Cunoda mellett egy másik japán versenyző is szerephez jut Szuzukában

H. L.H. L.
2025.04.02. 13:36
Hirakava tavaly már részt vett F1-es edzésen, Abu-Dzabiban a McLarent vezette a nyitányon (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Alpine Hirakava Rjónak ad lehetőséget Jack Doohan helyén a soron következő Japán Nagydíj első szabadedzésén.

Hirakava Rjó januárban csatlakozott az Alpine Formula–1-es csapatához teszt- és tartalék versenyzőként, és már akkor biztossá vált, hogy vezetheti az autót hazai közönség előtt. A kétszeres WEC-bajnok a tavalyi Abu-dzabi Nagydíj nyitó szabadedzésén már kipróbálhatta a McLarent, majd az idényzárót követő teszten a Haas színeiben gurulhatott pályára. Ezúttal az enstone-i alakulatnál jut szerephez, méghozzá Jack Doohan helyén, aki így a most hétvégi szuzukai első gyakorláson a bokszfalról lesz kénytelen figyelni az eseményeket. 

A japán versenyző már alig várja, hogy megtegye az első köreit hazai közönség előtt F1-es versenygépben. „Visszagondolok tizennyolc évvel ezelőttre, 2007-re, amikor először nézhettem élőben a Japán Grand Prix-t. Akkor még máshol, a fudzsi versenypályán, de mégiscsak F1 volt Japánban. Azóta elkezdtem versenyzeni, és azzal, hogy most vezethetek ezen a hétvégén, valóra válik az álmom. Mindenre felkészültem, néhány nappal ezelőtt a szimulátorban végeztem munkát Enstone-ban, és most ki szeretném élvezni a pillanatot. Remélhetőleg az időjárás is kegyes lesz hozzám, és noha a gyakorlás rövid lesz, mindent meg fogok tenni a csapatért, hogy a megfelelő irányban indulhasson el a beállítások terén."

Hirakava beugrásával két hazai versenyzőt is láthat a pályán a kilátogató közönség a pénteki első tréningen, hiszen Cunoda Juki az előléptetése után a Red Bull-lal mutatkozik be Szuzukában. 

Ami a fiatal versenyzők tesztlehetőségét illeti, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) az idén autónként megduplázta a mennyiséget, így adott csapatnak összesen négy első szabadedzésen kell lehetőséget adnia olyan pilótának, aki korábban legfeljebb két F1-es versenyen állt rajthoz. Az Alpine ebből Doohannal egyet már teljesített, hiszen az ausztrál Melbourne-ben vett részt a második futamán, így az ottani nyitó gyakorláson még megfelelt a feltételeknek, míg most Hirakava a második lehetőséget is teljesíti az autóban. Ennek megfelelően a folytatásban már Pierre Gaslynak kell félreállnia. 

39. JAPÁN NAGYDÍJ
ÁPRILIS 4., PÉNTEK
1. szabadedzés4.30–5.30
2. szabadedzés8.00–9.00
ÁPRILIS 5., SZOMBAT
3. szabadedzés4.30–5.30
Időmérő8.00–9.00
ÁPRILIS 6., VASÁRNAP
A verseny (53 kör, 307.471 km) rajtja7.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Bahreini Nagydíj, Szahíráprilis 13., 17.00
Szaúdi Nagydíj, Dzsiddaáprilis 20., 19.00
Miami Nagydíj, Miamimájus 4., 22.00

 

 

Legfrissebb hírek

Szabályváltozások, eső, sprint – új bajnokság kezdődik Miamiban?

F1
19 órája

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
2026.04.26. 17:06

Visszatér a Török Nagydíj az F1-es versenynaptárba – hivatalos

F1
2026.04.24. 14:45

A McLaren csapatfőnöke: Teljesen új autóval megyünk Miamiba

F1
2026.04.24. 08:50

Újra bevetésen a Macarena-szárny – a Ferrari Monzában tesztel

F1
2026.04.22. 10:10

A Mercedes csalódott lenne, ha az FIA beavatkozna a bajnokságba a motorfejlesztés engedélyezésével

F1
2026.04.21. 15:20

Így alakul át a Formula–1 a Miami Nagydíjra

F1
2026.04.21. 12:52

F1: Tanulni kell a korábbi hibákból – Wolff

F1
2026.04.20. 16:51
Ezek is érdekelhetik