatokban kieső helyen is álló Hamilton egészítette ki a top 10-et.

Továbbjutott még a Red Bull-lal a tempót továbbra sem igazán találó Verstappen, Oliver Bearman, Antonelli, Liam Lawson, valamint Franco Colapinto.

Kiesett: Cunoda Juki, Pierre Gasly, Esteban Ocon, Nico Hülkenberg és Alexander Albon.

A második szakasz kisebb csúszással vette kezdetét, miután a 12-es kanyarnál le kellett takarítani a felhordott kavicsokat. Közben még sötétebb felhők lepték el a Hungaroringet, aminek következtében még tovább hűlt a pálya. A higanyszálak ekkor már „csak” 40 Celsius-fokig kúsztak fel. 

Szombaton először Norris visszaállt az élre, igaz, előnye nem volt számottevő, csupán 51 ezreddel előzte meg Piastrit. Az Aston Martin folytatta a remeklését: Stroll a harmadik, míg Alonso az ötödik pozícióban zárt, kettejüket Russell választotta el egymástól. A hatodik Leclerc lett, majd Hadjar, az utolsó pillanatokban előrelépő Verstappen, Lawson, illetőleg Bortoleto zárta a továbbjutók sorát, ami azt jelentette, a helyszínen rekordernek számító Hamilton már a Q2-ben búcsúzni kényszerült. 

Kiesett: a hétszeres világbajnokon kívül Bearman, Sainz, Colapinto és Antonelli. 

A mindent eldöntő utolsó szakasz kezdetén már csupán 37 Celsius-fok volt az aszfalt, ami már jelentős különbségnek számított a kezdéshez, és főleg az utolsó tréningen tapasztaltakhoz képest. Az első próbálkozások után Piastri 96 ezred előnnyel vezetett Norris előtt, akinek nem sikerült tiszta kört összeraknia. Harmadikként eközben az első két szektorban abszolút legjobb részidőt elérő Russell állt, aki 234 ezred hátránnyal várhatta a folytatást, míg az első ötöst ekkor Alonso és Verstappen tette teljessé. 

Ezután a kissé eltérő ütemben érkező Aston Martin fokozta az izgalmakat, hiszen Alonso 83 ezred hátránnyal a második, míg  Stroll egy század lemaradással a negyedik pozícióba jött fel, ezzel sormintát kialakítva a McLarenekkel. 

A végén azonban nem a McLarenek taroltak, és nem is valamelyik Aston Martin, vagy a Q3-ban kiválóan nyitó Russell okozott meglepetést, hanem Leclerc! A monacói 1:15.372-es idővel szerezte meg az idei első, egyben pályafutása 27. pole pozícióját, azon a pályán, amely saját bevallása szerint messze a legkevésbé fekszik számára...

A meglehetősen szoros küzdelemben a Ferrari idei első hagyományos rajtelsőségét szállító Leclerc mindössze 26 ezreddel előzte meg a vb-éllovas Piastrit, Russell további 12 ezred hátránnyal érkezett a negyedik helyen, míg az ötödik Alonso lemaradása összességében csak 109 ezred volt! A hatodik Stroll lett, így az Aston Martin kibérelte a harmadik rajtsort, majd a Bortoletóval a negyedik soron osztozó Verstappen, illetve Hadjar és Bearman alkotta az első tízes végső sorát. 

Folytatás vasárnap 15 órakor a versennyel. 

MAGYAR NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE

1.Charles LeclercmonacóiFerrari1:15.372
2.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:15.398
3.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:15.413
4.George RussellbritMercedes1:15.425
5.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:15.481
6.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:15.498
7.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1:15.725
8.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda1:15.728
9.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda1:15.821
10.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1:15.915
11.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1:15.694
12.Lewis HamiltonbritFerrari1:15.702
13.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1:15.781
14.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault1:16.159
15.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes1:16.386
16.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1:15.899
17.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:15.966
18.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1:16.023
19.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari1:16.081
20.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:16.223

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE

1. SZAKASZ2. SZAKASZ
1.Piastri1:15.2111.Norris1:14.890
2.Alonso1:15.2812.Piastri1:14.941
3.Hadjar1:15.5163.Stroll1:15.129
4.Norris1:15.5234.Russell1:15.201
5.Leclerc1:15.5825.Alonso1:15.395
6.Bortoleto1:15.5866.Leclerc1:15.455
7.Russell1:15.6277.Hadjar1:15.469
8.Sainz1:15.6528.Verstappen1:15.547
9.Stroll1:15.6739.Lawson1:15.630
10.Hamilton1:15.73310.Bortoleto1:15.687
11.Verstappen1:15.73611.Bearman1:15.694
12.Bearman1:15.75012.Hamilton1:15.702
13.Antonelli1:15.78213.Sainz1:15.781
14.Lawson1:15.84914.Colapinto1:16.159
15.Colapinto1:15.87515.Antonelli1:16.386
16.Cunoda1:15.899  
17.Gasly1:15.966  
18.Ocon1:16.023  
19.Hülkenberg1:16.081  
20.Albon1:16.223  


 

40. MAGYAR NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 1., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:16.052
2. szabadedzés1. Norris 1:15.624
AUGUSZTUS 2., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Piastri 1:14.916
Időmérő1. Leclerc 1:15.372
AUGUSZTUS 3., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 306.63 km) rajtja15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Holland Nagydíj, Zandvoortaugusztus 31., 15.00
Olasz Nagydíj, Monzaszeptember 7., 15.00
Azeri Nagydíj, Bakiszeptember 21., 13.00

 

 

Legfrissebb hírek

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
11 perce

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
1 órája

Thai és spanyol siker született az alsóbb szériákban a hungaroringi szombaton

Egyéb egyéni
2 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
3 órája

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
4 órája

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
6 órája

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
7 órája

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik