A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

I. SZ.I. SZ.
2025.07.09. 11:37
null
Christian Horner elbocsátását már szerdán bejelentheti a Red Bull (Fotó: AFP)
A Formula–1-ben szereplő Red Bull-istálló elbocsátotta csapatfőnökét, Christian Hornert. A nyolcszoros egyéni és hatszoros konstruktőr-világbajnok csapat szerdán jelentette be a döntést.

Holland, német és brit sajtóorgánumok is arról számoltak be szerda délelőtt, hogy az osztrák színekben szereplő Red Bull-istálló tulajdonosai elbocsátották állásából Christian Hornert. A csapat nem sokkal dél előtt hivatalosan is bejelentette a döntést.

A brit csapatfőnök vezetésével a csapat 2005-ös megjelenése óta meghatározó szereplője a Formula–1-nek, 2010-től Sebastian Vettellel, majd 2021-től Max Verstappennel is éveken át uralta a Formula–1-et, nyolc egyéni és hat konstruktőri világbajnoki címet szereztek.

Tavaly tavasszal azonban olyan hírek jelentek meg Hornerről, hogy zaklatta a csapat egyik női munkatársát, ami feszültséget szült az istállón belül, több vezető is távozott a Red Bulltól (Adrian Newey már az Aston Martinnál, Jonathan Wheatley pedig a Saubernél dolgozik), amely tavaly még „csak” a konstruktőr-vb-címet bukta el, idén viszont az egyéniben is alig maradt esélye Verstappennek a címvédésre.

A második számú pilótának az elmúlt két idényben egyáltalán nem megy jól, Sergio Péreztől tavaly idény végén elköszöntek, de idén Liam Lawson és Cunoda Juki is alulteljesít, versenyenként 0.583 pontot szereztek.

A Horner körül kialakult feszültség és az utóbbi hetek eredménytelensége miatt a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy megköszönik Horner munkáját, és szerdán közleményt is kiadtak, miután a csapat munkatársait értesítették a döntésről.

Oliver Mintzlaff, a Red Bull ügyvezetője a Sky Sportnak beszélt Horner távozásáról.

„Köszönjük, amit Christian az elmúlt húsz év alatt tett a Red Bull-istállóért. Fáradhatatlan elkötelezettsége, szakértelme, szakmai rutinja és gondolkodása volt az alapja annak, hogy a Red Bull az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb és legsikeresebb F1-es istállójává vált. Mindent köszönünk, Christian, örökké a csapat történetének fontos szereplője maradsz” – idézte a Sky Sport Mintzlaffot.

Az új csapatfőnök Laurent Mekies, a Racing Bulls csapatfőnöke lesz, Baumgartner Zsolt korábbi minardis versenymérnöke az istállójával remek munkát végzett az idény első felében.

„Az elmúlt másfél évben teljes mértékben kiváltságosnak éreztem magam, hogy vezethettem a csapatot” – nyilatkozta Mekies. Hozzátette, meggyőződése, hogy a Racing Bulls számára „ez csak a kezdet”.

A Red Bull új csapatfőnöke a 2026-tól bevezetésre kerülő szabálymódosításokra utalva kiemelte, a kihívás óriási lesz.

„Talán a valaha volt legnagyobb az istállók számára. Biztos vagyok benne, hogy a csapatoknak szükségük lesz a versenyzőkre, akik segítenek a helyes irányba fejlődni és megérteni ezeket a szabályokat” – mondta Mekies.

Mekies megüresedő helyét a Red Bull B-csapatánál Alan Permane, a csapat rutinos sportigazgatója veszi át.

F1 Grand Prix of Canada - Practice
Laurent Mekies a Red Bull új csapatfőnöke (Fotó: AFP)
Mekies és Baumgartner 2004-ben Monacóban

 

Legfrissebb hírek

Antonelli egy statisztikai mutatóban már Alonsót is utolérte az örökranglistán

F1
10 órája

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
19 órája

„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

F1
2026.06.08. 15:34

„Bárcsak magamat okolhatnám!” – Russell nem érti, mi történik körülötte

F1
2026.06.08. 12:24

A Red Bull motorja a legerősebb, még a Mercedes is fejlesztési lehetőséget kap – sajtóhír

F1
2026.06.08. 10:50

„Nem akarom, hogy összeroppantson a nyomás” – Antonelli már 66 ponttal vezeti a bajnokságot

F1
2026.06.07. 21:43

Hadjar megtarthatja a dobogót; a Cadillac elveszítette az első pontját az F1-ben – hivatalos

F1
2026.06.07. 19:49

Az Alpine visszaszerezné Gasly dobogóját – felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az FIA-hoz

F1
2026.06.07. 19:43
Ezek is érdekelhetik